2019. december 30., hétfő

Daniel Sunjata bal kézzel ír

A még nőtlen amerikai színész magánéletéről vajmi keveset lehet tudni. És azt a keveset is főként gyermekéveiről. 1971. december 30-án született Evanston városkában, egy fehér tinédzser hozta világra. Mivel fekete ősei is vannak, az örökbe fogadó szülei középső nevét (Sunjata) egy afrikai uralkodóról adták neki. Teljes neve Daniel Sunjata Condon. Apja rendőrségi diszpécser, anyja emberi jogi munkás, és egy nővére van az örökbefogadó családjában.
Chicagóban nőtt fel, ott érettségizett, akkoriban még a sport volt az erőssége, ám a felsőfokú tanulmányait New York egyik művészeti iskolájában fejezte be.
A filmezésbe azonban már gyermekként belecsöppent. Ám már harminc elmúlt, amikor ténylegesen beindult a színészi karrierje. De így is vélhetően sokaknak beugrik valamely alakítása.
A szép szál, jókötésű vegyes etnikumú színészt filmekben és televíziós sorozatokban is láthatjuk. Legismertebb szerepe Franco Rivera, a nőcsábász tűzoltó a Ments meg c. sorozatban. De ismerős lehet a Grace klinikából is.
Ami itt igazán számít az, hogy Daniel Sunjata a balkezesek közé tartozik. Íráskor a bal kezében tartja a tollat, és az alultartás technikáját alkalmazza.

2019. december 21., szombat

Cem Özdemir is balkezes

A németek ismert zöldpárti politikusa 1965. december 21-én egy sváb kisvárosban jött világra. Cem Özdemir szülei olyan török vendégmunkások, akik már Németországban ismerkedtek össze és ott alapítottak családot. Özdemir Németországban nőtt fel, 18 éves kora óta német állampolgár és meglehetősen svábosan beszéli a német nyelvet.
A Bundestagban ő lett az első török származású parlamenti képviselő 1994-ben.
Özdemir, aki 1981-ben csatlakozott a zöldekhez, jó ideje a zöldek egyik legismertebb vezetője Németországban. Középutas, realista politikát folytat. Egy évtizeden át (2008 –2018) pártvezető volt. S bár idén nem nyerte el ezt a posztot – az elemzők szerint éppen török gyökerei miatt – manapság is Özdemir a németországi zöldek legnépszerűbb politikusa.
A felesége argentin újságíró, két gyermekük van. A politikus rendszeresen jógázik és túrázik.
Cem Özdemir a balkezesek táborához tartozik és íráshoz is a bal kezébe veszi a tollat, az ún. tolótartás technikáját alkalmazza.

2019. december 11., szerda

Zacky Vengeance, a balkezes gitáros

Zachary James Baker 1981. december 11-én született Washington állam székhelyén, ám a családja később a kaliforniai Huntington Beachbe költözött. Két testvére van, valamint német és olasz felmenői. 
Középiskolás korában baseball-t játszott és sportkarrierre is volt esélye. Csakhogy a balkezes fú 13 esztendősen egy jobbkezes gitáron önállóan megtanult játszani, mégpedig úgy hogy lapozgatta a Guitar World magazint, figyelte a profikat s lelkesen gyakorolt. A kételkedőknek és meg akarta mutatni, hogy igenis képes rá. Választott művészneve, a Vengeance (Bosszú) neve is erre reflektál.
1999-ben Zacky Avenged Sevenfold nevű heavy metal zenekar egyik alapítója lett. S immáron két évtizede a sikeres banda ritmusgitárosa és egyik vokalistája. Sokan nagyra tartják gitárjátékát, bár ő nem igazán tartja ezt indokoltnak. A gitárján lévő 6661-es szám (egy kis csavarral) valójában az együttes alapításának évére, 1999-re utal. Tetoválásai és testékszerei mellett, szólni illik arról is, hogy
Zacky saját márkát is bevezetett, a Vengeance University ruházatok és kiegészítők választékát nyújtja. 
S ne felejtsük megemlíteni, hogy a 38 éves zenész egy bűbájos fiúcska apukája.
A színpadon álló zenészről már sejthető, hogy balkezes, hiszen a gitárját is "fordítva" tartja. S Zacky V az íráshoz is a bal kezébe veszi a tollat. Tolótartással ír, és nagyon úgy tűnik, hogy marokfogással tartja az íróeszközt.

2019. december 1., vasárnap

Sebastián Piñera, a chilei elnök is balkezes

Ma 70 esztendeje született Chile fővárosában egy hatgyermekes család harmadik gyermekeként. Apja is foglalkozott politikával és diplomata volt. Befolyásos apja révén a külföldi képzés számára is elérhető volt. Az európai és az amerikai kultúrával is megismerkedhetett. Közgazdaságtan tanult, doktoriját a Harvardon kapta.
Már sikeres volt üzletemberként is. Tudni lehet, hogy korábban volt saját tévécsatornája, repülőtársasága és focicsapat. S ma a világ leggazdagabb politikusai között tartják számon.
Politikai szerepvállalása a Pinochet-korszak után kezdődött. Piñera a Renovación Nacional (Nemzeti Megújulás) nevű jobbközép párt tagja lett. Első ízben 2010-14 között volt kormányfő. Mivel Chilében a hivatalban lévő elnök nem indulhat a következő választáson, egy ciklus kimaradt, így  Miguel Juan Sebastián Piñera Echenique újbóli megválasztásával 2018 tavaszától lett ismét a Chilei Köztársaság első embere.
Sebastián Piñera 1973-ban házasodott, 1975-84 között született két fiúk és két lányuk már felnőtt.
A chilei elnök is a balkezesek közé tartozik. Íráskor a bal kezébe veszi a tollat, a tolótartás technikáját alkalmazza.

2019. november 23., szombat

Chris Adler, a balkezes dobos

Az amerikai dobos az esztendő e napján született 1972-ben Virginia államban. Christopher James Adler az édesanyjától zongorázni tanult, és amikor alig huszonévesen zenekarban játszott még basszusgitáros volt. Aztán a dobokra váltott. A legnevesebb csapata, melynek az alapító tagja is, a Lamb of God az USA egyik legnépszerűbb groove metal csapatává lett.
1994-ben indult az együttes, Ám mivel és Chris Adler alapvetően nem zenészi karrierjét akarta építgetni még egy évtizedig megtartotta rendes állását. IT-menedzser volt főállásban 2005-ig. Az évek során a dobosok közt egyre nagyobb lett az ázsiója, melynek egyik bizonyítéka, hogy 2015-16-ban a Megadeth tagja lett, bár de nem lett hűtlen „isten bárányaihoz” sem. Csakhogy 2017 végén egy motorbaleset során olyan súlyos sérüléseket szerzett, melyek rehabilitációja elhúzódott, s nem meglepő módon a helyettese lett az együttes új ütőse. Bár még rebesgetik, hogy netán Chris Adler visszatér hozzájuk, hiszen már vállalt másokkal koncertet. Nos a jövőbe nem láthatunk. Nem tudhatjuk sajátos szakálla meddig lesz fizimiskájának része, hogy tetoválásai szaporodnak-e. Azt sem, hogy új szerelmével marad-e örökre. 
Az említésre érdemes, hogy büszkén vállalja hogy vegetáriánus.
A balkezes dobos technikáját ugyan nem elemezzük, viszont az írása kapcsán elmondhatjuk, hogy a tolótartás egy sajátos verziójával veti papírra a betűket. Ezen a videón elleshető!

2019. november 15., péntek

Enyedi Ildikó bal kézzel ír

Ma születésnapos Enyedi Ildikó filmrendező és forgatókönyvíró. Az édesapja neves közgazdász volt. Egyedi Ildikó közgazdász diplomával kezdte tanulmányait 1979-ben a Színház és Filmművészeti Főiskolán. S már a 80-as évek elején kísérleti filmesként indult a pályája. Első nagyjátékfilmjével (Az én XX. századom) a Cannes-i filmfesztiválon 1989-ben a legjobb elsőfilmesnek járó díjat kapta.
Ezt követő filmjei (pl. Bűvös vadász, 1994; Tamás és Juli, 1997; Simon Mágus, 1999) sem maradtak észrevétlenek. Filmjeinek sajátos hangulata van, forgatókönyveit is többnyire maga írja.
A rendező az új évezred elején inkább díjakat kapott, mint lehetőséget a filmkészítésre. 2011-ben doktorált a Színház és Filmművészeti Főiskolán.
Rendezői pályájának eddigi csúcsára 2017-ben ért fel. S a díjak mellett nagy visszhangot is kapott Testről és lélekről című filmjének köszönhetően maga a rendező is újabb elismerésekben részesült. Többet szerepelt a médiában. Ezen megjelenéseit látva merült fel bennem, hogy Enyedi Ildikó is a balkezesek táborába tartozhat. S bizony így van. Íráshoz is a bal kezébe veszi a tollat, s egyértelműen az ún. alultartást alkalmazza.
S ami még örvendetesebb, hogy ez a siker újabb film készítés lehetőségét hozta: német, olasz és francia koprodukcióban visz filmre egy történetet Füst Milán regényéből. Előreláthatólag 2020 őszén láthatjuk.
Egy mondat erejéig magánéleti alapinfók róla: a Budapesten élő forgatókönyvíró és rendező német férje irodalmár, két gyermekük van.

2019. november 8., péntek

Chris Rankin is balkezes

Hivatalos neve Christopher William Rankin. Új-Zélandon jött a világra 1983. november 8-án. Gyermekként fogadták örökbe, s a távoli országban élt egészen addig, amíg családja visszaköltözött Angliába, mégpedig Norfolkba. Hatéves volt ekkor. A színjátszást 11 éves kora körül kezdte komolyan venni, s még nem volt 17, amikor 2000 őszén megkapta a Harry Potter filmek vöröshajú Weasley családjának egyik tagjának szerepét. Első ízben a Harry Potter és a Bölcsek Köve c. filmben volt Percy Weasley megformálója, majd a következő három filmben is, egy későbbiben épp csak feltűnt. 
2008-ban már egyetemre járt, mégpedig a Lincoln médiaszakára. Bár néhány sorozatban még szerepet vállalt egyre inkább nyilvánvalóvá lett hogy Chris Rankin a filmes pályáját a kamera túloldalán akarja folytatni. Ugyan nem fordított hátat az ismertségnek, hiszen a Harry Potter rendezvényeken is részt vesz. 
Miután végzett az egyetemen olyan televíziós produkciókban dolgozott, mint az Atlantis vagy a Downton Abbey. Ezekben produkciós titkár illetve produkciós koordinátor volt. Rankin sokféle tevékenységbe belekóstolt, producerként is ténykedik és szereti, ha változatos a munkája. Hogy éppen mit csinál, és mi történik vele, arról lehet némi fogalmunk, hiszen nagyon aktív a közösségi médiában. Nemcsak munkájáról, hanem párjáról és kutyáiról is gyakran posztol.
Ide ez a bejegyzés annak kapcsán készült, hogy Chris Rankin balkezességét konstatáljuk. No meg azt is, hogy íráshoz is a bal kezébe veszi a tollat, és az ún. tolótartás technikájával hagy személyes nyomot a papíron.

2019. október 31., csütörtök

Michael Collins is balkezes

Az amerikai űrhajós 1930 októberének utolsó napján született Rómában, mégpedig azért mert katona apja akkoriban ott állomásozott. Családjában több magas rangú katonatiszt is volt, s ő az akadémia elvégzése után éppen azért választotta a repülést, nehogy azt gondolják, rokonai egyengetik az útját. Pilótaként kiváló eredményeket ért el. Majd berepülőpilóta lett, s idővel jelentkezett a NASA űrhajós válogatására. Akkor már családos ember volt.
Első űrrepülésére 1966 nyarán a Gemini X fedélzetén indult. A második küldetésén három évvel később az Apollo 11 pilótája volt. A félévszázada zajlott történelmi jelentőségű űrutazás, azaz az első Holdra szállás esztendejében a 39. évében járó pilóta, azon kevesen közé tartozik, akik repültek a Holdra. Ám ő volt az aki az Apollo 11 háromfős legénységéből mégsem lépett a Holdra, hanem az anyahajón maradt.
Kapott volna esélyt, hogy egy következő úton a Holdra lépjen, de ő családjára való tekintettel nem élt ezzel. Ám 1970-ben kilépett a NASA-tól. Már 1974-ben könyvet írt űrhajós élményei kapcsán, azóta többet is közzétett. 
Collins egy időben a légi- és űrmúzeum igazgatója volt, aztán 50 évesen a magánszektorban tanácsadóként lett. Élete során számos kitüntetést kapott.
Feleségével három gyermek; két lány és egy fiú szülei lettek. 2014 tavaszán özvegyült meg. A ma 89 esztendős űrhajós híresség a balkezesek közé tartozik, íráskor is bal kezébe veszi a tollat és az ún. alultartással ír.

2019. október 23., szerda

Martin Luther King III bal kézzel ír

A legendássá vált amerikai emberjogi aktivista Martin Luther King Jr (1929–1968). és Coretta Scott King (1927–2006) második gyermekeként született 1957. október 23-án Alabama állam fővárosában.
Nagyapja Martin Luther King Sr. (1899–1984) aki a Michael születési nevet a reformáció szellemi atyjáéra cserélte és a lelkészi ténykedés mellett polgárjogi tevékenységgel tűnt fel.
Apja, aki az afroamerikai polgárjogi mozgalom egyik vezető személyisége volt és Nobel-békedíjat is kapott, 1968 tavaszán lett egy merénylet áldozata. Édesanyjuk négy gyermekkel maradt özvegyen. Ahogyan szülei, a legifjabb Martin Luther és a testvérei is mindannyian polgárjogi tevékenységet elkötelezettjei lettek. 
Martin Luther King III politológiából szerzett diplomát, bár tevékenységének elismeréseként azóta tiszteletbeli diplomát és több díjat is kapott.
Édesanyja 2006 elején hunyt el. Nővére, Yolanda az azt követő esztendőben. Már közeledve az ötvenedik évéhez feleségül vette a barátnőjét, aki 2008-as májusában egy kislánynak adott életet, aki néhai nagynénje Yolanda nevét viseli.
A ma 62 esztendős Martin Luther King III is a balkezesek táborába tartozik, íráskor is a bal kezébe veszi a tollat, s az ún. tolótartást alkalmazza.

2019. október 15., kedd

Fedez bal kézzel ír

Az egyik legnépszerűbb és legismertebb olasz rapper ma tölti be a 30. évét. Az énekes, dalszerző és producer teljes neve Federico Leonardo Lucia, Milánóban született és e városhoz közeli településen nőtt fel. Művészeti iskolába járt, ahol rajztudását fejlesztette, amit aztán abbahagyott, és a zene felé fordult. Versenyeken való részvételekkel, videomegosztón közzétett felvételekkel és néhány EP-vel indult a pályája.
Első albumát 2011-ben jelentette meg, s azóta jónéhány lemeze lett kiemelkedően sikeres. Több világszerte ismert és elismert előadóval volt alkalma már együttműködni. Az olaszországi X-Faktor egyik zsűritagjaként is ismert. Ebben az esztendőben Fedez nemcsak turnézott, hanem egy kislemezt kisfiának szentelt.
Az olasz rapper tavaly szeptemberben nősült meg, s esküvője nemcsak az ő hírneve miatt volt jelentős média-esemény, hanem azért is, mert választottja Chiara Ferragni nagyon menő, befolyásos és sikeres divatblogger. 2016 végén kezdtek találkozgatni, majd a következő esztendőben a zenész az egyik koncertjén a színpadon kérte meg az éppen születésnapos lány kezét. Kisfiúk 2018 tavaszán jött a világra. Fedez és családja Milánó és Los Angeles között osztja meg életét.
Tudni lehet róla, hogy sok tetoválása van, és ezeket gyakran teszi közszemlére. Fedez nagyon aktív a közösségi médiában.
A balkezes híresség íráshoz is a bal kezébe veszi a tollat, s az ún. tolótartást alkalmazza íráskor.