2017. november 7., kedd

150 éve született Marie Curie

Marie Curie ír
Egy varsói pedagógus házaspár ötödik gyermekeként született Maria Skłodowska 1867. november 7-én. Nővérét a tífusz, anyját a tüdővész vitte el. Maria még nem volt 12 esztendős, amikor a négy testvér anya nélkül maradt. Ő kiváló eredményekkel végezte el az iskoláit. Majd tanítást vállalt, hogy nővére folytathassa orvosi tanulmányait Párizsban. Ő 1891-ben költözött Párizsba és megkezdte tanulmányait a Sorbonne természettudományi karán. Egy magas francia tudós megkérte a kezét, így nem tért már haza. 1895 nyarán lett Pierre Curie (1859-1906) felesége. Két évvel később megszületett első lányuk, s Marie Skłodowska Curie hamarosan nekikezdett a doktorijának. Kutatásait férje is segítette, felfedezték a polóniumot, majd a rádiumot. Mindezért 1903-ban a Curie házaspár a fizikai Nobel-díj kitüntetettje lett. 1904 végén született meg második lányuk. A kicsi még csak másfél éves volt, amikor apja egy utcai balesetben életét vesztette. Marie Curie negyven éves sem volt, amikor özvegyen marad lányaival. Átvette férje laboratóriumát és folytatta a kutatásokat. 1911-ben a kémiai Nobel-díj kitüntetettje lett, s ezzel a tudományos élet legendája is. A párizsi majd a varsói Rádium Intézet létrejöttében meghatározó szerepe volt. A veszélyes anyagok, amelyekkel dolgozott, felelőssé tehetők betegségért és haláláért, mely 1934 nyarán következett be 66 éves korában. Nem érhette meg, amikor lánya Irène Joliot-Curie és veje Fréderic Joliot-Curie is átvehették 1935-ben a kémiai Nobel-díjat. Másik lánya, Ève Curie nem a tudomány terén ténykedett, ő megírta híres édesanyja életrajzát.
Marie Curie-t a neves balkezesek között tartják számon, kapott egy fejezetet Ed Wright Balkezesek a világtörténelemben c. könyvében is. S bizonyos mozdulatai alapján indokoltan, ám a fellelhető fotóit nézve minden bizonnyal, ahogyan az akkoriban elvárt volt, a jobb kezét használta íráshoz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése