2016. augusztus 28., vasárnap

Jennifer Coolidge bal kézzel ír

A mai születésnapos híresség Jennifer Audrey Coolidge néven 1961-ben született Bostonban. Ott járt egyetemre. Még fiatalkorában arról álmodott, hogy énekes lesz, később már a színészet vonzotta. S bár kezdő színészként ugyan egy New Yorki étteremben együtt dolgozott Sandra Bullock-kal, mégsem futott be akkora karriert. De Jennifer vérbeli komika és teltkarcsúan is sikeres lett. Legemlékezetesebb szerepe az Amerikai pitében Stifler dögös mamájának megformálása.
A Doktor Szöszi kozmetikusaként is feledhetetlen, ráadásul ebben a filmben látni is lehetett, amint bal kézzel aláír. De más filmekben és sorozatokban is feltűnt, mint például a Szex és New Yorkban vagy a Jóbarátokban. Valamint az ezt követő Joey sorozatban már állandó szereplő volt, mint Bobbie, az ügynöke. De az Élet csajos oldala c. sorozatban is kapott szerepet. És ő lett a Bazi nagy film jégkirálynője is.
Magánéletéről nem lehet sokat tudni, még hajadon. New Yorkban és Hollywoodban is van otthona, sőt New Orleansban egy történelmi kastélya is.
Jennifer Coolidge a balkezes írástechnikák közül tolótartást alkalmazza.

2016. augusztus 21., vasárnap

Demcsák Zsuzsa bal kézzel ír

Demcsák Zsuzsa
bal kézzel ír
Demcsák Zsuzsa Prágában született 1978. augusztus 21-én. Már húsz éve képernyőn van, hiszen 1996-ban az MTV Tonik c. adásában kezdett. Kevesen emlékeznek rá, hogy akkoriban modellversenyen is részt vett, de alakját tekintve bárki elhiheti róla még ma is. Demcsák Zsuzsa a TV2 reggeli magazin műsorának a Mokkának a műsorvezetője. Három idegen nyelven beszél, végzett közgazdászként még jogi tanulmányokat is folytatott. Saját bevallása szerint: munkamániás. De imád sportolni és főzni is. Könyve is jelent meg már gyermekeknek szóló receptekkel, melynek borítóján mosolygó anyukaként látható két gyermekével.
2005-ben éppen a névnapjára született a fia. A következő év nyarán megérkezett második gyermeke is, a lánya. Az utóbbi időben kétgyermekes elvált anyaként él. Miközben magánélete is témát szolgáltat a bulvársajtónak, néhány éve megjelent könyvében maga is elmélyedt életének nehéz időszakában. És egy fotós kollégájával interjúkötetet is készített példaképként szolgáló ismert emberekről.
Demcsák Zsuzsát több ízben láthattuk már főzni különböző műsorokban, és onnan is sejthető, hogy balkezes. De olykor írás közben is láthattuk, s bizony bal kézzel ír.

2016. augusztus 18., csütörtök

Robert Redford 80 éves

1936. augusztus 18-án született Kaliforniában. A névadással nem volt gond, az apja nevét kapta, s lett Charles Robert Redford. Angol, ír, skót felmenői voltak.
Még színészhallgatóként nősült, 21 évesen 1958-ban. Az első filmszerepét 1962-ben kapta, az első igazi sikert 1967-ben a Mezítláb a parkban hozta el számára. Redford olyan filmek kapcsán égett be az emlékezetünkbe, mint pl. a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, A nagy balhé, az Ilyenek voltunk, a Távol Afrikától, Az elnök emberei, vagy A Keselyű három napja.
Redford 1980-ban rendezőként is bemutatkozott, és mindjárt Oscar-díjat kapott az Átlagemberek c. filmjével. Ugyanezen évben létrehozta a Sundance fesztivált valamint egy filmintézetet kezdő filmesek támogatására.
A Suttogó (1998) volt az első olyan filmje, melyet ő rendezett és ő volt a főszereplője is. 2002-ben életmű Oscart kapott.
A magánélete csendesebb, mint a szakmai. Első házasságában négy gyermek született, de csak három maradt életben. 27 évnyi házasság után váltak el. Jó tíz évvel a válását követően találta meg jelenlegi társát. A német festőművésznő két évtizeddel fiatalabb nála, és 13 év együttélés után házasodtak össze 2009-ben.
A ma 80 éves Robert Redford neve gyakran felbukkan a neves balkezesek listáin. Nem véletlenül! Abból, hogy bal kézzel dob, teniszezéskor és asztaliteniszezéskor is a bal kezében tartja az ütőt, sejthető, hogy eredetileg balkezes. Ám Robert Redford jobb kézzel ír.

2016. augusztus 13., szombat

Fidel Castro 90 éves

1926. augusztus 13-án egy kubai cukornádültetvényen született. Az apja spanyol bevándorló, anyja kubai kreol szolgáló lány volt. Fivérei és húgai is születtek. Fidel jó tanuló és jó sportoló volt az iskolában. Majd jogot tanult a havannai egyetemen, és már ekkor aktivizálta magát a politikában is. A kubai forradalom egyik vezéralakja lett, majd a forradalom győzelmét követően az ország miniszterelnöke (1959-1976). Persze ezt követően új titulussal de továbbra is ő irányította a karibi szigetországot, egészen addig, míg 2006-tól fokozatosan (pártvezetőként 2011-ben mondott le) megrendült egészsége miatt át nem engedte posztjait öccsének. Az idős Fidel Castro ez év áprilisban – állítólag – az utolsó beszédét tartotta.

A majd fél évszázadon át hatalmon lévő politikai vezető neve gyakran felbukkan a híres balkezesek listáin, ám ennek jogosultságát sem megcáfolni és megerősíteni nem tudjuk. Ami számunkra lényeges, hogy Fidel Castro jobb kézzel ír. Ennek ellenére ünnepelheti magát a Balkezesek Világnapján, hiszen úgy adódott, hogy az éppen a születésnapjára esik.

2016. augusztus 7., vasárnap

David Duchovny jobb kézzel ír

David Duchovny
könyvét dedikálja
A ma születésnapos amerikai színész 1960-ban New Yorkban született. David William Duchovny a teljes neve. Félig zsidó, félig skót vagyok – mondja magáról. Az apja foglalkozott írással. David kisgyermekként ugyan régész akart lenni, ám a főiskolán irodalomszakra járt, de a színjátszó körbe is bekerült. Hamarosan a színjátszás lett az elsődleges számára. Kisebb munkák után 1993-ban kezdték forgatni az X-akták sorozatot, melynek egyik főszereplője lett, s Mulder ügynök szerepe az ismertséget is meghozta számára. Másik híres sorozata, melynek producere is, a 2007-13 között hét évadot megért Kaliforgia. Ennek sztorija mutathat némi párhuzamot Duchovny magánéletével.
Mivel nem bírja a fémet, alig viselte a jegygyűrűjét (bár helyére tetováltatott néhány betűt), valószínűleg, inkább szexfüggősége és hűtlenkedései miatt bomlott fel házassága. 1997-ben vette feleségül Tea Leoni színésznőt, két gyermekük született.
Állítólag vegetáriánus is volt egy ideig. Egy kosármeccsen megsérült a jobb szeme, de továbbra is nagy sportrajongó maradt.
A balkezes hírességek listáin is felbukkan a neve, ámde jelezzük: David Duchovny jobb kézzel ír. Ha a rajongók aláírást kérnek tőle, már nemcsak fotókat írhat alá, hanem könyvet is. Első könyve, már magyarul is megjelent a Szent tehén címen. És 2016-ban újabb könyvvel rukkolt elő. Talán visszatér az irodalomhoz?

2016. augusztus 1., hétfő

Max Carver bal kézzel ír

Max Carver
A Született feleségek sorozatból ismerhetjük a már nagyfiú Scavo ikreket (2008-12 között) alakító Carver ikreket. Charlie és Max tükörikrek: Charlie a jobbkezes, Max a balkezes.
Max Carver bal kézzel ír, ha együtt dedikálnak könnyű kitalálni, hogy az egypetéjű ikrek közül ki kicsoda.
Kaliforniában születtek 1988-ban, ám nem azonos napon, sőt még csak nem is azonos hónapban. Az ikrek közül Charlie július 31-én, a 7 perccel fiatalabb Max augusztus elsején tarthatja a születésnapját.
Max eredeti neve Robert Maxwell Martensen. Szüleik elváltak és a fiúk anyjuk családnevét használják. Már a középiskolában a sporton kívül a színjátszás is érdekelte. Miután Los Angelesbe költözött, színjátszást tanult az egyetemen, 2012-ben végzett. A testvérével együtt ugyanezen évben kapott szerepet a Teen Wolf (Farkasbőrben) c. sorozatban, ő Aident alakította. Max  ennek révén jött össze ugyancsak balkezes barátnőjével, Holland Rodennel.

2016. július 28., csütörtök

Simone Montedoro olasz színész is balkezes

Simone Montedoro
tolótartással ír
Az olasz színész Rómában született 1973. július 28-án. Színpadi színészként és szappanoperák szereplőjeként kezdte, majd reklámfilmekben, televíziós sorozatokban tűnt fel. A magyar nézőknek is ismerős lehet, hiszen a hatodik évadtól ő alakította Giulio Tommaso rendőrkapitányt a nálunk is bemutatott Don Matteo című filmsorozatban.
Simone Montedoro sportrajongó és ő maga férfias sportokat űz (harcművészetek, boksz). Több olasz nyelvjárást is beszél, és két idegen nyelvet is. 2004-ben átesett egy súlyos betegségen.
A párjával, Larával 2014 augusztusában lettek szülők, kisfiúknak – nem lesz nehéz megjegyezni! – a Matteo nevet adták.
A Don Matteo sorozat lelkes nézőinek is feltűnhetett, hogy a kapitányt alakító Simone Montedoro balkezes lehet. Így is van, bal kézzel ír, az ún. tolótartással.

2016. július 22., péntek

Balkezesek a Zoolander című filmben

Zoolander, a trendkívüli címmel láthattuk a 2001-ben készült filmet. És nem az a pláne ebben, hogy Ben Stiller személyében a rendező, az egyik író és a producer is balkezes. Hanem amikor elérkezik a CAST (szereplők) felsorolás az első 5 névből négy balkezes színészt takar.
Mindjárt ott a két ellenlábas modell. Közülük a címszereplő, azaz Zoolander megformálója Ben Stiller. A másik modellfiú pedig Hansel, akit Stiller barátja Owen Wilson formál meg. Aztán ott van az üldözendő divatmágus, Mugatu – akit Will Ferrell alakít, és az ő asszisztense, akit Milla Jovovich személyesít meg.
Milla Jovovich, Ben Stiller és Will Ferrell
S ha ennyi nem lenne elég! Nos, feltűnik még a történet során (a 40. perc táján) párbajbíróként David Bowie, aki ugyan itt jobb kézzel jegyzetel, de ő is balkezes volt.

Ben Stiller, David Bowie és Owen Wilson
A Zoolanderben számtalan hírességet láthatunk egy-egy pillanatra, köztük van (4. perc táján) a szintén balkezes Christian Slater is.
És idén megérkezett a folytatás is. S ezek után aligha meglepő, ha jelezzük, a Zoolander 2-ben más híres balkezesek is feltűnnek.

2016. július 16., szombat

Will Ferrell bal kézzel ír

John William Ferrell néven 1967. július 16-án született egy Kalifornia városban. Angol, ír, walesi és német felmenői voltak. A suliban inkább a sportban tűnt ki, de a humora is kezdett bontakozni. Az egyetemen sporközvetítésre szakosodott. Majd a Saturday Night Live csapatához csatlakozott 1995-ben, s itt szerzett magának nevet. Már ekkoriban kapott filmszerepeket, első főszerepét pedig 2003-ban, amikor már az esti show-t otthagyta. Szinte kizárólag filmvígjátékban láthatjuk (pl. Jég velünk, Taplógáz, Pancser Police), ám a Felforgatókönyvben már drámai érzékét is megmutathatta. Ez utóbbiban Emma Thompsonnal játszott együtt. Ferrell emlékezetes alakítást nyújtott a Producerek c. filmben (melyben egyik partnere az ugyancsak balkezes Matthew Broderick volt). Egyébként maga is ténykedik producerként és forgatókönyvíróként is. Többek között a Taplógáz egyik forgatókönyvírója is, nemcsak a film főszereplője. De említsük méltó játszótársát is, ő Sacha Baron Cohen.
Ferrell szép szál férfi lett, 191 cm magas. A sporttól sem szakadt el, támogat például egy angol focicsapatot. Szeret futni, pár maratont már végigcsinált. 2000 nyarán egy svéd színésznőt vett feleségül. Már három fiúk született.
Azt néhány filmjében is láthattuk, hogy balkezes, és Will Ferrell valóban bal kézzel ír.

2016. július 10., vasárnap

Nikola Tesla is balkezes volt

Tesla jobb kézzel írt
Tesla 160 évvel ezelőtt 1856. július 10-én (esetleg 9-én éjfél tájékán), villámlások közepette született egy a mai Horvátország területén lévő településen (akkor még a Monarchia része).
Önéletírásából tudjuk, hogy természetes balkezes volt, de iskoláskorában átszoktatta magát a jobb keze használatára. Három év alatt sikerült kétkezessé válnia. Ezért is van az, hogy több helyütt őt ambidexterként vagy kétkezesként említik.
18 évesen már öt nyelven beszélt. A szerbek mai büszkesége 25 évesen Budapestre jött, s elektromérnökként dolgozott. Több európai munka után Párizsba került Edison cégéhez. Majd onnan 28 évesen áthajózott Amerikába, s a nagy példakép Edison munkatársa lett. Ám az ifjú zseni és a nagy ember nem jöttek ki. Munkamódszerük is más volt. Ezen kívül Edison az egyenáramban, Tesla a váltóáramban hitt. Ő bár számtalan találmánya volt, nem tudta ezeket üzleti sikerekre váltani, ahogyan Edison, vagy ahogyan Marconi képes volt.
Az 1920-as évektől már egyre visszavonultabb életet élt. Szegényen halt meg 86 évesen, 1943 januárjában New York egyik hoteljában. Bár sosem kapott igazi elismerést életében, az utókor már formálja mítoszát.
Zseni volt, aki megelőzte korát. Tesla képességeiről legendák keringtek, teljes könyveket képes volt fejből megtanulni, illetve kivételes vizuális memóriája volt. 146 szabadalmat jegyeztek be a nevével, és csak halála után ismerték el a rádió feltalálójaként. Voltak furcsa szokásai is, és nagyon tartott a kórokozóktól. De ami a lényeges: Tesla is a kiemelkedő balkezesek táborába tartozik.