2017. október 10., kedd

Peter Coyote is balkezes

Az amerikai színész, szerző, rendező és narrátor zsidó család sarja, New Yorkban született 1941. október 10-én. Coyote foglalkoztatott, ám nem sztárolt színész. Pedig nagyszerűen játszott a Polanski rendezte Keserű méz c. filmben. Emlékezhetünk rá az E. T. -ből, amelyben titokzatos kormányügynök volt, vagy a Kicsorbult tőr c. filmből, melyben ügyészt alakított. Utóbbiban írt is bal kézzel.
És említsünk néhány színésztársát, akik ugyancsak balkezesek. Coyote együtt játszott Ray Liottával a Felejthetetlen c. thrillerben (1996), és a Femme Fatale-ban (2002) Rebecca Romijn szereplőtársa volt.
Bár magas (1,93 m)  és kellemes külsejű külsejű mégis a hangja lett igazán népszerű, foglalkoztatott és elismert narrátor. Kiválóan beszéli a spanyol és a francia nyelvet. Azóta, hogy korosodik már többet foglalkozik az írással, élete történetét is papírra vetette már. Szabadidejében szívesen zenél és fényképez.
Coyote könyvét dedikálja
Már tizenévesen felfedezte a zent, a hetvenes évektől meditált, majd csatlakozott egy buddhista közösséghez. Néhány éve lett zen buddhista szerzetes. Nagyjából akkor, amikor harmadik házassága is lezárult. Első fogadalmát 1965-ben tette, s kisebb szünetekkel ötven éven át volt házas. Két felnőtt gyermeke van.
Peter Coyote íráshoz a bal kezébe veszi a tollat, és az ún. tolótartással ír.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése