2017. június 24., szombat

Astro is balkezes

Az angol zenész ma 60 éve született Birminghamben Terence Wilson néven. Gyermekkori ragadványneve, az Astro lett később a művészneve is. A majdnem három évtizeden át állandó felállásban játszó sikeres brit reggae bandában, az UB40-ben dobolt, trombitán játszott és háttérénekes volt. Astro 1979. márciusától 2013 novemberéig volt az együttes tagja. Nem sokkal később a 2008-ban kilépő két alapító taggal együtt kezdett együtt zenélni, ők trióban UB40 néven idén is koncerteznek.
Astro magánéletéről annyit tudni, hogy felesége Dawn és óvodát vezet.
Terence ’Astro’ Wilson jelenség a színpadon, és jó kedélyű ember. A balkezesek táborába tartozik.
(Megjegyzem nemcsak az eredeti UB40-ben, még az ezen a néven trióban fellépők között sem ő az egyetlen balkezes!)
Astro bal kézzel ír, az alultartással, és általában úgy helyezkedik el, hogy maga felé tart az írás közben. E felvételen jól látható.

2017. június 16., péntek

Daniel Brühl is balkezes

1978. június 16-án Barcelonában született az anyai ágon spanyol származású német színész, akinek teljes neve Daniel César Martín Brühl González Domingo. Születését követően a család Kölnbe költözött, ott nőtt fel két testvérével együtt. A családban több nyelvet is használtak, ennek is köszönhető, hogy öt nyelven (német, spanyol, angol, francia, portugál) is beszél.
A zene és a színjátszás is vonzotta, de már érettségije előtt döntött: színész lesz. 2003-ban nemzetközi figyelmet kapott a Good Bye, Lenin! c. film főszereplőjeként. Az európai filmkészítők mellett Hollywood is felfigyelt rá (A Bourne-ultimátum, Becstelen brigantyk, Hajsza a győzelemért). Ez utóbbiban Niki Laudát formálta meg, aki nagyon elégedett volt a színész alakításával.
Brühl még Európában, Berlinben él. Egy helyi, spanyol ételeket kínáló étteremben is van érdekeltsége, és spanyol ételeket bemutató könyvnek is társszerzője.
S mivel 2009-ben úgy döntött a filmkészítésben egyéb téren is aktív lesz, egy produkciós cégben is közösködik. Könyvet is írt már, 2013-ban Egy nap Barcelonában című könyve látott napvilágot német és spanyol nyelven is.
Párjával több éve együtt vannak, és hogy teljes legyen a boldogságuk, 2016 őszén egy kisfiúk született.
Daniel Brühl balkezes. Néhány filmjében is látható ez, és a való életben is a bal kezét használja íráskor. Tolótartással ír.

2017. június 9., péntek

Cole Porter bal kézzel írt

Az egyik legismertebb amerikai zeneszerző 1891. június 9-én született egy Indiana-állam-beli kisvárosban, melynek Peru a neve, és amely híres szülötte előtt fesztivállal tiszteleg az év ezen időszakában.
Porter anyja óhajának megfelelően kiskorában kezdte zenei tanulmányait, hegedülni majd zongorázni tanult. Tízévesen megírta első szerzeményét az anyjának. Porter apja is foglalkozott zenével, és verseket is írt, de apa és fiú sosem került igazán közel egymáshoz. Anyai nagyapja ügyvédnek szánta, akadémiára, majd a Yale-re küldte tanulni, majd 1913-ban a legerősebb jogi képzést nyújtó intézményben (Harvard LS) kezdte meg tanulmányait. Porter jól tanult, de a zenéhez sem lett hűtlen. Sőt csak írta a dalait. Aztán váltott és az egyetem zenei karán tanult tovább. 24 évesen már egy dala a Brodway-re került, de néhány év múlva Párizsba költözött. Itt találkozott egy gazdag amerikai özveggyel, akit feleségül vett. S bár Porter a saját neméhez vonzódott, a házasság tartósnak bizonyult. Porter Párizsban hangszerelést is tanult. Majd Velencében éltek egy ideig.
Porter  20-as évektől egyre sikeresebb és jóideig a legsikeresebb dalszerző és szövegíró volt hazájában. Jelentős volt hatása a musical világára. Gershwin mellett ő a másik szerző, aki az amerikai színházi és filmes világ zenei arculatát alakította.
Számtalan slágere és alkotásai közül a II. világháború utáni időszak legsikeresebb musical előadását emelik ki, mely a Kiss Me, Kate, s amelyből később film is készült. Már korábban is készült film Porter életének elemeiből Night and Day címmel (1946), melyet Kertész Mihály rendezett, Cole Portert pedig Cary Grant alakította.
Ekkoriban Porter már nehezen járt, ugyanis 1937-es lovasbalesete következtében mindkét lába súlyosan megsérült. Vagy harminc műtéten esett át, míg 1958 egyik lábát amputálni kellett. Egyre több szomorúság érte: elhunyt az édesanyja (1952), és megözvegyült (1954), egyre inkább magába fordult és szinte remeteként élt a New York-i Waldorf Astoriában lévő luxus lakosztályában relikviái között. 73 évesen 1964 októberében érte a halál.
Cole Porter bal kézzel írt.

2017. június 2., péntek

Mark Elder karmester bal kézzel ír

Ma éppen 70 éve született a brit karmester Philip Mark Elder néven, egy fogorvos fiaként. Gyermekkorában énekesként és hangszeres zenészként is tehetségesnek bizonyult. Zenei tanulmányai során azonban karmesterré lett. Már némi tapasztalattal, bár még pályája elején néhány évet Ausztráliában töltött, majd visszatért szülőhazájába. Az Angol Nemzeti Operánál dolgozott, 1979-93-ig zenei igazgatója volt. Ezen időszakban (1986) született a lánya: Katie.
Mark Elder dedikál
Mark Elder igazán ismertté a manchesteri Halle szimfonikus zenekar zenei vezetőjeként vált. Az első koncertet e minőségében 2000-ben tartották, s Elder azóta is a Halle élén áll. Emellett vendégkarmesterként a világ neves szimfonikus zenekaraival dolgozik. 
Az opera világában is elismertnek számít. Az Opera Rara (elfelejtett és ritkán játszott operák bemutatását támogató szervezet) művészeti igazgatója 2011 tavaszától.
Díjai, kitüntetési közül a 2008-ban kapott lovagi címet említjük.
Mark Elder balkezes, íráskor is a bal kezébe veszi a tollat.

2017. május 29., hétfő

Noel Gallagher kézjegyeiről

A ma éppen ötvenéves brit muzsikust korábban már bemutattuk, ez alkalomból néhány aláírását vesszük szemügyre.
Csak indokolt tollfelemeléseket látunk benne, így kézjegye kötöttnek tekinthető. Az aláírás fonalas jellege miatt igazából nem olvasható, bár néhány betűjét meg tudjuk feleltetni valamely alakzatának. Annak ellenére, hogy a Noel csupán négybetűs a családneve pedig dupla ennyi, a két név széltében közel annyi teret foglal el. Van ebben az aláírásban némi lazaság.

A nagy kezdőbetűi (N, G) azonosíthatóak. A Noel-ben teljesen „eltűnik” az e és olykor az o is. Viszont az l annál inkább teret kap.
Balkezesek kézírásában gyakori, hogy az utolsóként leírt betű valamiképpen rendhagyó. Az ő esetében is hamar megakad a szemünk a keresztnév utolsó betűjén, pontosabban alakzatán, amely l betű lenne, csakhogy szinte semmi másból nem áll, mint egy jókorára kerekedett hurokból.
Családnevének betűi valamivel formáltabbak. Az is érdekes, hogy ebben milyen jól formáltnak tűnik az éppúgy mint a keresztnevében utolsó előtti e betű, ami meglehet hogy valójában a h betűje, csak e-nek tűnik. Az l-ek ívét is sejthetjük. De a leginkább a G-g formát tudjuk azonosítani, amihez az is hozzájárul, hogy ezek alsó hurkából megmarad valami.
Róla az aláírása alapján dióhéjban ennyit: Noel Gallagher nem könnyen kiismerhető és ellentmondásokkal tarkított ugyanakkor színes személyiség.

2017. május 22., hétfő

Alékosz Alavánosz nemcsak a politikában balos

Alékosz Alavánosz (Αλέξανδρος Αλαβάνος) 1950 május 22-én született Athénban. Tehetős család sarja, felmenői között is találunk politikusokat, és fivére is politikai pályára lépett. Aléxandrosz Alavánosz közgazdászként végzett. Ám fiatalkora a diktatúra idejére esett, és ő diákként már a baloldali mozgalmakhoz csatlakozott.
Éveken át a görög kommunista párt tagja volt, melynek központi bizottságában is helyet kapott. Nemcsak a görög parlamentnek lett tagja, de két ötéves ciklusban az Európai Parlamentnek is. Említést érdemel még, hogy Alavánosz a SYRIZA névvel ismertté lett radikális baloldali koalíció elnöke volt 2004-2009-ig, amikor is átadta helyét Aléxisz Cíprásznak.
2013-ban az ő kezdeményezésére alakult a B-terv (Σχέδιο Β) elnevezésű párt, melynek Alavánosz az elnöke. E párt a legfőbb szószólója Görögországban az euro-övezet elhagyásának és a nemzeti valuta visszaállításának.
Alanávosz felesége pszichiáter és családterapeuta, két lányuk van.
Alékosz Alavánosz nemcsak a politikában baloldali, íráshoz is a bal kezét használja.

2017. május 13., szombat

Károly Fülöp balkezes

Károly Fülöp
tolótartással ír
1979. május 13-án született XVI. Károly Gusztáv és Szilvia királyné második gyermekeként. Születésekor, mint az első fiú-utód ő lett a trónörökös, ám egy éves sem volt, amikor egy új törvény értelmében, már csak a második lett a trón várományosai sorában, azóta hivatalos neve Ő királyi fensége Károly Fülöp Edmund Bertil svéd királyi herceg, Värmland hercege. Hároméves volt, amikor húga született.
A svéd királyi pár három gyermeke közül az egyetlen fiú. Balkezes, bal kézzel is ír az ún. tolótartással. Gyermekkorában diszlexiával küzdött, és ez még gondot jelent számára. A rajzolás viszont jól mehet neki, hiszen tervező grafikai képzést is választott, és neves rokona Sigvard Bernadotte (1907–2002) nyomdokain haladva már maga is tervezett használati tárgyakat.
Tanult mezőgazdaságtant és – ahogyan illik – katona is volt. Több sportágat kipróbált, még az autóversenyzésbe is belevetette magát. (S e téren is akad családi példakép.)
Az eléggé helyes és sportos herceg párkeresése lezárult. Némi ellenérzés ugyan volt választottja kapcsán, hiszen korábban pincérnőként dolgozó modell lett élete párja. 2015 nyarán egybekeltek és 2016 áprilisában született meg első gyermekük, Sándor svéd királyi herceg. A második gyermek érkezése még ez évben várható.

2017. május 7., vasárnap

Anyák napja – egy film több balkezes színésszel

Főszereplők: Jennifer Aniston,
Kate Hudson, Julia Roberts és
Jason Sudeikis
Tavaly a nevezetes családi ünnepnap (napok! – mert nem mindenütt május első vasárnapja) köré szervezték Garry Marshall (1934–2016) utolsó filmjének bemutatóját.
Bár Anyák Napja a címe mégis három nő és egy férfi e film sztárjai, négyük közül pedig hárman a balkezesek táborába tartoznak.
Kate Hudson fiatal anyukát játszik benne, aki egy indiai származású férfival alkot családot, és szülei elől eddig sikerült eltitkolnia mindezt.
Julia Roberts a tévéből ismert személyiséget alakít, akinek állítólag nincs gyermeke, de a történet során kiderül, hogy van egy lánya. Éppen egy dedikáláson találkoznak először, ahol a Julia által játszott karakter éppen bal kézzel ír.
A Jason Sudeikis által megformált, a két lányával magára maradt apukát is láthatjuk bal kézzel bevásárló listát írni az egyik jelenetben.
Ennyi legyen elég, bár annyit elárulhatok, hogy a történetek persze összetalálkoznak!
Említsük meg, hogy egy kisebb szerepben feltűnt még egy balkezes színész, a motoros rendőrt alakító Larry Miller.

2017. május 1., hétfő

Una Stubbs is balkezes

Miss Dawson alakítója:
Una Stubbs
Az Angel c. filmben volt egy tanárnő (Miss Dawson), aki bal kézzel írt. Kiderült Una Stubbs alakítja, aki a való életben is balkezes.
Az angol színésznő, aki korábban táncos volt, számos filmben szerepet kapott és színházi szerepeket is vállalt. Szülőhazájában a népszerűséget egy televíziós (sitcom) sorozat (1965–1975) szerepe hozta meg számára.
A magyar nézők elsősorban a BBC Sherlock c. televíziós sorozatából Mrs Hudsonként, a házvezetőnőjeként azonosíthatják.
Una Stubbs 1937 májusának első napján született. Egy nővére és egy öccse van. Szüleinek egyike depressziós, a másik alapvetően vidám természetű ember volt. Una vallja: a boldogság választás kérdése, és eszerint éli életét is. Elfoglaltságai mellett a szabadidejében akvarelleket fest.
Két válást követően három fiút nevelt fel, akik azóta már unokákkal örvendeztették meg. Una 21 évesen hozzáment Peter Gilmore-hoz, akit mi az Onedin család tv-sorozatból ismerhetünk (James Onedin alakítója volt). Közösen egy fiút fogadtak örökbe. Válásuk után Una is újra házasodott, a második házasságából született két fia, mindketten zeneszerzők.

2017. április 25., kedd

Osvárt Andrea bal kézzel ír

Osvárt Andrea
autogramot ad
A magyar színésznő és producer a fővárosban született 1979. április 25-én. Egy dunántúli városkában, Tamásiban nőtt fel. Pécsen érettségizett, majd budapesti egyetemen olasz szakon kapott diplomát 2003-ban. Ám akkor ő már évek óta modellkedett, sőt mint modell reklámfilmekben és játékfilmekben is kapott szerepeket. Előbb itthon, majd Olaszországban és New Yorkban tanult színjátszást. És egyre másra hallhattuk, hogy hol ebben, hol abban a filmben szerepel, az egyébként javarészt Olaszországban élő szépség. Andrea nemcsak Olaszországban, de Németországban ismertté lett. Néhány évvel ezelőtt hazaköltözött. Főszerepet kapott a Megdönteni Hajnal Tímeát c. magyar filmvígjátékban, amelyben modellt alakított. Mostanság egy görög filmet emlegetnek Andrea kapcsán, ahol szerepe szerint ugyancsak „megdöntik”. Ez a Határtalan szerelem, melyben ő egy svéd nőt alakít.
A színésznő angolul, németül és olaszul is beszél, és a filmkészítés világában szerzett tapasztalatait már elsősorban producerként kamatoztatja.
Osvárt Andrea bal kézzel ír. Maga mesélte valahol, hogy esetében az utánzás miatt alakult így. Ma már a Design világában tevékenykedő nővére néhány évvel idősebb nála, így előbb kezdte az iskolát. A kis Andrea pedig egyfolytában utánozta őt. Mivel az íróasztaluk egymással szemben volt, a jobb kézzel író Judit tükörképe a bal kézzel író Andrea lett. Bár egyéb mozdulatait elnézve is sokakban felmerülne, hogy Osvárt Andrea balkezes.