Picasso jobb kézzel írt

A huszadik század kiemelkedő festőművész, Pablo Picasso 1881. október 25-én született a spanyolországi Malagában. Az apja is festő és tanár volt, így hamar felismerte, hogy fia túl fogja szárnyalni őt. Már 16 évesen felvették a képzőművészeti akadémiára, de ő inkább Párizs felé kacsintgatott.
Az elsősorban festőként ismert Picasso rajzokat, szobrokat, kerámia-tárgyakat is készített. Sőt a harmincas évek derekán belevetette magát az írásba is. Termékeny művész volt.
Munkássága mellett szerelmi történetei, kapcsolatai is foglalkoztatták kortársait és az utókort is. Az egyébként alacsony termetű, de huncut szemű művészt már gyerekkorában jórészt csak nők vették körül. Később számos kapcsolata volt, kettőből lett házasság. Több gyermeke is született. Legismertebb utóda Paloma lánya, aki keresztnevét Picasso híres rajza, a békegalamb után kapta.
Pablo Picasso 91 évet élt és barátai körében, vacsora közben érte a halál 1973-ban.

Tartja magát az a vélekedés, miszerint Picasso balkezes volt. Jómagam láttam filmfelvételeket róla, ahol bizony jobb kézzel festett. Továbbá egyetlen fotó sem utal arra, hogy akár festés közben, akár íráskor a bal kezét használta volna előszeretettel. Az igaz, hogy sokat bajlódott az írással és olvasással, szövegeiben helyesírási hibák is akadtak, és írásának külalakja sem volt tetszetős. (Ezen nehézségeinek köze lehetett születéskori agyvérzéséhez.) De ami a grafológusnak lényeges: Picasso a jobb kezét használta íráskor. A cigarettáját azonban gyakran tartotta a bal kezében.

David Byrne bal kézzel ír

1952. május 14-én Skóciában született, de kisgyermekkorában az USÁ-ba költözött családjával. Ott művészeti iskolákba járt. Több hangszeren is megtanult játszani. A hetvenes évek derekán már a New Yorkban alakuló Talking Heads frontembere (énekes, gitáros) lett és ezáltal a popkultúra legendás alakjává vált. A zenekar felbomlása után jórészt szólóban jelenik meg.
Kísérletező alkat, mind a társművészetekhez, mind a világzenéhez vonzódik. Gyakran alkotnak együtt Brian Enóval.
Írt balettzenét, operát és filmzenét is (Az utolsó császár c. film zenéjéért Oscar-díjat kapott. Képzőművészként is számon tartják.
A 80-es évek elején még híres együttese élén, 2009-ben önállóan lépett fel hazánkban.
Korábban egy jelmeztervezővel élt házasságban, egy lányuk született.
Byrne sokféle hangszeren is játszik, de ha gitározni látjuk, sem sejthetnénk, hogy balkezes. De ha dedikációt kapnánk tőle, már gyaníthatnánk. A balkezes írástechnikák közül neki a horgastartás vált be.

Jeff Koons is balkezes

Ma lett 60 éves az amerikai képzőművész, aki Jeffrey Koons néven született a pennsylvaniai York városában. Apja kereskedő volt, s a kis Jeff már gyermekkorában cukorkát árult, amelyeket színes papírba csomagolt. Később művészeti iskolába járt. Az egyetem elvégzése után költözött New Yorkba és a modern művészetek múzeumában dolgozott. Ezt követően pedig brókerként ténykedett.

A 80-as években figyeltek fel rá, s lett egyre népszerűbb az alkotásaival. Hogy művei milyen művészi értéket hordoznak, arról lehet diskurálni, de hogy Koons ért az önmarketinghez, azt aligha vonhatjuk kétségbe. S bizony a hírnév gyakran „értékesít” fel bármit. A neve pedig már kitörölhetetlen a kortárs képművészetből.

Jeff Koons elmondhatja magáról, hogy 17 évesen találkozott Dalíval, később pedig „hancúrozhatott” Ciccolinával. Ez utóbbi folyományaként az eredetileg Staller Ilona nevű hírességgel kötött házasságából született Ludwig fiúk, aki jelenleg anyja választott hazájában, Olaszországban él. Koons újranősült, s hogy teremtő ereje nemcsak a művészetben nyilvánul meg, bizonyítja, hogy a házaspárnak már hat gyermeke van. S családjával pazar körülmények között élhet Manhattanben a műveiért jelentős összegeket bezsebelő művész.

Jeff Koons bal kézzel, az ún. tolótartással ír.

Tettamanti Béla kézjegyéről

Tettamanti Béla ma születésnapos, s ez alkalomból a honlapja nyitóoldalán lévő kézjegyét vizsgáljuk, mely éppoly jellegzetes, mint alkotásai. Az ún. alultartással író balkezes képzőművész széles árkádokkal csipkézett aláírásában csak néhány betű karaktere rajzolódik ki. Az első két betű elég jól felismerhető. S mintha az aláírás utolsó elemében B betűt formázna. S ezen utolsó betűszerű alakzatban egy arc profilja sejlik fel. (Mégpedig jobbra néző, balkezesekre jellemző „tájolású”.) Ennek az alakzatnak a végvonala – vagy a keresztnév többi elemét magában rejtő vonala – az alsó zóna szinte egyetlen eleme.

S ha már szóba kerültek a zónák, nézzük a felsőbe kerülő változatos vonásokat! Ezek akár ecsetvonásoknak is tekinthetők. Horizontálisan közel arányosan, az elején, közepén és végén elhelyezett hosszú vonások ezek (hosszuk nagyjából a kezdő T betű törzsvonalának hosszával azonos). E vonások mérete és ereje elölről hátrafelé mérséklődik. Az aláírásnak e sajátos elemei árulkodnak a balkezességről is, hiszen jellemzően jobbról balra tartó, hajló és kanyarodó ívek ezek. Az eredeti szerepükhöz képest hangsúlyosabbá válnak, s mivel a szellemiség területén „cikáznak”, a képzőművész felmerülő ötleteit is jelképezhetik.
A középzóna inkább a megvalósítás tere. Tettamanti aláírásában ennek jellemzője a stabilitás vegyítve a rugalmas alkalmazkodással. A középzóna effajta következetessége arra utal, hogy készítője önmagára és munkájára igényes, gondos. Az írás többi elemével összevetve pedig jelzi azt is, hogy amikor cselekszik, addigra már letisztulnak szándékai. S ezt az aláírás többségében álló betűi is jelzik.
Ha valamely képzőművész aláírásáról elmondhatjuk, hogy valóságos kompozíció, aligha meglepő. És jelen esetben talán az sem, hogy mivel a vezetéknév jelenléte dominál: a duktor – a grafológiában közkeletű vélekedés alapján – inkább munkájának, alkotásainak és nem saját személyének ad hangsúlyt.

Leonardo, a talányos balkezes

Kéz-tanulmányrajza

A Leonardo-kedvelők már biztosan megnézték a pécsi kiállítást, de a reneszánsz mesterről mindig aktuális írni. Ő lehet az, akiről mindenki tudja, hogy balkezes volt. S ezt jórészt ugyancsak közismert tükörírással készült jegyzeteinek köszönhető.
Gondoljunk csak bele, hogy Leonardo da Vinci (1452-1519) félezer évvel ezelőtt élt, s ilyen időtávlatban az alkotó kézhasználatát egyértelműsíteni nem egyszerű. De ezen talányok a kutatóknak jó terepet adnak.
A reneszánsz itáliai polihisztora nagy valószínűséggel született balkezes volt, ám mivel kénytelen volt a jobb kezét is használni, egyre inkább ambidexter lett, tehát mindkét kezével egyformán jól rajzolt. Mivel a festést mások mellett inaskodva tanulta, valószínűleg ebben rávették a jobb kéz használatára. Amikor már önállóan dolgozott, bizonyos hogy festés közben mindkét kezét használta. Például arra, hogy ujjaival a festékréteget szétkenje, így aztán valóban megtalálható több képén is a „kéznyoma”, pontosabban ujjlenyomatai.
Ed Wright Balkezesek a világtörténelemben c. könyvének Leonardóról szóló fejezetében a művész balkezes vonásait veszi sorra, s közben megjegyzi: „nemigen részesült intézményes oktatásban.” Majd arra következtet: „Ha iskolába jár, bizonyára rákényszerítik, hogy hagyományos (»jobbkezes«) módon írjon”. De azt ő is megállapítja, hogy híres tükörírása mellett „a bevett gyakorlat szerint is tudott írni, ám azt csak a másoknak szóló leveleiben alkalmazta.”
Leonardo életének utolsó éveiben valamiféle bénulás jelentkezett a jobb oldalán. Vannak, akik e mögött paralízist sejtenek, mások a részleges bénulása okát szélütéssel magyarázzák, sőt némelyek úgy vélik ennek oka vegetáriánussága nyomán kialakult vitaminhiány lehetett. Mivel az idős mester ekkor már csak a bal kezét tudta használni, újra egyértelműen balkezes lett, mégpedig olyan kényszerbalkezes, aki természetes balkezes, azaz eredetileg is a bal keze volt az ügyesebb.

A képzőművész Tettamanti Béla balkezes

Tettamanti Béla

Tettamanti Béla alkotásaiból már gyermekkoromban többet is megismertem, hiszen nálunk a Népszabadság és az Új Tükör volt a sajtó, s ezekben is rendszeresen megjelentek munkái. Később derült ki, hogy a fővárosban élő művész szülőhelye nagyjából jelenlegi lakhelyen. (Tettamanti Béla 1946-ban született Bánhidán, s ez a történelmi település a következő évben lett Tatabánya része). Azt, hogy balkezes egy ismerősömtől hallottam. Aztán személyes találkozásunkkor meg is győződhettem róla, amikor tustollal néhány sort papírra vetett. Az éppen fémszobrot kiállító képzőművész (grafikus, illusztrátor, festő) lelkesen mesélt a grafológia iránti régi érdeklődéséről és arról is, hogy fontos számára, hogy ha lehet, ma is kézzel írjon levelet, s értékeli, ha mások is ezt teszik.
„A balkezességemmel nem volt gondom – meséli a művész –, nincs rossz emlékem. A szüleim nem akartak erőszakosan átszoktatni. Bár gyerekként a bátyámmal olykor a falra rajzoltunk, és nem értettem, hogy apám, hogyan talál meg, honnan tudja, hogy én voltam. Aztán kiderült, hogy a balkezességem árult el. Az iskolában, egy kis bányatelepülésen másodikos-harmadikos koromig nagyon jó tanárnőm volt, ő próbált átszoktatni, de okos türelemmel, problémamentesen. Aztán bekerültem Dorogon egy nagyobb iskolába. Úgy emlékszem, akkoriban lehetett egy rendelkezés, hogy békén hagyhatták a balkezeseket. A gimnáziumban azzal szórakoztam, hogy mindkét kézzel egyformán írjak, rajzoljak. S bár az általános iskola elején még mártogatós tollam volt, de a balkezességem dacára soha nem pacáztam, ha festek is, nekem ezzel semmi problémám nem volt.”
Az alultartással író grafikusművész jónéhány alkotásán éppen a bal kéz ténykedik. Azonban egy korábbi sportsérülése miatt azt javasolták neki, teniszezzen inkább jobbal. Az első években küzdött ezzel, de már egészen jól megtanult jobb kézzel játszani.
E bejegyzés apropója, hogy a Grafológia folyóirat most megjelenő számában Tettamanti Bélával olvashatnak interjút és kézírását is szemrevételezi a grafológus.