2015. október 4., vasárnap

Rachael Leigh Cook bal kézzel ír


Az amerikai színésznő északon, Minnesota állam legnagyobb városában született 1979. október 4-én. Az alacsony lány modellkedéssel kezdte, reklámfilmeket majd jónéhány tinifilmet követően színészi karrierjében a nagy áttörést a Csaj nem jár egyedül című film hozta meg. Akkor már majdnem húszévesen játszott a romantikus vígjátékban amelyben – az egyébként ugyancsak balkezes – Freddie Prinze Jr. által alakított srác fogadásból kiválasztott partnereként vonta magára a figyelmet. Később láthattuk Az igazság fáj, a Bízd a hackerre és az Oltári frigy c. filmekben is.
A szép színésznőnek egyébként saját produkciós cége van.
Rachael Leigh Cook már bő évtizede egy kanadai színésszel házasodott össze. Két gyermekük született, a lányuk kétéves, a kisfiúk pedig féléves. Los Angelesben él a családjával. Szabadidejében szívesen kötöget. Bal kézzel ír, az ún. tolótartás technikájával.
A vegetáriánus balkezesek közé az ő nevét is besorolhatjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése