2015. június 30., kedd

Vincent D'Onofrio is balkezes


New Yorkban született 1959 júniusának utolsó napján. A teljes neve Vincent Phillip D'Onofrio. Két nővére van. Nem sokkal Vincent születése után a szülei elváltak, majd anyja újra férjhez ment s Floridában telepedtek le. Később New Yorkba kerülve volt küldönc és testőr, de egyre több színdarabban lépett fel. A nyolcvanas években már filmszerepeket is kapott. Ezek közül elhíresült az Acéllövedék c. háborús dráma, hiszen a szerepéért 32 kilót szedett fel. Egy éven belül leadta, s szőke hajjal, ám kiváló formában jelent meg következő filmjében. Az idén bemutatott Fenegyerek c. sorozatban újra meglepő külsővel, testesebben és kopaszon látható. D’Onofrio legismertebb szerepe az Esküdt ellenségek: Bűnös szándék c. televíziós sorozat nyomozója.
Az olasz származású amerikai színész mozifilmekben főként karakterszerepekben látható. Az első feleségének, Greta Scacchinak is voltak olasz felmenői. 1992-es közös filmjükben szeretőket alakítottak. Ugyanazon évben született lányuk, a következő évben már váltak. Majd D’Onofrio egy modellt vett feleségül, akitől két fia született, bár a történetükben szétválás is volt, de újra egymásra találtak. Manhattanben élnek.
Vincent D’Onofrio producerként, íróként is ténykedik, sőt néhány éve már zenészként is fellép. A balkezes Vincent D’Onofrio az ún. tolótartással ír.

2015. június 24., szerda

George Pataki bal kézzel ír



George Elmer Pataki 1945. június 24-én született. Apai nagyszülei még Magyarországon születtek, az édesapja már Amerikában. Anyai ágon olasz és ír nagyszülőket kapott. Van egy bátyja is. 1967-ben diplomázott a Yale-en, 1970-ben jogi doktorátust szerzett. 1973-ban nősült, házasságából négy gyermek született.
1981-ben szülővárosa, Peekskill polgármestere lett. Majd beválasztották New York Állam Közgyűlésébe, azt követően a szenátusába. Majd a New York Állam kormányzója tisztséget töltötte be három cikluson át, azaz 12 esztendeig, 1995. első napjától 2006 végéig.
Azóta az elnökválasztások kapcsán is fel-felmerült a neve, de eddig még nem szállt versenybe azért, hogy netán hazája legmagasabb rangú tisztviselője legyen. (Pedig milyen szépen mutatna neve a balkezes amerikai elnökök sorában!) George E. Pataki bal kézzel ír, az ún. alultartást alkalmazza a balkezes írástechnikák közül.
A ma hetvenéves amerikai politikus kicsit beszél magyarul is. 1973-ban járt első ízben Magyarországon, majd a rendszerváltás óta több ízben is, és mind a négy gyermekét elhozta már ide. Egyik lánya, az 1984-ben született Allison Pataki író – sőt, ő is bal kézzel ír!

2015. június 18., csütörtök

125 éve született Ferenczy Béni


1890. június 18-án, az akkor Szentendrén élő Ferenczy Károly (1862-1917) festő felesége, Fialka Olga (1848-1930) ikreket szült: egy fiút és egy lányt. A fiú a Benjamin nevet kapta. A Ferenczy-ikrek (Béni és Noémi) képzőművészeti tehetsége éppúgy kibontakozhatott, mint idősebb fiúké, Valéré. Ebben művelt édesanyjuknak is nagy szerepe volt.
Ferenczy Béni már festészeti tanulmányai idején is jórészt külföldön élt. A Tanácsköztársaság alatti ténykedése okán emigrációba kényszerült közel két évtizedre. Bécs az első állomás: itt beleszeret egyik tanítványába. Házasság, gyerekek, válás. Majd új szerelem jön már az orosz emigrációban. Második feleségében társra lelt. Idővel Bécsben telepedtek le, majd 1938-ban tértek haza.
Ferenczy fia a második világháborúban elhunyt. A lánya ugyan aranyművesnek készült, de elsősorban anyai teendőinek élt. Úgy tűnhetett 1945 után Ferenczy Béni élete elsimulhat, s a hazai kulturális élet neves alakja lett. 1948-ban az első Kossuth-díjasok között találjuk, ám a következő évtől „kegyvesztett” lett.

Ferenczy Béni már
bal kézzel rajzolt
Ferenczy Béni életének és művészetének utolsó szakasza azért érdekes, mert 1956 novemberében bekövetkezett agyembóliája következtében jobboldala megbénult, és a beszédkészségét gyakorlatilag elveszítette. Idővel néhány szót tudott artikulálni. Értelme ugyan nem sérült, de olvasni sem tudott sokáig, míg ki nem derült, hogy a francia nyelvű szövegekkel könnyebben boldogul. Lassacskán megadatott neki az alkotás lehetősége is. Az addig jobbkezes művész bal kezével próbálkozott. Előbb rajzolni és festeni, idővel mintázni kezdett. Az írást is gyakorolta.
Az élete utolsó évtizedében kényszerbalkezesként is alkotó  művészt 1965-ben ismét Kossuth-díjjal ismerték el. A szobrász, grafikus és éremművész Ferenczy Béni 1967 nyarán vakbélgyulladás következtében hunyt el.

2015. június 13., szombat

Julianna Margulies aláírásáról


Julianna Margulies aláírásból nem olvasható ki a teljes neve, de néhány betűje jól felismerhető. Így például a kezdőbetűi (J, M) valamint a mindkét nevében megtalálható „li” rész grafikus megfelelőit is jól észrevehetőek. Külön érdekessége a balkezes színésznő aláírásának, hogy ez a névelemei jobboldali részét alkotja. S így a „Juli”-ra rövidülő keresztnevére képileg rímel a legtöbb ízben „M(g)li”-nek olvasható családnév.
A név valamiféle rövidítése másoknál is megesik, ám az, hogy a nevének betűiből éppen ezek maradtak meg az aláírásában, az már figyelemre érdemes. Az hogy a jobboldalra, illetve az névelemek végére kerül ez az azonos megoldás, jelezheti azt, hogy írója mind magánéletében (melyet a grafológusok a keresztnévhez társítanak), mind hivatalos vagy szakmai életében (melyet a családnévhez köt a grafológiai hagyomány) ugyanúgy viszonyul más emberekhez. 


Részletek Julianna Margulies dedikált fotóiról
Érdemes megemlíteni azt, hogy Julianna Margulies nevének betűiből jellemzően éppen a két- ill. háromzónásak maradtak meg az aláírásban felismerhető alakzatokban. Ami utalhat arra, hogy a kézírás készítőjének igénye van a fejlődésre. S az aláírás egészéből a szakember látja, hogy neki nemcsak igénye, hanem az ereje is van a megvalósításhoz. Továbbá pozitívan értékelhetjük azt is, hogy az „i” betűire gondosan kiteszi a pontokat. 

2015. június 8., hétfő

Julianna Margulies is balkezes


Az amerikai színésznő 1966. június 8-án született, harmadik lánynak a családba. Egyéves korában a szülei elváltak. Apja reklámíró, anyja balett-táncos és tanár volt. Felmenői között budapesti rabbit, osztrák, román és orosz származásúakat is találunk. A középiskolát követően több évig Európában élt. 
1991-ben kapta élete első filmszerepét. Ám igazán ismert a Vészhelyzet Carol nővéreként lett, 1994-től 2000-ig játszott ebben a tévésorozatban.
Évekig együtt járt az egyik vészhelyzetes kollégájával. Ám elvált szülők gyermekeként sokáig nem akart gyermeket, amíg nem találkozott a párjával. A férje ügyvéd, 2007 végén házasodtak össze, 2008 januárjában született meg a fiúk, akinek ír nevet adtak. A kis srác alig múlt egyéves, amikor megkezdődött A Férjem védelmében sorozat forgatása, amelyben Julianna ügyvédnőt játszik. Az alakításáért szakmai díjat is kapott, s ebben a sorozatban gyakran láthatjuk írni, s bizony a bal kezében tartja a tollat. Ahogyan azt Julianna Margulies a való életben is teszi. A fotók alapján az ún. tolótartással ír. Nemcsak a híres balkezesek, hanem a vegetáriánusok listáin is ott a neve.

2015. június 3., szerda

Jelena Iszinbajeva bal kézzel ír


Iszinbajeva balkezes
Az orosz rúdugró Volgográdban született, 1982. június 3-án. 15 éves koráig tornázott. Magassága miatt váltott sportágat, s lett atléta. 16 évesen már négyméteres ugrással győzött. 21 évesen világrekorder volt. Hozzá kell tenni: első ízben! Ugyanis Iszinbajeva nevéhez már eddig is 28 világrekord fűződik. 2005-ben elsőként jutott 5 méteres magasság fölé a nők mezőnyében. Többszörös világbajnok. Athénból és Pekingből olimpiai aranyéremmel tért haza. Iszinbajeva esetében már az a hír, ha nem nyer. A 2012-es londoni olimpián bronzérmes lett. Talán éppen ezért célja, hogy Rióban 2016-ban újra a legjobb lehessen rúdugró nők között. Bár jó ideje nem versenyzett, hiszen tavaly nyáron született meg a kislánya, Eva. S 2014 végén férjhez ment gyermeke apjához (aki gerelyhajító, és még most is csak 25 éves).
Iszinbajevának már egyszer tíz hónap kihagyás után sikerült a visszatérést. Meglátjuk majd mit ír hozzá a jövőben sportága történetéhez. 

A világklasszis rúdugrónő bal kézzel ír. Érdekes, hogy Jelena rajong Angelina Jolie-ért – aki ugyancsak balkezes.