2019. június 27., csütörtök

Matthew Lewis bal kézzel ír

Az angol színész ma harmincéves. A nagyvilág gyermekként ismerte meg, s valószínűleg jó ideig az a figura ugrik be róla mindenkinek, melyet egy évtizeden át alakított a Harry Potter filmekben. 
Matthew David Lewis 1989-ben e napon született. Két fivére van, mindketten a filmes világban ténykednek. Matt ötévesen kapta első szerepét egy filmben, s alig múlt tíz, amikor első ízben Neville Longbottom megformálója lett a Harry Potter és a bölcsek kövében. S még jónéhány moziban szerepelt a regénysorozat feldolgozásaiban. Közben persze felnőtt lett és filmes karaktere is megnősült. Tavaly májusban Matthew Lewis a való életben is házasságra lépett. Partnerével két esztendővel azelőtt egy floridai Harry Potter rendezvényen találkoztak, s a csinos szőke amerikai hölgyben találta meg lelki társát. A lánykérés Párizsban, az esküvő Olaszországban volt.
Matthew Lewis filmográfiájában nem csak a híres fantasy-kaland-filmek listája van ott, játszott még tv-sorozatokban és filmekben (pl. 2016-os Mielőtt megismertelek címűben).
Lelkes szurkolója szülővárosa rögbicsapatának s egyúttal a Leeds Rugby Foundation egyik vezetője.
E fórumon a legfontosabb tudnivaló róla, hogy balkezes. Íráshoz is bal kezébe veszi a tollat, s az ún. tolótartással ír.

2019. június 17., hétfő

Michel Pastoureau bal kézzel

A francia professzor 1947. június 17-én született Párizsban. Az Ecole des Chartes-on és a Sorbonne-on tanult. Középkori heraldikával foglalkozott 1972-es diplomamunkájában, majd történészként és levéltárosként ténykedett, 1983-ban lett professzor. 
Kevés lenne, ha azt mondanánk róla, hogy a középkor történetére szakosodott, mert életműve igen gazdag. Michel Pastoureau a publikáló történészek és művelődéstörténészek közül nemcsak szorgalmával tűnik ki. Szakcikkei témakörei az irodalomtörténet, a jelképek és szimbólumok története, az állatok és növények története, a heraldika és pecséttan, az ikonográfia és a művészettörténet területét érintve már igazán színes! De még a színeket is említenünk kell, hiszen ez az ő egyik specialitása. Michel Pastoureau több szín általa megírt történetét is közreadta. Így a vörös, a kék és a zöld is sorra került. A feketéről szóló kötete, amely hazájában a 2008-as év egyik könyvsikere lett, magyarul is megjelent. A színekkel továbbra is foglalkozik műveiben. 
Eddig több mint 60 könyvet írt, s több mint harminc nyelven olvasható valamely műve. 2018-ban a farkas kultúrtörténetéről jelent meg egy könyve, az előző esztendőkben a medvének és a disznónak is szentelt egy egész könyvet. 
Bár nem hiszem, hogy témaötlet híján lenne, de igazán írhatna egy könyvet a balkezesség története kapcsán is. Ez a téma közel állna hozzá, hiszen Michel Pastoureau is a balkezesek táborába tartozik. Alultartással ír, és azért, hogy kézre álljon neki, elfordítja az írásfelületet.

2019. június 8., szombat

Balkezes színészek a Lúzer című filmben

A 2000 nyarán bemutatott, amerikai tinikről szóló film eredeti címe Loser, melynek magyar megfelelője a Lúzer lett. A történet központi alakja a vidéki fiú, aki New Yorkba kerül, s az egyetemen találkozik egy lánnyal, akibe lassacskán beleszeret. Ám a hepiendhez vezető úton a nem túl szimpatikus szobatársakkal és a nem épp példamutató professzorral is – mondhatni – meg kell küzdenie.
A film főbb szereplői között találunk három olyan színészt is, akiket már balkezességük kapcsán bemutattunk, és akik egymás után jelennek meg a film végén szereplők listájában.
A történetben haladva közülük elsőként az apát alakító Dan Aykroydot láthatjuk. Aztán a kollégiumi beköltözéskor a szobatársak között megjelenik Noah, azaz Jimmi Simpson (akinek ez az első számon tartott filmje, és készültekor már 24 esztendős volt). S még az első tíz percen belül feltűnik az irodalmat tanító professzor is, akit Greg Kinnear formált meg.
Dan Aykroyd, Jimmi Simpson és Greg Kinnear
a Lúzer c. filmben

2019. május 30., csütörtök

Idina Menzel bal kézzel ír

Idina Menzel dedikál
Az amerikai énekes-színésznő 1971-ben ez évnek ezen a napján született New Yorkban és az Idina Kim Mentzel nevet kapta születésekor. Később hagyta el családnevéből a t-betűt. 15 évesen szülei elváltak, és akkoriban már családi rendezvényeken énekelt. Majd színészi tanulmányait követően 1995-ben egy Brodway-produkció szereplői közé válogatták. Ez volt a Rent, amelyből filmes adaptáció is készült 2005-ben Bohém élet címmel, amelyben szintén részt vett, és lett az első jelentősebb filmes szerepe.
A másik híres szerepe Elphaba, amely a Wicked központi figurája, s e musical révén ismertsége és elismertsége is nőtt. Jónéhány díjat (köztük Tony-t) is elnyert, énekesi és dalszerzői munkái is folyamatosak, több albuma is megjelent. Idina Menzel a Jégvarázs filmben Elsa hercegnőnek kölcsönözte a hangját, először 2013-ban, és a folytatásokban is.
A karakteres arcú és hangú énekesnőnek nemcsak pályájában lett fontos a Rent musical Maureen-je, hanem magánéletére is – mondhatni – hatott. Első férjével a Rent színházi produkciójában találkozott, 2003-ban házasodtak, s bár született egy fiúk is, a házasság egy évtizedig tartott. Válását követően összetalálkozott Aaron Lohr színésszel, aki a Rent filmes változatában játszott egy kisebb szerepet. A találkozásból hamarosan összeköltözés lett, 2017 szeptemberétől házaspárként élnek együtt Los Angelesben. Idina Menzel a balkezesek közé tartozik, íráskor is bal kezébe veszi a tollat.

2019. május 20., hétfő

Ron Reagan is balkezes

A néhai amerikai elnök, Ronald Reagan (1911–2004) gyermekei közül a legifjabb Los Angelesben született 1958. május 20-án és Ronald Prescott Reagan a teljes neve. Beceneve Skipper. Bár híres apját inkább Ronaldként tartják számon, olykor kettőjük megkülönböztetéséhez a Jr. tag is társul Ron Reagan nevéhez. Édesanyja a színészből lett elnök második felesége, Nancy Reagan (1921–2016) még fia születése után is aktív volt, mint színésznő. Ron nővére is a színészet felé terelődött. S maga Ron is szerepelt ugyan néhány filmben, fontosabb róla tudni, hogy tehetséges balett-táncos volt, ám felhagyott ezzel. Rádiós személyiségnek és politikai elemzőnek kategorizálják bemutatásaiban.
Arcvonásaiban inkább édesanyjára hasonlít, beszédképességében és balkezességében inkább apjára. Ron Reagan még kamaszkorában ateista lett, és a vallásszabadság híve. Ám leginkább a buddhizmussal szimpatizál, mely vélhetően néhai feleségének hatása. 1977-ben találkoztak, akkor a fiatalember még nem volt húszéves és 1980-ban nősült szinte titokban, nem sokkal apja elnökké választását követően. Választottja, Doria egy nála több évvel idősebb klinikai pszichológus volt. Seattle-ben éltek, gyermekük nem született és az asszony 2014-ben elhunyt.
Annyit még érdemes tudni róla, hogy politikai nézeteit tekintve liberális, s ezért a demokratákkal szimpatizál. De apjával való kapcsolatát ez nem zavarta meg. Ron egy könyvet is írt az apjáról a születésének 100 évfordulójára.
Ron Reagan balkezes, és íráshoz is a bal kezét használja, az ún. tolótartással ír.

2019. május 11., szombat

Balla Eszter is balkezes

Balla Eszter a
színpadon
A törékeny alkatú színésznő Szekszárdon született 1980. május 11-én. Gyerekkorában Kaposváron laktak. Édesanyja ének szakos tanár. Eszter ének-zenei általánosba járt majd drámatagozatra a középiskolában, és tíz évig fuvolázott. Bár visszahúzódó kislány volt, mégis a színészet felé orientálódott, és elsőre felvették a főiskola musical szakára. Zenés szerepekben is gyakran láthatjuk színpadon. Még főiskolára járt és alig múlt húszéves, amikor Moszkva tér c. filmben jelentős szerepet kapott. Majd a 2003-ban bemutatott Kontroll c. film macilányát alakította. És sorolhatnánk! A legújabb tétel filmográfiájában az idén bemutatott Kölcsönlakás, melyben feleséget alakít. A foglalkoztatott színésznő, aki megszerette a fővárosi létet, örül annak is, hogy kinőtt már a naivaszerepekből. A való életben is feleség és három gyermek anyukája. Párjával, Garas Dániel operatőrrel a Moszkva tér forgatásán találkoztak.
Balla Eszter mindennapjaiban a rendszeres mozgás is jelen van. Elég sokat tudják róla, hogy balkezes. Íráskor is a bal kezébe veszi a tollat. Voltak olyan szerepei, amelyikben írt is, így pl. a közelmúltban televíziós ún. gasztromusicalben egy hitelbírálót alakított, és láthattuk is papírok fölé hajolva tollal a kezében. No és Balla Eszter évekkel ezelőtt a Beugróban is úgy csinált mintha írna, és ott szóba is hozta, hogy balkezes. (Itt a felvételen 5.26 tájékán)

2019. május 2., csütörtök

500 éve hunyt el Leonardo

Kultúrtörténetünk egyedülálló alakja, Leonardo 500 esztendeje e napon hunyt el. A reneszánsz tudóst és alkotót nemcsak a Mona Lisa festőjeként, hanem mint híres balkezest is számon tartják. Tükörírással készült jegyzetei is legendájának részét képezik. Vajon lehet-e még újat mondani róla?
Halálának 500. évfordulója kapcsán említhetjük, hogy az itáliai polihisztor az utolsó esztendőit I. Ferenc francia uralkodó szolgálatában töltötte, mint a király első festője, mérnöke és építésze, és egyébként tisztes járadékot is kapott. Az idős mester szállása a királyi kastély közelében volt, s így gyakran felkereste őt az uralkodó. Leonardo mellett volt hű tanítványa, Francesco Melzi is. 1519. április 15-én Leonardo 67 éves lett, s bizony kezdett gyengélkedni, április 23-án már végakaratát is megfogalmazta. 1519. május 2-án az Amboise-i Clos-Lucé kastélyban hunyta le örökre szemét.
Conzague Saint Bris korhű ruhában
Leonardo egykori otthonában
A kastély és környéke ma olyan turistalátványosság, amely méltó emléket állít a reneszánsz zsenijének, és a látogatók megtekinthetik még Leonardo baldachinos ágyát is. Persze a becses relikviák közelébe nem mindenki kerülhet. Kivételes helyzetben volt, azáltal, mivel a reneszánsz zsenijének utolsó lakhelye a Saint Bris család tulajdonába került, az az egyébként szintén balkezes néhai francia szerző, Gonzague Saint Bris, aki több könyvében is foglalkozott Leonardóval.

2019. április 25., csütörtök

Götz Anna bal kézzel ír

A magyar színésznő 1963-ban ezen a napon született. Bár édesapja, aki ismert színházi díszlettervező volt – lánya habitusától távolinak vélte ezt a pályát – ezért igyekezett lebeszélni. Ám Anna, aki Audrey Hepburn bűvöletében nőtt fel, és hangszereken is tanult játszani, és 17 évesen jegyszedőként dolgozott főiskolai hallgató lett. 1985-ben végzősként a Nemzeti Színház társulatába kerülhetett.
Az országos ismertséget a Nyolc évszak c. televíziós sorozat hozta meg számára 1987-ben, melynek főszereplője volt.
A Nemzetiben főleg a naiva szerepeket kapta, de zenés darabokban is bizonyíthatott. Első első színházi szerepe az István, a király Rékája volt. A Fehér Anna rockballada címszerepe szerelmet is hozott számára. Annak próbái során találtak egymásra Rubold Ödönnel. Házasságukból ikreik születtek. Götz Anna 32 évesen lett édesanya, s a kisgyermekeit nevelő színésznő 2000-től szabadfoglalkozású vált. Kedvelt szinkronszínész és versmondó. Ha dedikál az is látható, hogy balkezes, hiszen a bal kezébe veszi a tollat.
Az elmúlt években is sokat hallani róla, hiszen 22 esztendő után véget ért első házassága, de újra rátalált a boldogság. Párjával, Böröndi Tamással A kaktusz virága c. darabban kerültek igazán közel egymáshoz. Munkakapcsolatból barátság, a barátságból szerelem lett. 2016 nyarán házasságot kötöttek. Götz Anna a Vidám Színpad társulatában játszik.

2019. április 15., hétfő

Denis Shapovalov is balkezes

A nyúlánk fiatal nemcsak fodrászokat nélkülöző hosszú szőke hajával kelthet figyelmet a teniszpályán. Kanada egyik teniszreménysége ma 20 esztendős, de már egyesben az első 30-ban van a világranglistán (a legjobb helyezése eddig a 23.), s az ATP top 100-as listájának legifjabbja. Magáénak tudhat egy győzelmet már egy igazi klasszis, nevezetesen Nadal ellen.
Oroszos családnevének magyarázata, hogy szülei oroszok. Apja röplabdázott, anyja teniszjátékos volt, és a Szovjetunió felbomlása után Izraelben telepedtek le. Két fiúk is ott született. A kisebbik Denis, még nem volt egy éves, amikor új hazájukba költöztek. Ontario állam egyik települést választották lakhelyüknek, ahol sok zsidó család él. Az édesanyja zsidó, az apja ortodox keresztény, az ifjú teniszcsillagnak pedig a meccsein kereszt lóg a nyakában.
Ötéves volt, amikor edzeni kezdett, anyja volt az első trénere, aki 2012-ben tenisz akadémiát nyitott. S ma is Denis edzői csapatához tartozik, ám a tehetséges balkezes játékosnak 13 éves korától más trénereket is kerestek. 2017-ben kezdte profi pályafutását, s bizonyára még hallhatunk majd a sikereiről.
Fontos tudni róla, hogy íráskor bal kezébe veszi a tollat.
Denis Shapovalov folyékonyan beszél oroszul, izraeli és kanadai állampolgár, Kanada színeiben versenyez és a székhelye a Bahama-szigetek fővárosában van.

2019. április 5., péntek

Mike McCready bal kézzel ír

A mai születésnapos híresség Michael David McCready egy floridai városban született, de Seattle-ben nőtt fel, s ez a város több neves zenészt is adott a világnak. A kiváló gitáros legismertebb csapata a Pearl Jam a Rock And Roll Hall Of Fame-be 2017 áprilisában került be.
Mike McCready 11 évesen kezdett gitáron játszani. S idővel a 90-es évek emblematikus bandájának egyik alapító tagja lett. A zenekar első lemezével már átütő sikert ért el, s kiérdemelték az évtized legnépszerűbb amerikai rockegyüttese titulusát is. Magyarországon 1996-ban léptek fel egyszer. Bár az újra összeverbuválódott csapat tavaly európai turnét is adott.
Nemcsak szólógitáros, zeneszerzőként is részt vett a zenekar munkájában. És más formációkban is zenélt.
Az utóbbi esztendőkben több ízben is együtt muzsikált egy ugyancsak seattle-beli és balkezes zenésztársával Duff McKagannal. S persze illene még említenünk másik legendás földijét. Kurt Cobain halála nemcsak azért sújtotta le Mike McCready-t mert a haláleset éppen a születésnapján történt. Maga is küzdött depresszióval és függőségekkel, de ez már a múlté.
Mike McCready túl az ötvenen a zenélésen kívül a családjára, cseperedő gyerekeire és a különböző jótékony kezdeményezésekre is figyelmet fordít. Tudni lehet még, hogy érintettje a Crohn-betegségnek – 21 éves volt, amikor diagnosztizálták – s ennek megismertetésében aktívan részt vállal.
Ha gitározni látjuk, aligha sejthetjük, hogy balkezes lenne, és nemcsak ezért hagyom gitárjátékának értékelését a hozzáértőkre. A tetoválásainak vizslatását meg inkább a tetkó-szakértőkre hagyom, ám ami a balkezes írástechnikáját lehet kategorizálni, Mike McCready az ún. tolótartást alkalmazza.