2014. szeptember 1., hétfő

Blaise Cendrars jobb híján balkezes lett


Cendrars dedikál
Egy svájci kisvárosban született Frédéric Louis Sauser néven 1887 szeptemberének első napján. Francia és skót vér is csörgedezett ereiben. Kalandos ifjúkorát ugyancsak regényes felnőttkor követte. Járt keleten és nyugaton, Szentpéterváron és New Yorkban is, mégis Franciaország lett az új hazája. Az első világháborúban harcolva sebesült meg és 1915 szeptemberében könyöktől amputálni kellett a jobb karját. 28 éves ekkor, s nemcsak cigarettára gyújtani tanult meg csupán baljával, de innentől íráshoz is csak a bal kezét használhatta. Művégtagot nem fogadott el.
Hivatalosan 1916-ban lett francia, akkor már az avantgárd elismert művésze volt. Már papírra vetette legjelentősebb költeményeit.
Több írói álnevet is használt. A Blaise Cendrars név alapja alkotói hitvallása, mely szerint a művészet önemésztő önföláldozásból fakadó újjáteremtődés.
A XX. század elejének párizsi művészeinek baráti köréhez tartozott. Egyik szellemi mestere Szittya Emil volt, általa ismerte meg Kassák Lajost is. Forgatott filmeket és volt haditudósító. Első feleségétől három gyermeke született, egyik fia a második világháborúban elhunyt. Cendrars ezt követően több regényében dolgozta fel addigi életét. 1949-ben újra megnősült. 1956 nyarán agyvérzést kapott. 1961 januárjában hunyt el Párizsban 73 évesen. 

Több regénye is megjelent magyarul. Költeményeit magyar nyelven Kassák fordításai révén érhetők el. Cendrars költészete azért is figyelemreméltó, mert az avantgárd irányzatok ötvözete.
Blaise Cendrars a balkezes írástechnikák közül az ún. alultartást alkalmazta, ahogyan az alábbi felvételen (kb. a közepén) látható is.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése