2012. augusztus 2., csütörtök

80 éves lett Peter O’Toole

Írország a szülőhazája a már 80 éves angol színésznek. Bár valójában születésének napja és helye sem egészen bizonyos, azt azonban megerősíthetjük, hogy balkezes. Ám gyermekkorában apácák tanították, s bizony addig fenyítették ezért, amíg csak leszokott bal keze használatáról. Jobb kézzel ír.
Peter O'Toole
autogramot ad
Angliában nőtt fel, újságírónak készült, aztán mégis a színészet felé kanyarodott. Shakespeare-t játszott színpadon, ám 22 évesen a televízió felfedezte. Az igazi áttörést a hírnév felé harmincévesen az Arábiai Lawrence című film egyik főszerepe hozta meg számára. Először ekkor jelölték Oscar-díjra. S bár számos feledhetetlen alakítás révén újra és újra kapott jelölést, mégsem sikerült a díjat elnyernie. Éppen ezért kicsit vonakodva vette át a 75. Oscar-gálán az Életműdíját. S bizony igaza lett, senki ne írja még le őt, hiszen 2006-ban egy romantikus vígjáték főszerepéért nyolcadszor is Oscarra jelölték.
Egy wales-i színésznővel kötött házassága két évtizedet bírt ki, és két lányuk született. Ötvenéves volt már, amikor új kapcsolatából pedig fia született. Egyik lánya és fia is színész lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése