2019. március 27., szerda

Robert Guerrero bal kézzel ír

Robert Guerrero
aláírás közben
Az amerikai ökölvívó, akinek beceneve The Ghost és a hivatalos neve Robert Joseph Guerrero, 36 évvel ezelőtt, 1983. március 27-én egy észak-kaliforniai településen született.
9 évesen kezdte tanulni az ökölvívást, apja volt az első edzője. 15 évesen már országos kiválóság lett, és 18 esztendősen a profi boxra váltott. Karrierje során korosztályának legjobbjaival mérkőzött és volt világelső volt pehelysúlyban és nagypehelysúlyban.
Amikor a ringben eredményessége csökkent, 2017 nyarán bejelentette visszavonulását. De aztán 2018 végén egy magyar fiúval mérkőzött és nyert.
A már Las Vegasban élő sportoló magánéletében sem csak szép pillanatok adódtak. Kamaszkorában megtalálta élete párját. Miután összeházasodtak és két gyermekük született, 2007-ben szembe kellett nézniük egy súlyos betegséggel. Felesége az akut leukémiát csontvelő-átültetéssel tudta leküzdeni. 
Az elmúlt években a család bővült egy örökbefogadott kislánnyal. A nyilatkozat aláírásának pillanatát boldogan tették közzé. Ezt mutatjuk fent. Bár más fotót is találhatunk, amelyen a balkezes ökölvívó írás közben a bal kezében tartja a tollat. Ami a technikáját illeti az tolótartás és az alultartás átmenete.

2019. március 17., vasárnap

Billy Corgan bal kézzel ír

Billy Corgan dedikál
William Patrick Corgan, Jr. a hivatalos neve, szülővárosa Chicago, születése napja 1967. március 17. Az amerikai híresség jó magasra nőtt (191 cm) és tar a kobakja, ám balkezessége révén kerül itt szóba. Ugyan ezen tulajdonsága nem nyilvánvaló, amikor gitározik, annál inkább, akkor, amikor tollat vesz a kezébe.
Miután a szülei kisgyermekkorában elváltak, ő az öccsével együtt apjánál nőtt fel. De korántsem volt felhőtlen a gyermekkora. Apja is zenész volt, és a kis Billy-t iskolásként már vonzotta a zenélés, és alig múlt húsz, amikor megalapította alternatív rockbandáját. A The Smashing Pumpkins nevet viselő formáció pár év alatt világhíres lett. Corgan a csapat lelke, frontembere, énekese, gitárosa, zeneszerzője.
2000 vége óta gyakorlatilag nem működött a zenekar. Corgannak kijöttek szólóalbumai és másoknak is írt zenék, és más bandái is lettek. Ám tavaly újra turnéra indult a bő másfél évtizedet kihagyó híres „tökös” zenekarával.
Ami a magánéletét illeti. 1993-ban megnősült majd négy évvel később elváltak. A The Smashing Pumpkins legjobb évei nagyjából Corgan házasságának idejével estek egybe.
Az utóbbi esztendőkben szülővárosában nyitott egy teaházat, népszerűsített a birkózást és belekezdett önéletrajzának írásába. No és családot alapított párjával: 2015-ben fiúk és tavaly egy lányuk született.

2019. március 7., csütörtök

Cameron Daddo is balkezes

Cameron Daddo színész, zenész és televíziós személyiség a legidősebb  a négy Daddo-fivér közül, akik az ausztrál szórakoztató médiában mindannyiban ismertek. Cameron Peter Daddo 1965. március 7-én született Melbourne-ben, és második keresztnévként apjuk nevét is megkapta. Van egy nővére is.

Ausztrália egyik legnépszerűbb személyisége, bár évtizedekig az USÁ-ban élt. Kamaszkorában már néhány évig ott járt iskolába, aztán 18 évesen visszatért szülőhazájába, ahol egyre többet szerepelt a képernyőn. Műsorvezetőként és muzsikusként is népszerű volt már a 80-as évek végén. 1991-ben megnősült és modell feleségével Amerikába költözött. Az ausztrál álompár 1992-től Los Angelesben élt. 1996-2006 között született három gyermekük, akiknek nevei a feleség spirituális érdeklődését is tükrözik.
Cameron Daddo több amerikai sorozatban is kisebb vagy nagyobb (Trükkös halál) szerepet kapott, de az igazi hírnév a filmes világban éppúgy nem lett sajátja, mint ahogyan az LA-i akcentus sem. Már több éve, hogy családjával visszatértek Ausztráliába. Mostanság rádióműsort vezet, zenés produkcióban és televíziós műsorokban is szerepel.
Bal kézzel ír, és ha gitárt fog a kezébe, azt is – úgymond – fordítja tartja.

2019. február 28., csütörtök

Mag Ruffman is balkezes

Margaret Ruffman egy kanadai városban született 1957. február 28-án. Egyetemre járt és tanárnak készült, mielőtt egy zenés színházban megkezdte színészi szárnypróbálgatásait.
Mag Ruffman dedikál
A komikust és színésznőt műsorvezetőként is jól ismerik a kanadai nézők. Lakberendezési- és barkácsolós műsorok háziasszonyaként gyakran kerül a képernyőre és magazinokban ad hasznos tanácsokat. Így vélhetően nem kétbalkezes, csak egyszerűen balkezes! Íráshoz bal kezébe veszi a tollat, és barkácsoláskor a szerszámokat is. Hogy miért olyan elkötelezett a kétkezi munka iránt, ahhoz valószínűleg párjának is van némi köze. Lassan három évtizede élnek együtt, és csupán háromheti ismeretség után házasodtak össze. San Franciscóban találkozott az amerikai férfivel, és Mag szülővárosában, Richmond Hillben élnek.
Mag Ruffman a magyar nézőknek televíziós sorozatokból lehet ismerős. Az Anna (1985-től) sorozatban Alice Lawson szerepében láthattuk. Azt követően a világ számos országában vetített Váratlan utazás (1990–1996) c. sorozatban az újságírónő Olivia King-Dale megformálója volt.

2019. február 20., szerda

Anthony Head is balkezes

Ma 65 esztendeje, 1954. február 20-án London bohém negyedében született Anthony Stewart Head.  Gyakran találkozhatunk vele szimplán Anthony Head néven. Az apja dokumentumfilm-rendező volt, anyja színésznő. Bátyja, Murray Head, hozzá hasonlóan színész és zenészként ismert.
Anthony érettségijét követően apja cégénél dolgozott, majd színészképzésben vett részt. Pályáját színpadi színészként kezdte, s persze tv-s munkákkal is megtalálták. Filmográfiájában a legkorábbi tétel az 1981-es évből való, s azóta több kisebb nagyobb szerepben láthattuk. Legtöbbet emlegetett munkája a Buffy, a vámpírok réme c. amerikai sorozat. S bár ez nemzetközi ismertséget hozott az angol színésznek, bizony a családjától, gyermeklányaitól távol kellett lennie a forgatások alatt. Hamarosan aztán Angliában kapott egy miniszterelnöki szerepet – bár csak az Angolkák c. sorozat révén, és lehetett Uther Pendragon a Merlin kalandjai c. angol sorozatban.
Lányai már felnőttek, s mindketten – Emily és Daisy is – színésszé lettek.
Anthony Head 28 évesen találkozott élete párjával, aki állatviselkedési tanácsadó, így Anthonyt is körülveszik az állatok. Azt is tudni lehet róla, hogy vegetáriánus. Bár e helyen a legfontosabb tudnivaló róla, hogy balkezes. Íráshoz is a bal kezébe veszi a tollat, és az írottak fölé helyezi a csuklóját.

2019. február 11., hétfő

Isaiah Mustafa bal kézzel ír

Bár jónéhány filmben kapott kisebb szerepet, s mostanában egy sci-fi fantasy sorozatban is játszik, valószínűleg legtöbbünknek az Old Spice reklámokban szereplő fickóként ugrik be.
Isaiah Amir Mustafa 1974. február 11-én született Portlandban egy muzulmán család hetedik és legkisebb gyermekeként. Apja egy balesetben hunyt el, így sosem láthatta milyen szép magas ember lett a fiából. 192 cm magas, így nem csoda, hogy először kosárlabdázó volt. Aztán az amerikai futballra tért át. Járt persze egyetemre is. Aztán az NFL sportolóból lassacskán színész lett.
A 45 éves férfinak már van egy tinédzser lánya az előző házasságából. 2016 elején ismerte meg a mostani párját, akivel tavaly májusban házasodtak össze.
Az amerikai híresség, aki nagy képregény-rajongó, Los Angelesben él. A balkezessége sem kérdéses, hiszen Isaiah Mustafa íráskor is bal kezébe veszi tollat, s az ún. tolótartással ír.

2019. február 2., szombat

Brent Spiner is balkezes

Brent Spiner
alultartással ír
Az amerikai színész, komikus és énekes ma éppen 70 éves. A texasi Houstonban született Brent Jay Spiner még egyéves sem volt, amikor édesapja elhunyt. Édesanyja újra férjhez ment és a férfi örökbe fogadta őt és bátyját. De ő 26 évesen eredeti családnevét visszakérte, néhány évvel azután hogy színészkedésbe kezdett. Bár egyetemre is járt, mégis a színpad jobban vonzotta. New Yorkban színpadi színészként kezdte. De a 70-es évektől filmekben is találkozhatunk vele.
Elsősorban filmszínészként ismert, sőt a legtöbben egyetlen szerephez kötik nevét. Ugyanis a Star Trek-filmek egyik fő karakterét formálta meg. A Data nevű androidként 1987-ben jelent meg először, majd több szériában is. Később több sci-fiben is szerepet kapott.
Még a régi stílusú dalokból összeállított lemezének címe – a sárga szemével – legendás a szerepére utal. Spiner sem a zenéléssel, sem a színházzal, sem a filmezés nem hagyott fel. Ám egy fontos „szerepre” 53 éves koráig várnia kellett, s ez az apaság. 2002 nyarán született meg a fia.
Hogy mindeddig hány Data-s fotóra dedikált már nem saccolgatjuk, egy bizonyos: bal kézzel tette, mégpedig az ún. alultartás technikájával.

2019. január 26., szombat

Gonzague Saint Bris bal kézzel írt

Gonzague Saint Bris 1948. január 26-án született, azaz tavaly ilyenkor lehetett volna hetven éves, ha csak bő fél évvel azelőtt, 2017 augusztusában el nem hunyt volna egy autóbalesetben. A gépkocsit a neves író párja vezette, s azt is tudni lehet, hogy azóta a nőt vétkesnek találta a bíróság a Franciaországban közismert irodalmi és médiaszemélyiség halálát okozó balesetben.
Gonzague Saint Bris
bal kézzel írt
Gonzague Marie Joseph Vincent François Saint-Bris néven nemes családba született egy diplomata fiaként, nyolc gyermek közül másodikként. 
Újságíróként kezdte pályáját Marokkóban. A francia irodalomkritikus, író, rádiós műsorvezető és egy irodalmi fesztivál szervezője több mint ötven könyv szerzője volt. Olyan historikus tudós volt, aki a történelmet népszerűsíteni volt hivatott. Saint Bris történelmi biográfiái között Leonardo da Vinciről szóló is akad, s ennek kapcsán kell említeni, hogy az író családjának tulajdonában van az a Loire-völgyi kastély, amely a balkezesként elhíresült, kétkezes polihisztor utolsó otthona volt.
Ami Gonzague Saint Bris kézhasználatát illeti, sok fotóját látva, annyi bizonyos, hogy íráshoz a bal kezébe vette a tollat, s az ún. alultartással írt, és ha módja volt rá, elfordította az írásfelületet.

2019. január 18., péntek

Angelique Kerber jobb kézzel ír

A német teniszező hároméves korában ismerkedett meg sportjával, és profi pályafutását 15 évesen (2003) kezdte. Volt már világelső, háromszoros Grand Slam bajnok és egy olimpiai ezüstérmet is magáénak tudhat. Mostanság is az első tízben tartják számon a világ legjobbjai között.
A Brémában 1988. január 18-án született Angelique Kerber azonban csak fél szívvel német. Németországban nőtt fel és német színekben versenyez. Anyai ágon német, apja (Slawomir) révén lengyel származású. Angelique Kerber most Lengyelországban, nagyszülei közelében él. Puszczykowo lakói számon tartják, hogy 2012-ben Angelique Kerber teniszező oda költözött. A lengyel városban működő személyéhez köthető teniszcentert a nagyapja vezeti. De fél rokonságán kívül még legjobb barátnője is lengyel. Szülei és nővére a németországi Kielben élnek.
Angelique Kerbert kézhasználat tekintetében is kettősség jellemzi. A teniszütőt jellemzően a bal kezében tartja, tehát balkezes játékosként tartják nyilván. Az autogramját kérők már meggyőződhettek arról, hogy Angelique Kerber íráskor a tollat jobb kezébe fogja.

2019. január 9., szerda

Kerris Dorsey bal kézzel ír

A 21. évéhez, a felnőtté válás hivatalos határához ért az amerikai énekes és színésznő. Kerris Lilla Dorsey 1998. január 9-én Los Angelesben született. Egy nővére van. A lányok szüleik menedzselésével viszonylag korán szerepekhez jutottak. Kerris már hétévesen néhány reklámot követően már valódi filmben játszhatott. Két esetben is Reese Witherspoonnal dolgozott, egy ízben a lányát alakította. A 2011-es Pénzcsinálóban Brad Pitt karakterének lányát alakított, s ebben a filmben az énektudását is megmutathatta.
Legtöbben mégis egy televíziós sorozat szereplőjeként ismerhetik. A 2006-2011 években futó Testvérek ( Brothers And Sisters) c. sorozatban Paige Whedon megformálója volt, (és teljes nevén jelent meg a stáblistában)
Egy film hozta meg a szerelmet is számára. Több éve van barátja, akivel az Egy igazán csodás nap (2014) c. filmben együtt játszottak, éspedig testvéreket alakítottak.
Kerris szereti a háziállatokat. Zenéhez és mozgáshoz kötődő hobbijai vannak. Ha gitárral kíséri énekét, a hangszert éppúgy tartja, ahogyan a többség, ám íráskor a tollat bal kezében tartja.