2012. június 25., hétfő

George Michael bal kézzel ír

George Michael idén szeptemberben ott kezdi új turnéját, ahol tavaly abbamaradt, Bécsben lép fel először. Hálával tekint vissza életének egyik nehéz időszakára, amikor súlyos tüdőgyulladása miatt kómába esett és egy bécsi klinikán ápolták. Azóta felépült, s ma megünnepelheti 49. születésnapját már az új párjával, s talán még jónéhány esztendő van előtte.
Apja ciprusi görög vendéglős, anyja angol táncosnő volt. Ő Londonban született 1963. június 25-én.
A középiskolai osztálytársával alakított Wham! duóval a 80-as évek elején lett népszerű, majd szólóban folytatta. Első saját lemeze (Faith) igazán átütő volt, óriási siker lett. Az akkor 24 éves zenész a csúcson volt. Az albumok jöttek sorra, s mindegyiken volt néhány maradandó alkotás. A kilencvenes éves vége több lemezt és több veszteséget is hozott számára. Előbb meghalt a szerelme, majd 1997-ben elveszítette édesanyját. Az akkor már szinte szex-szimbólummá lett sztár csak elismerte, hogy saját neméhez vonzódik. Az elmúlt évtizedben nem halmozta el közönségét új szerzeményekkel, bár fellépéseket adott. A hírek inkább csak kábítószerügyeiről és magánéletéről szóltak. De a negyedszázad ezen a pályán nem múlt el nyomtalanul. George Michael még mindig fogalom. Úgy hírlik a halál torkában szerzett élményei valamint az új szerelem is alkotásra inspirálta. Lesznek hát új dalok!
George Michael nemcsak dalszerző és énekes, hanem sok hangszeren játszik. Mikor gitárt tart nem merülne fel, hogy balkezes, ám ha tollat fog a kezébe, már bizonyosak lehetünk ebben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése