2016. szeptember 3., szombat

Tomo Milocevic is balkezes

Tomo Milocevic ma 37 éves, de még mindig a legifjabb tagja a 30 Seconds to Mars nevű amerikai rockzenekarnak. 
Tomislav Miličević néven született Szarejevóban (akkor még Jugoszláviában) 1979. szeptember 3-án. Szülei két gyermekükkel 1982-ben érkeztek az USÁ-ba, az öccse már ott született. Ingáztak hazájuk és az államok között, majd idővel letelepedtek. 1990-ben lett amerikai állampolgár.
A nagybátyja neves hegedűművész. Így aztán a kis Tomo sokáig hegedült, zongorázni is tanult, majd kamaszkorában kezdett gitározni. Első koncertélménye egy Nirvana koncert volt. De több „kemény banda” is hatással volt rá. Dalokat is kezdett írni. Szakácsnak és cukrásznak tanult, de a zenélést sem hagyta abba.
Tomo Milocevic
bal kézzel ír
A Leto fivérek (Shannon és Jared) alapította bandába 2003-ban egy meghallgatáson került, elsősorban azért mert szimpatikus volt a többieknek. Tomo Milocevic a ma már trióként létező alternatív rockzenekar gitárosa. Amikor gitáron játszik, aligha sejthetjük, hogy balkezes lenne. De ha szakácskodik, eszik vagy éppen ír, már jól látható.
Tomo nővére, Ivana modell és színésznő lett, az öccsük fotós.
Öt éve nős, de már 2001 óta egy pár voltak feleségével.
Tomo Milicevic nagy állatbarát és vegetáriánus.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése