2018. augusztus 22., szerda

Nagy Tímea bal kézzel ír

Mai születésnapos balkezes hírességünk Nagy Tímea, 1970-ben született Budapesten. Az iskolai tanulmányait Kubában kezdte meg, ahol állatorvos apja kiküldetésben volt. De a második osztályt már itthon járta. Tízévesen a Vasasban kezdett vívni, majd bő évtized után már a felnőtt válogatott keret tagjaként a Bp. Honvéd versenyzője lett. Ugyan nem volt született sporttehetség és a kilókkal is hadilábon állt, s bár magassága és balkezessége előnyös volt választott sportjában, valójában a szorgalma és kitartása hozta meg számára az eredményeket. Nagy Tímea a női párbajtőrözők versenyéből két olimpiáról is aranyéremmel tért haza. A többszörös világbajnok elismert sportoló hazánkban, a Halhatatlan Magyar Sportolók körének egyik választottja. 
2010-ben felhagyott az élsporttal. Munkahelye a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda. Ott edz három gyermeke is, akik a vízilabdát választották sportjuknak. 
Édesanyja és nővére is logopédus. Ő maga is logopédusnak készült, olyannyira hogy elvégezte ezt a szakot a főiskolán és első gyermeke születése előtt gyakorolta is e tevékenységet. Később a Testnevelési Egyetem szakedzői szakán diplomázott.
Nagy Tímea íráshoz is a bal kezébe veszi a tollat, ami az írástechnikáját illeti, az ún. tolótartást alkalmazza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése