2017. november 14., kedd

William Steig balkezes volt

A XX. századi Amerika legtermékenyebb karikaturistája, William Steig, népszerű lett gyermekkönyv-szerzőként is. Legismertebb figurája Shrek, mely a közkedvelt filmek alapja lett. Az idős művész még láthatta teremtményét a filmben, de a második rész bemutatóját már nem érhette meg, hiszen 2003 októberében elhunyt. 95 évet élt.
Születési adatok: New York, Brooklyn, 1907. november 14. Európából menekült zsidó család sarja, a szülei kétkezi munkások. Hamarosan Bronx-ba költöznek. Williamnek ifjúkorában a sport terén voltak ambíciói, ám művészeti képzést is kapott. A válság idején, apja nem kapott munkát, így ő a rajzait adta el, és hamarosan ő lett a családfenntartó. Steig A 30-as évektől New Yorker karikaturistája volt, több ezer rajzát közölték.
1936-ban megnősült és ekkortájt kezdett szobrászkodni. Első házasságából egy fia és a lánya született. 1950-ben újra családot alapított s még egy lánya született. Egy néhány éves frigyet követően negyedszer is megnősült 1968-ban, s ez a házasság már mindvégig kitartott. Felesége is vizuális művész.
Steig első gyermekkönyve 1968-ban jelent meg, s életében több mint 30 könyvet rajzolt. A művészet a Steig családban nem szokatlan. Fivérei írással, költészettel, festészettel és zenével foglalkoztak. Gyermekei pedig a színészet, a zene, a képzőművészet terén nyilvánultak meg.
William Steig balkezes volt, íráshoz a bal kezét használta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése