2017. november 20., hétfő

Duane Allman bal kézzel írt

Howard Duane Allman a Tenessee állambeli Nashville-ben született 1946. november 20-án, Floridában nőtt fel. Az öccse, Greg Allman ugyancsak balkezes. A fiúk 2-3 évesek voltak, amikor az apjukat meggyilkolták. Az anyjukkal éltek, de a nyarakat nagymamájuknál Nashville-ben töltötték, s itt mindketten megtanultak gitározni. Bár Duane előbb motort vett magának. Később kezdett gitározni, mint az öccse, hamar belemelegedett és technikája is kiforrott. Előbb session zenészként – főleg soul énekesekkel – ténykedett, majd testvérével néhány formáció után 1969 tavaszán megalakították négy zenésztársukkal a The Allman Brothers Band (ABB) nevű southern rock csapatot. A két gitáros játékára épülő blues-os hangzás adta meg a ma már legendás zenekar muzsikájának karakterét. 1971 nyarán rögzített koncertalbumukat a műfaj etalonjának tartják. Duane új utakat keresett, másokkal is zenélt.
A gitárját hagyományosan tartotta (ahogyan a jobbkezes többség), na de ahogyan játszott rajta! Duane Allman a csúsztatás (slide) nagymestere volt. A legendás gitáros fiatalon hunyt el. 1971 októberének végén motorjával teherautóval ütközött, és sérüléseibe aznap belehalt. Még 25 éves sem volt, de muzsikája örökre nyomott hagyott, s a rockzene halhatatlanjai közé sorolják. Emlékének ápolásában nemcsak ez év májusában elhunyt fivére vette ki a részét, hanem a lánya Galadrielle Altmann is, aki csupán kétéves volt apja halálakor.
A balkezes Duane Allmann íráskor bal kezébe vette a tollat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése