2017. március 20., hétfő

Spike Lee bal kézzel ír

Spike Lee igazán New York-i, bár Atlantában született 1957. március 20-án és a Shelton Jackson Lee nevet kapta. Spike-nak anyja becézte. Kisgyermek volt, amikor a családja a New York-i Brooklynba költözött. Testvérei már ott születtek, s mindannyian ott nőttek fel.
Ő már középiskolásként készített filmet. Ám Spike Lee nem csupán filmrendező, forgatókönyvíró és producer, színész is. Saját cége már több tucat filmet készített. Spike Lee a filmjeiben gyakran nyúl olyan témákhoz, melyek a feketéket érintik. A Szemet szemért kapcsán 33 évesen már Oscarra-jelölték 1990-ben, s még 40 éves sem volt, amikor négy afro-amerikai lányról szóló dokumentumfilmje került a díj közelébe. Még nem nyert, viszont tavaly Oscar-díjat kapott az életművéért. S mindjárt fel is emelte szavát azért, hogy kevés fekete alkotót jelölnek e díjra.
Spike Lee 1992-ben éppen egy feketéknek tartott rendezvények talált rá élete párjára, a csinos ügyvédnőt a következő évben feleségül vette. Egy fiúk és egy lányuk van.
A ma hatvan éves Spike Lee a balkezesek táborába tartozik. Íráskor is bal kezébe veszi a tollát, és az ún. tolótartást alkalmazza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése