125 éve született Ferenczy Béni

1890. június 18-án, az akkor Szentendrén élő Ferenczy Károly (1862-1917) festő felesége, Fialka Olga (1848-1930) ikreket szült: egy fiút és egy lányt. A fiú a Benjamin nevet kapta. A Ferenczy-ikrek (Béni és Noémi) képzőművészeti tehetsége éppúgy kibontakozhatott, mint idősebb fiúké, Valéré. Ebben művelt édesanyjuknak is nagy szerepe volt.
Ferenczy Béni már festészeti tanulmányai idején is jórészt külföldön élt. A Tanácsköztársaság alatti ténykedése okán emigrációba kényszerült közel két évtizedre. Bécs az első állomás: itt beleszeret egyik tanítványába. Házasság, gyerekek, válás. Majd új szerelem jön már az orosz emigrációban. Második feleségében társra lelt. Idővel Bécsben telepedtek le, majd 1938-ban tértek haza.
Ferenczy fia a második világháborúban elhunyt. A lánya ugyan aranyművesnek készült, de elsősorban anyai teendőinek élt. Úgy tűnhetett 1945 után Ferenczy Béni élete elsimulhat, s a hazai kulturális élet neves alakja lett. 1948-ban az első Kossuth-díjasok között találjuk, ám a következő évtől „kegyvesztett” lett.

Ferenczy Béni már
bal kézzel rajzolt

Ferenczy Béni életének és művészetének utolsó szakasza azért érdekes, mert 1956 novemberében bekövetkezett agyembóliája következtében jobboldala megbénult, és a beszédkészségét gyakorlatilag elveszítette. Idővel néhány szót tudott artikulálni. Értelme ugyan nem sérült, de olvasni sem tudott sokáig, míg ki nem derült, hogy a francia nyelvű szövegekkel könnyebben boldogul. Lassacskán megadatott neki az alkotás lehetősége is. Az addig jobbkezes művész bal kezével próbálkozott. Előbb rajzolni és festeni, idővel mintázni kezdett. Az írást is gyakorolta.
Az élete utolsó évtizedében kényszerbalkezesként is alkotó  művészt 1965-ben ismét Kossuth-díjjal ismerték el. A szobrász, grafikus és éremművész Ferenczy Béni 1967 nyarán vakbélgyulladás következtében hunyt el.

Lévai Ádám grafikus is balkezes

Lévai Ádám bal
kézzel  rajzol, ír

1967. május 30-án született Tatán, és ma is ott él. Több mint húsz éve kapott diplomát a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán, majd a mesterképzőt is elvégezte. Alkotói kedve töretlen, rendszeresen jelentkezik újabb kiállításokkal. Rajzait elnézve felsejlik az emberben, hogy Lévai Ádámban van egy lélekbúvár. Azt is elismeri magáról, hogy állandó indíttatása van a rajzolásra. Ahogyan honlapjának nyitóoldalán is vallja „A rajzolás tölti be lapjaimat…”
Képeit elnézve láthatjuk, hogy Lévai betűformálása éppolyan egyedi, mint rajzolt vonalaié és az azokból felsejlő alakoké. Balkezességét képeinek feliratai és szignója alapján is sejthetjük. S erről személyesen is bizonyosságot szerezhetünk. A 70-es évek elején tanult írni, s ahogy meséli: „Az általános iskolában át akartak szoktatni. Az, hogy balkezes maradtam, annak köszönhető, hogy anyám bement a tanárhoz és közölte vele, hogy ő normális gyereket szeretne, (nevetve veti közbe: Ez nem sikerült!) s ezért hagyjanak engem bal kézzel írni. Így aztán hagytak. Bár mindig maszatoltam. Az elsők között kaptam golyóstollat, amivel aztán javult a helyzet. Volt még két osztálytársam, akik szintén balkezesek voltak, bár őket átszoktatták. Érdekes, hogy mindkettő olyan hivatás választott, ahol a kezüket használják, az egyikük például sebész lett”.
Lévai Ádám úgy véli, balkezességének is köze van ahhoz, hogy képzőművész lett. De azért tudnunk kell, ő nem csupán képzőművész, tanárként is megállja a helyét.

Tükörírás jobb kézzel

A tükörírást a balkezesek kiváltságának vélhetjük, de ez nem így van, jobbkezesek is képesek lehetnek a tükörírása. Sőt jobb kézzel is létre lehet hozni jobbról balra haladó tükörben olvasható írást.
Erre személyes példa Szarka Fedor Guido grafikus, festő és előadóművész, aki bizton állíthatja magáról, hogy jobbkezes. Bár gyermekkorában mindkét kezét egyformán használta – egyébként szokványosan –, de aztán magától lett domináns a jobb keze. Ugyan tréfásan megjegyzi, hogy lehetett némi hajlama a balogságra, hiszen édesanyja Balogh családnevű.  (S ez jelzi, egyik elődje balkezes lehetett.)

Szarka Fedor Guido jobb
kézzel tükörírással ír

Így mesél: „Grafikus vagyok, és ha valaki sokszorosító grafikával foglalkozik a folyamat részeként meg kell fordítania, tükröznie a dúcon a képet. Kezdetben ez egyébként nehezemre is esett. Úgy 1996-ban lehetett, a napra azonban pontosan emlékszem, augusztus 20-án történt.  

Azt álmodtam, hogy Leonardo da Vinci vagyok. Idős lévén, már nagyon kevés van hátra. Visszavonultam egy toronyszobába, ahol szimbólumok jelentését jegyzem le egy hatalmas bőrkötéses, rézcsatos könyvbe. Az álmomban, akkor épp a spirállal foglalkoztam, Leonardóként, azt elemeztem. Kedvem szerint hegyezte tollam akkurátusan mártogattam az illatos velencei pácba, s közben hallom, ahogy zörgetnek az ajtón és belém nyilall a félelem, hogy ezt a grandiózus vállalkozást, ami a »Minden szimbólumok értelme és hatásai« címet viselte, nem fogom tudni befejezni. Nem fogok tudni eljutni odáig, hogy az összes szimbólumot kifejtsem. Nem nyitottam ki az ajtót, hogy ne zavarjanak meg, viszont olyan erős volt a zörgetés az álmomban, hogy valóban felkeltem.  Átvonultam tehát íróasztalomhoz s fel tudtam idézni, hogy az álomban miket gondoltam Leonardóként a spirálról. Papírt, tollat ragadtam és valóban elkezdtem leírni (szvasztika, kvazárok, világszületés, napszimbólum stb.). Írtam, írtam.  Mire a lap feléhez értem, akkor vettem észre, hogy mindezt tükörírásban írom. Ettől a pillanattól kezdve működik ez nálam, folyóírásban.

Volt úgy, hogy a naplóm is tükörírással írtam, de mostanában többnyire csak a kalligráfiában használom.”

A képzőművész Tettamanti Béla balkezes

Tettamanti Béla

Tettamanti Béla alkotásaiból már gyermekkoromban többet is megismertem, hiszen nálunk a Népszabadság és az Új Tükör volt a sajtó, s ezekben is rendszeresen megjelentek munkái. Később derült ki, hogy a fővárosban élő művész szülőhelye nagyjából jelenlegi lakhelyen. (Tettamanti Béla 1946-ban született Bánhidán, s ez a történelmi település a következő évben lett Tatabánya része). Azt, hogy balkezes egy ismerősömtől hallottam. Aztán személyes találkozásunkkor meg is győződhettem róla, amikor tustollal néhány sort papírra vetett. Az éppen fémszobrot kiállító képzőművész (grafikus, illusztrátor, festő) lelkesen mesélt a grafológia iránti régi érdeklődéséről és arról is, hogy fontos számára, hogy ha lehet, ma is kézzel írjon levelet, s értékeli, ha mások is ezt teszik.
„A balkezességemmel nem volt gondom – meséli a művész –, nincs rossz emlékem. A szüleim nem akartak erőszakosan átszoktatni. Bár gyerekként a bátyámmal olykor a falra rajzoltunk, és nem értettem, hogy apám, hogyan talál meg, honnan tudja, hogy én voltam. Aztán kiderült, hogy a balkezességem árult el. Az iskolában, egy kis bányatelepülésen másodikos-harmadikos koromig nagyon jó tanárnőm volt, ő próbált átszoktatni, de okos türelemmel, problémamentesen. Aztán bekerültem Dorogon egy nagyobb iskolába. Úgy emlékszem, akkoriban lehetett egy rendelkezés, hogy békén hagyhatták a balkezeseket. A gimnáziumban azzal szórakoztam, hogy mindkét kézzel egyformán írjak, rajzoljak. S bár az általános iskola elején még mártogatós tollam volt, de a balkezességem dacára soha nem pacáztam, ha festek is, nekem ezzel semmi problémám nem volt.”
Az alultartással író grafikusművész jónéhány alkotásán éppen a bal kéz ténykedik. Azonban egy korábbi sportsérülése miatt azt javasolták neki, teniszezzen inkább jobbal. Az első években küzdött ezzel, de már egészen jól megtanult jobb kézzel játszani.
E bejegyzés apropója, hogy a Grafológia folyóirat most megjelenő számában Tettamanti Bélával olvashatnak interjút és kézírását is szemrevételezi a grafológus.

Szutyejev jobb kézzel írt, ballal rajzolt

Vlagyimir Szutyejev 110 évvel ezelőtt, 1903. július 5-én született Moszkvában. Apja orvos és művészetkedvelő ember volt. Szutyejev egyetemi tanulmányait követően főként illusztrátorként és karikaturistaként tevékenykedett. 1931-ben debütált rajzfilmrendezőként. Majd jelentős szerepet vállalt a szovjet animációs filmgyártásban. 50 film forgatókönyvírója vagy rendezője volt, később oktatott is. A világhírű alkotó majdnem kilencven éves volt, amikor 1993 tavaszán elhunyt.
Mi elsősorban a gyermekek számára készült vidám és tanulságos meséi, bájos figurákkal teli könyveiről ismerjük. Ezeket a második világháborút követően kezdte írni és rajzolni, s a világ számos nyelvére lefordították.
A vidám mesék fülszövegén így vall magáról: „Grafikus vagyok. Gyerekkoromtól megszoktam, hogy bal kézzel rajzoljak, de írni jobb kézzel tanítottak, mondván: írni csak jobb kézzel szabad. Amikor kigondolom a meséket, mindig a jobb kezemben tartom a tollat, a balban pedig a ceruzát vagy az ecsetet. Ez így nagyon kényelmes: a jobb kéz írja a mesét, ezalatt a bal vidám képeket rajzol. De fordítva is előfordul: előbb a bal kéz rajzol, utána a jobb kép alá írja a szöveget. Így hát mindkét kezemmel dolgozom, hogy nektek, kis barátaim, vidám, érdekes mesét és hozzávaló rajzot kanyarítsak.”
Szutyejev önmagát is megörökítette munka közben. Nemcsak őt magát és bal kézzel készült rajzát, hanem jobb kézzel írt aláírását is bemutatjuk itt.

30 éves Matthew Langille a balkezes grafikusművész

Anyukája neves textilművész, a nagyapja meg az 50-es 60-as évek ismert absztrakt művésze. A képzőművészethez való tehetséget volt honnan örökölnie az 1982. május 3-án született fiúnak. 11 évesen kezdte kifejezni magát a művészetben. Egy képzőművészeti táborban az üvegművészet keltette fel érdeklődését, és ebben mélyedt el. Ám amikor 18 évesen bekerült egy művészeti iskolába már más lehetőségek is vonzották. Mivel a leghelyesebb lányok a formatervező szakon voltak, erre a szakra váltott. És úgy tűnik ez bejött neki. Már a főiskola elvégzése után hamarosan bemutatták nyomatait és rajzait, és megjelentek képei a művészeti folyóiratokban. Nemcsak az USÁ-ban, hanem külföldön is. Kifejlesztette saját stílusát, mely könnyed és merész is. A New York City-ben élő termékeny művész jellegzetes „fiatalos” alkotásait nemzetközi divatházak, nagynevű márkák termékein láthatjuk viszont.
Matthew Langille bal kézzel rajzol és ír. Az a fajta t-áthúzás, melyet az aláírásában láthatunk, jellemzően balkezes megoldás.