2014. február 10., hétfő

Neves balkezesek a Nagy Duettben

Tóth Vera,
Lakatos Márk
és Dopeman
a Nagy Duettben
A TV2 szórakoztató műsorának immár harmadik szériája kezdődött tegnap este. De már ez előzőekben is részesei voltak ismert hazai balkezesek. Így az elsőben, 2011-ben Tóth Verát, aki amatőr duettpartnerével az ötödik adásban fejezte be a játékos versengést.
A második széria versenyzői között 2013-ban ugyancsak az ötödik adásban búcsúzhatott Dopeman és énekes partnernője. A másik balkezes férfi versenyzőt még a döntőben is láthattuk, hallhattuk. Lakatos Márk és profi énekes társa végül második lett.
Ebben az évadban extra produkcióval visszatért még a Nagy Duett színpadára Tóth Vera, aki a Megasztár egy másik nyertesével énekelt. Ugyancsak vendégként lépett fel a szintén balkezes Dukai Regina.
Az első évadban egy, a másodikban két balkezes volt versenyben. S bizony, a tegnap induló harmadik évad már három balkezes hírességet vonultatott fel! A párosok zeneileg profibb tagjai között a Megasztárban szintén induló fiatal énekesnő Cserpes Laura neve is ott van. Az amatőrök között két férfit találhattunk a balkezesek táborából: Hujber Ferenc és Joshi Bharat személyében. Utóbbi azonban tegnap már búcsúzott is a versenytől. Március 30-án az is kiderül már, kik lettek az elsők.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése