Tettamanti Béla |
„A balkezességemmel nem volt gondom – meséli a művész –, nincs rossz emlékem. A szüleim nem akartak erőszakosan átszoktatni. Bár gyerekként a bátyámmal olykor a falra rajzoltunk, és nem értettem, hogy apám, hogyan talál meg, honnan tudja, hogy én voltam. Aztán kiderült, hogy a balkezességem árult el. Az iskolában, egy kis bányatelepülésen másodikos-harmadikos koromig nagyon jó tanárnőm volt, ő próbált átszoktatni, de okos türelemmel, problémamentesen. Aztán bekerültem Dorogon egy nagyobb iskolába. Úgy emlékszem, akkoriban lehetett egy rendelkezés, hogy békén hagyhatták a balkezeseket. A gimnáziumban azzal szórakoztam, hogy mindkét kézzel egyformán írjak, rajzoljak. S bár az általános iskola elején még mártogatós tollam volt, de a balkezességem dacára soha nem pacáztam, ha festek is, nekem ezzel semmi problémám nem volt.”
Az alultartással író grafikusművész jónéhány alkotásán éppen a bal kéz ténykedik. Azonban egy korábbi sportsérülése miatt azt javasolták neki, teniszezzen inkább jobbal. Az első években küzdött ezzel, de már egészen jól megtanult jobb kézzel játszani.
E bejegyzés apropója, hogy a Grafológia folyóirat most megjelenő számában Tettamanti Bélával olvashatnak interjút és kézírását is szemrevételezi a grafológus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése