2012. október 5., péntek

Bal kézzel és jobb kézzel írott levelek Gandhi tollából

Gandhi balkezesnek született, de az ő idejében és kultúrájában természetes volt, hogy a jobb kezét használta inkább. Ám megesett, hogy mégis bal kézzel írt. 
Gandhi kéziratos hagyatékából ugyanazon lap két oldalán lévő leveleket mutatok be, még át is látszik rajtuk valamelyest a másik oldalon lévő kézzel írott szöveg. Mindkét levél angol nyelven íródott és Jawarhal Nehrunak szól. Az egyik levél aláírása "MKGandhi", a másik levél alján a "Bapu" szó böngészhető ki, amit Gandhi gyakran használt neve helyett és „Apa” a jelentése. Ami igazán különleges ebben, hogy az egyiket (a baloldalit) bal kézzel írta. A jobboldalit pedig jobb kézzel, amellyel gyakorlottabb volt.
Gandhi balkezes írásának színvonala elmarad a megszokott jobbkezes írásáétól, szinte már gyermeki a megformálása, és a betűmérete is kisebb. A bal kézzel írott levélnél jól láthatóak a kissé lefelé tartó sorok. Gyakran megfigyelhető ez azoknál a balkezeseknél, akik az ún. horgas tartással írnak. Ám mivel Gandhi bal kézzel csak ritkán és titokban írt, így fénykép vagy film sem lelhető fel, és nem tudhatjuk ezt biztosan. Azonban írni csak ülve „láttuk”, s ha belegondolunk, hogy ülés közben ez a tartás kényelmesebb  - például - a sor alatt tartott kézzel írásnál, amikor is a könyöke előbb utóbb a hasához érne, még inkább feltételezhetjük, hogy talán ezzel a kéztartással írhatott, amikor bal kézzel írt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése