2017. december 1., péntek

Zoe Kravitz is balkezes

Az amerikai énekes, színész és modell – teljes nevén Zoë Isabella Kravitz – 1988 decemberének első napján született Los Angelesben. Édesapja a neves zenész Lenny Kravitz, édesanyja pedig színésznő. Bár ötéves korában a szülei elváltak, apjával jó a kapcsolata, sőt nevelőapjával és két féltestvérével is jól kijön. Elég beszédes, hogy zenekarának nevét testvérei nevéből alkotta meg, a 2013-ban alakult Lolawolf nevű bandának ő a frontembere.
16 évesen már foglalkoztatta a zene, s még nem volt 20, amikor már egy játékfilmben szerepet kapott, s persze azóta több filmben is feltűnt. Tanulta is színészetet. Az alacsony, ám egzotikus külsejű lányt persze fotósok is felfedezték, ő pedig modellként ténykedett.
Zoe Kravitz már New Yorkban él a párjával.
És, mint a fotókon is látható, bal kézzel ír.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése