2014. április 1., kedd

A fonák kéztartás

Április elsején van a napja mindenféle tréfáknak, szokatlan dolgoknak, melyek közé illik a fonákság is. Nemcsak helyzet, gondolkodásmód vagy ütés lehet fonák, a balkezesek írásmódjai között is van egy, amelyet fonáknak neveznek. Ugyanis ez ellentettje, vagy ha úgy tetszik tükörképe a megszokott jobbkezes kéztartásnak.
A kényelmes jobbkezes tartás során enyhe jobbra dőlés jöhet létre, a balkezesek ún. fonák kéztartása során ennek ellenkezője, azaz az írás balra dőlése természetes következménye. 
Éppen azért kell pontosan tudnia a grafológusnak, hogyan ír az írás készítője. És nemcsak azt, hogy balkezes, hanem azt is, hogy hogyan tartja a kezét és a papírt. Hiszen máshogyan kell egy fonák kéztartással író esetén értékelni a balra dőlést, mintha ha azt egy jobbkezes írásában tapasztalhatjuk. Sokan vélik úgy, hogy a balkezesek általában balra dönti az írásukat. Ám egyre bizonyosabb, hogy a választott írásmód is befolyásolhatja a dőlést.
A fonák kéztartást az alultartás egyik változatának is tekinthetjük. Ezt gyakran alkalmazzák azok a jobbkezesek, akik valamilyen okból akár önként, akár kényszerből a balban tartják az íróeszközt. És megjelenik azoknál is, akik úgy gyakorolják a tükörírást, hogy mindkét kezükkel egyszerre írnak.

2014. március 26., szerda

Amy Smart bal kézzel ír

1976. március 26-án Amy Lysle Smart néven született az amerikai színésznő Kalifornia egyik szép vidékén, és ott is nőtt fel. Vagány kislány volt. Tizenhárom évesen modellkedni kezdett, majd húszéves korában elindult filmes karrierje. A sokoldalú színésznő, szereti, ha határozott karaktert játszhat. Amy a való életben üde és természetes jelenség. Szereti az állatokat és lelkes környezetvédő. Meditál, jógázik és a vegetáriánus étrendet követi, de nem túl szigorúan. Párja is környezettudatos szemléletű, a jóképű michigani ezermester ökoházak építésével foglalkozik. 2011 szeptemberében kötöttek házasságot.
A balkezes színésznőt egy pillanatra láthattuk bal kézzel írni a Csak barátok c. filmben. De emlékezhetünk rá a Cool-túra, a Pillangóhatás, a Felpörögve, A békés harcos útja vagy a 12 karácsonyi randi című filmekből is.

2014. március 20., csütörtök

Chester Bennington bal kézzel ír

Az amerikai énekes az arizoniai Phoenixben 1976. március 20-án született Chester Charles Bennington néven.11 éves volt, amikor elváltak a szülei, de ennél nehezebben feldolgozható élmények is érték. S bizony, belemerült a bódító szerek használatába is, de sikerült abból kikecmeregnie. A zenélés már fiatalon érdekelte, 17 évesen került az első zenekarába. A Linkin Park frontembere 22 évesen lett. S a mai napig tagja a zenekarnak, bár van még saját mellékese is, a Dead by Sunrise.
Magánéletéről annyit, hogy nős, több gyermeke van, köztük saját és örökbefogadott is. Kaliforniában él. Tíz évvel ezelőtt átesett egy lézeres szemműtéten. A tetovált hírességek között is ott a neve, ahogyan a balkezesek között is, joggal.
Chazy Chaz – így becézik – a mikrofont gyakran tartja balkézben. A színpadon olykor gitározik is, ám azt úgy veszi kézbe, ahogyan a jobbkezes többség.
Az alábbi felvételen gyakran láthatjuk ballal gesztikulálni, és azt, hogy a különböző tárgyakat inkább a bal kezébe veszi, na meg léggitározásban is balkezes. Egy pillanatra (1.57-körül) írás közben is láthatjuk, s itt az ún. horgas kéztartással ír.


2014. március 14., péntek

Balkezességre utaló jelek Petra Kvitova aláírásában

Ugyan tudjuk, hogy a balkezes teniszező Petra Kvitova bal kézzel is ír, érdemes néhány a balkezességre utaló jelet mutatni az aláírásban.  
A balkezességről árulkodó egyik leggyakoribb jel a kézírásban a t-áthúzás iránya. Ugyanis a balkezesnek úgy esik kézre, ha jobbról balra (azaz az írásirány tekintetében visszafelé) haladhat ennél a mozdulatnál. A cseh teniszező részlegesen kiírt családnevében („Kvit”)  jól megfigyelhető a balra tartó t-áthúzás.
Keresztnevének közepén is van egy t-betű, amelyet mondhatjuk, hogy duplán húz át. Bár az áthúzása annyira alacsonyan van a betű törzsvonalán, hogy inkább csak afféle „talpat” képez vele. De a lényeg, hogy ezekben a t- betűkben egy a neki jóleső (balra irányuló) és egy a szokványos irányba haladó vonás is van. (A t-áthúzásokat zöld nyilak jelölik.)
A balkezesek írásában gyakran láthatunk visszakanyarodó végvonalakat is, ahogyan a Petra név végén itt is felfedezhetjük (rózsaszín nyíllal). Sőt olykor a vonal-kezdetekben is megjelennek ilyen balirányú elemek, mint Kvitova esetében a K-betű egyik részében (rózsaszín nyíllal jelölve).

2014. március 8., szombat

Petra Kvitova bal kézzel ír

A cseh teniszező 1990. március 8-án született. Két fiútestvére van. Az apja tanárember és ő volt az első edzője a kisvárosi teniszklubban. Gyermekkorában a szintén cseh és ugyancsak balkezes teniszező Martina Navratilova volt a példaképe. 16 évesen kezdte profi pályafutását, komolyabb edzőpartnerek és edzőhely következett, az első tornagyőzelmét Szegeden vívta ki. A balkezes teniszező gyors szervája mellett a fonákjára, tenyeresére, lábmunkájára sem lehet panasz. Az asztmája azonban nehezíti életét és sportpályafutását is. Mégis 21 évesen Wimbledonban győzött. Ezt követően városa, Fulnek díszpolgára lett, és a világranglista 2. helyére került. S abban az évben az év női játékosának választották. Ezt még nem sikerült túlszárnyalnia, de azóta is ott van az élmezőnyben.
Tavaly ért véget többéves kapcsolata egy fiatal cseh teniszezővel, s következő partnere a saját sportjából már a jóval érettebbek közül került ki.
Petra Kvitova a balkezes írástechnikák közül az ún. alultartást alkalmazza.

2014. március 1., szombat

A balkezes Justin Bieber húszéves lett

Justin Bieber
bal kézzel ír
Justin Drew Bieber a kanadai Londonban született 1994 márciusának első napján. Még egyéves sem volt, amikor fiatal anyukája és az apukája különváltak. Stratfordban nőtt fel, és kora gyermekkorában is főleg a sport és a zene érdekelte. Több hangszeren is megtanult játszani. Gitározni nyolcévesen kezdett jobbkezes gitárral, mert olyan volt a háznál. De mindenképpen ballal akart játszani, így kapott balkezes gitárt, s onnantól azon gyakorolt. Az éneklő fiúról készült felvételeket anyukája tette fel egy video-megosztóra. Ennek révén fedezték fel. Atlantába költöztek anyjával és menedzsere segítségével elindult a zenei karrierje. 15 évesen már befutott, üstökösként haladva a világhírnév felé. Mostanság a kisfiús arcú sztár egyre inkább az izmos testét mutogató tetkós fiatal képét mutatja. Egy hosszabb kapcsolatán kívül, kalandok és ilyen-olyan kihágások is tarkítják közelmúltjának történetét. A kiégés jeleit mutató sztár-énekes már bejelentette, hogy visszavonul, és fanatikus rajongói (akiket „belieber”-nek neveznek) izgulhatnak emiatt.
Justin Bieber – akár gitáron játszik, akár ír – látható, hogy balkezes. Az ún. tolótartással ír, és ha teheti, elfordítja az írófelületet. Élete nagy élményei között tartja számon, hogy találkozhatott az ugyancsak balkezes Obamával. A kanadai énekes ifjú még, de két önéletrajzi ihletésű filmje is volt már, és más filmekben is játszott felbukkant

2014. február 23., vasárnap

Peter Fonda bal kézzel ír

A mai születésnapos balkezes Peter Fonda. Édesanyja egy multimilliomos özvegye volt, amikor Henry Fonda megismerte. Házasságukból elsőként lányuk Jane Fonda született, majd néhány évvel később született Peter, egészen pontosan Peter Henry Fonda. New Yorkban született 1940. február 23-án. Gyermekkorát egy széthulló házasságban élte, mindössze tízéves volt, amikor boldogtalan anyja önkezével vetett véget életének. Apja már akkor ismert és elismert színész volt. Mindkét gyermeke követte őt a pályán. Ám belőle nem lett legenda, mint az apjából.
Peter Fonda bármit is tett a későbbi években, nevét a Szelíd motorosok (1969) című kultuszfilm kapcsán említik leggyakrabban, melyben nemcsak az egyik főszerepet játszotta, hanem forgatókönyvíróként és producerként is részt vett a munkálatokban. És ez film az, amelyben elsőként szerepelt moziban a kislánya, az azóta ismert színésszé lett, Bridget Fonda.

A balkezes Peter Fonda kéztartása hol alultartásnak, hol tolótartásnak látszik. Amely jelzi, hogy igyekszik minél ideálisabb helyzetet találni magának az íráshoz.

2014. február 18., kedd

Matt Dillon 50 éves lett

Matt Dillon
bal kézzel ír
Matthew Raymond Dillon ír származású katolikus családba második gyermekként született 1964. február 18-án. Öt testvére van. Az amerikai színész a 80-as években, mint tinibálvány lett ismert, majd felnőttként is sikeres maradt pályáján. Mély baritonja, sötét haja, barna szemei és dús szemöldöke a jellegzetességei, de ezek mellett a tehetségét is kamatoztathatta. Dillont nem lehet beskatulyázni, nagyszerűen alakít különböző karaktereket. Jónéhány rangos díjat kapott már, és Oscarra is jelölték az Ütközések c. filmbeli szerepéért. Filmográfiájából az alapján szemezgetünk, ahol partnerei között volt más balkezes színész is. Nicole Kidman férje volt a Majd megdöglik érte című filmben. Az Én, a nő és plusz egy fő vígjátékban Kate Hudsonnal és Owen Wilsonnal játszott együtt.
A Tótumfaktum főszereplőjeként Dillon írót alakított, és több ízben is láthattuk abban a filmben bal kézzel írni. A szintén balkezes Fischer Stevens-szel is volt közös itt jelenetük. Kicsi kocsi - Tele a tank c. filmben pedig szerepe szerint autogramot osztogatott, ugyancsak bal kézzel.
A magas, sármos és már ötvenéves Matt Dillon nemcsak balkezes, még nőtlen is.

2014. február 10., hétfő

Neves balkezesek a Nagy Duettben

Tóth Vera,
Lakatos Márk
és Dopeman
a Nagy Duettben
A TV2 szórakoztató műsorának immár harmadik szériája kezdődött tegnap este. De már ez előzőekben is részesei voltak ismert hazai balkezesek. Így az elsőben, 2011-ben Tóth Verát, aki amatőr duettpartnerével az ötödik adásban fejezte be a játékos versengést.
A második széria versenyzői között 2013-ban ugyancsak az ötödik adásban búcsúzhatott Dopeman és énekes partnernője. A másik balkezes férfi versenyzőt még a döntőben is láthattuk, hallhattuk. Lakatos Márk és profi énekes társa végül második lett.
Ebben az évadban extra produkcióval visszatért még a Nagy Duett színpadára Tóth Vera, aki a Megasztár egy másik nyertesével énekelt. Ugyancsak vendégként lépett fel a szintén balkezes Dukai Regina.
Az első évadban egy, a másodikban két balkezes volt versenyben. S bizony, a tegnap induló harmadik évad már három balkezes hírességet vonultatott fel! A párosok zeneileg profibb tagjai között a Megasztárban szintén induló fiatal énekesnő Cserpes Laura neve is ott van. Az amatőrök között két férfit találhattunk a balkezesek táborából: Hujber Ferenc és Joshi Bharat személyében. Utóbbi azonban tegnap már búcsúzott is a versenytől. Március 30-án az is kiderül már, kik lettek az elsők.

2014. február 5., szerda

Duff McKagan ötven lett és bal kézzel ír

Duff McKagan
tolótartással ír
Nyolcadik gyerekként született igazi zenészcsaládba 1964. február 5-án Michael Andrew McKagan néven Seattle-ben. Zenei pályáját egy helybéli zenekarban még dobosként kezdte. A leghíresebb banda melyben basszusgitárt pengetett a Guns N’ Roses, az első stabil felállásban 1985-től volt benne.Duff McKagan kapcsán gyakorta említik, találkozott a Nirvana balkezes ikonjával a halála előtti napokban. Seattle-be tartó repülőn egymás mellett ültek, s Kurt Cobain barátságos volt vele, annak ellenére, hogy a zenekaraik között korábban volt egy kis affér, de McKagan úgy érezte valami nincs rendben. Ennek lassan már húsz éve!
És nem sokon múlott, hogy majdnem találkoztak odafönt. Hiszen egy hónap múlva McKagan súlyos hasnyálmirigy gyulladást kapott. A magas szőke zenész felgyógyult és ez elég jel volt számára, hogy felhagyjon az ivással és a drogokkal. Ezt követően, 35 évesen, két válás után, rátalált az igazira társára is. Két lányuk van, a nagyobbik már apja nyomdokaiban lépett, hiszen zenél.
McKagan a „rózsás” zenekarból való kiválását követően egy ideig Slash-szel zenélt együtt, majd más formációk tagja lett, jelenleg a Walking Papers együttesben játszik. Nemcsak kitanulta a könyvelést, de már lefutotta a maratont is. Megjelentetett egy életrajzi könyvet „Olyan könnyű és más hazugságok” (It's So Easy And Other Lies) címmel.
A gitározása kapcsán nem látható, hogy balkezes, ám ha ír, semmi kétség efelől. Duff McKagan az ún. tolótartással ír.