2016. március 18., péntek

Adam Levine bal kézzel ír


Adam Levine a bal
kezébe veszi a tollat
Los Angelesben született 1979. március 18-án Adam Noah Levine néven. A Sharky becenevet barátai adták neki. Kamaszkorának zenekarával vagy hét éven át próbálkoztak, majd újjáalakulva és új névvel lettek ismertté és elismertté. Adam Levin a Maroon 5 gitárosa és énekese dalszerzőként is aktív.
Levine 2011 óta az amerikai Voice tehetségkutatójának egyik mentora. A legutóbbi szériában éppen ő volt Király Viktort választott segítője. 
A testét rendszeres edzéssel tartja formában, de a tetováló mestereknek is ad lehetőséget. Mindezek eredményét pedig sosem szégyellte a közönség elé tárni. 
Saját lemezkiadója és egyéb üzleti vállalkozásai is vannak. Filmekben is fel-felbukkan, eddig legjelentősebb szerepe egy 2013-mas filmben volt, melyben rock-zenészt alakított, akinek zenélgető barátnőjét felfedezik.
Adam eddigi leghosszabb kapcsolata négy évig tartott, azóta főleg modellekkel randizott. De úgy tűnik rátalált arra, akit keresett, hiszen 2014 nyarán feleségül vette szupermodell barátnőjét.
Ha gitározni látjuk, még nem merül fel bennünk, hogy balkezes lenne, ám íráshoz Adam Levine a bal kezét használja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése