2013. március 23., szombat

A balkezes Damon Albarn 45 éves lett

Damon Albarn
bal kézzel dedikál
Az angol dalszerző, énekes és producer Londonban született 1968. március 23-án. Apja és anyja is művészek, sőt a húga is az lett. Damon zongorázni járt és színészetet is tanult. Ám mégis zene felé kanyarodott. A Blur nevű alternatív pop bandával vált ismertté a 90-as években. Folyamatosan csatáztak a másik sikeres brit csapattal, az Oasis-szel, de idővel az ugyancsak balkezes Noel Gallagher elismerte Albarn tehetséget. Amit persze az élet is igazolt. Bár a Blur 2003 óta nem jelentetett meg albumot, Albarn többféle zenei produkciónak is részese volt. Talán a legszokatlanabb a Gorillaz nevezetű virtuális együttes, melyet rajzolt figurák alkotnak. Filmzenéket ír, és operákat is alkotott. Néhány szakmai elismerést is begyűjtött. Filmben is játszott.
Három nőneműt illik említenünk Albarn kapcsán. Korábbi partnere Justine Frischmann zenész és képzőművész volt, akivel a drogok általi „élményeken” is osztoztak. Most a szintén művész Suzi Winstanley a párja. Missy Violet Albarn az ő lányuk, 1999-ben született, s bizony már kamaszodik. A Blur ebben az évtizedben kislemezzel jelentkezett, és fellépésük a londoni olimpia zárásának egyik attrakciója lett. Ez év nyarán a Blur kölyökképű énekesével a Szigeten lép fel.
Damon Albarnt nemcsak a neves balkezesek között, hanem a vegetáriánusok között is gyakran említik.

2013. március 16., szombat

Victor Garber bal kézzel ír

A kanadai színész és énekes 1949. március 16-án született. Édesanyja színésznő volt. Victor Joseph Garber tinédzserként már színészkedett, és ekkor derült ki róla az, hogy cukorbeteg. Majd egy népi zenét játszó zenekar tagja volt. A magas fiú első kiemelkedő sikere az 1973-mas Godspell című filmben Jézus megformálójaként volt. A 80-as évek végén egy életrajzi filmben eljátszotta Liberace szerepét.
S szerepelt olyan mozikban, amelyekre mi is emlékezhetünk: a Doktor Szöszi, az Elvált nők klubja, no meg a Titanic. Két televíziós munkáját is érdemes megemlíteni. A Judy Garland: én és az árnyékaim c. filmben a Luft-ot játszotta, az Alias című sorozatban Jack Bristow, a főhős apja volt. Ez utóbbi forgatása alatt annyira jóban lettek Jennifer Garnerrel, hogy a színésznő lányának ő lett a keresztapja.
Magánéletéről keveset lehetett tudni, ám amit mindenki sejtett róla, azt tavaly hivatalosan is bevállalta: párja egy férfi. Már több mint egy évtizede együtt élnek New York melegek által kedvelt városrészében.
Victor Garbert láttuk lövöldözni és írni is bal kézzel filmekben. Nem véletlenül, hiszen a balkezesek táborába tartozik, és azon belül is azok közé, akik bal kézzel írnak.


2013. március 10., vasárnap

Diszgráfia és balkezesség

A diszgráfia szó jelentése írászavar. Többféle tünete lehet, más jellemző problémája adódhat a diszgráfiás gyereknek vagy felnőttnek. Ebből következően nincs „tipikus” diszgráfiás írás. Megjelenhet a tükörírás, a betűk felcserélése, egyes betűk vagy a szóvégek kihagyása, az írott és nyomtatott betűk keveredése, a betű- és szótávolságok következetlensége. És gyakran megfigyelhető, hogy görcsösen fogják az íróeszközt. A diszgráfiás írása csúnya lehet amiatt, hogy a betűi kilóghatnak a sorokból. De ha az írása külalakja egészen elfogadható, ám nagyon gyenge a helyesírása, különösen akkor, ha tollbamondás után írja, az is utalhat diszgráfiára.
Az olvasási nehézség vagy diszlexia rendszerint együtt jár a diszgráfiával. Mindkét részképesség-zavar az információfeldolgozás módjával, azaz a képekben való gondolkodással hozható összefüggésbe. És azok, akik olvasásban és írásban gyengébbek, más területen mutathatnak tehetséget.
A diszlexia kb. a gyermekek 4%-át érinti. Ám a diszlexiások között lényegesen több a fiú, mint a lány. És az is kiderült már, hogy majdnem minden második diszlexiás vagy diszgráfiás balkezes. Bár a diszlexia, diszgráfia és a balkezesség nincsenek feltétlenül összefüggésben, de az írás-és olvasási nehézségek éppúgy kapcsolatba hozhatóak az agyféltekék aszimmetriájával és működésükkel, mint a balkezesség.
Itt is érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az összezavart lateralitás, tehát például, amikor egy balkezest a jobb keze használatára igyekeznek átszoktatni, előidézője lehet a diszgráfiának vagy a diszlexiának.


2013. március 4., hétfő

Alan Sillitoe bal kézzel írt

Alan Sillitoe tollát
bal kezébe fogta
Az angol író és költő 85 évvel ezelőtt, 1928. március 4-én született Nottinghamben. 14 évesen abbahagyta az iskolát, és dolgozni kezdett. Majd a légierőnél teljesített szolgálatot (pilóta, majd távírász és rádiós volt). Húszévesen TBC-s lett, s vagy másfél évig volt kórházban, ahol olvasással töltötte idejét. S hamarosan elkészültek első írásai. Leszázalékolva a kontinensen töltött éveket, Franciaországban és Spanyolországban. Mallorcán ismerte meg Ruth Fainlight, amerikai költőnőt, akit az ötvenes évek végén feleségül vett. Egy fiúk született és egy lányt örökbe fogadtak. Anglián kívül más országokban is éltek rövidebb hosszabb ideig. Ugyancsak Mallorcán találkozott honfitársával Robert Graves-szel is, aki újabb inspirációt adott neki az íráshoz. Sillitoe az 58-ban elkészült a Szombat este vasárnap reggel, majd az 59-es A hosszútávfutó magányossága c. kötete révén lett ismert. Elsősorban költőnek tartotta magát és több verseskötetei is megjelent. Más műfajokban is alkotott, de első két könyve sikerét egyik későbbi munkája sem múlta felül. Amellett, hogy munkamániás volt, szívesen utazott, szeretett kerékpározni és a külföldi rádióállomásokat hallgatni. Pipázott is. Munka közben a tollát a baljában tartotta, az írott szöveg alatt vezette kezét, maga felé döntötte a papírt és legtöbbször töltőtollat használt. 2010 tavaszán, 82 évesen rákban hunyt el.

2013. február 28., csütörtök

Linus Pauling jobb kézzel írt

A huszadik század első évében február utolsó napján született Linus Carl Pauling a német, angol és skót ősökkel bíró amerikai kémikus. Gyógyszertáros apja korán meghalt, anyja egyedül nevelte fel két testvérével. Már gimnazistaként sokat kísérletezett és elhatározta, hogy kémikus lesz. 1925-ben doktorált fizikai kémiából, s már egyetemi évei alatt hét szakcikket publikált. Kutatásai mellett egyre többet írt, és az 1939-ben megjelent „A kémiai kötés elmélete, valamint a molekulák és kristályok szerkezete” c. munkája a század egyik legjelentősebb tankönyve lett. Az 1940-es évek végén Pauling az enzimreakciókkal is foglalkozott. Szakmai munkája csúcsára 1951-ben ért a biológiai nagymolekulák szerkezetének felderítésében az alfa-hélix felfedezésével. Első Nobel-díját 1954-ben a kémiai kötés természetének kutatása terén elért eredményeiért vehette át. Szerencsére a díjátadásra visszakapta az útlevelét.
Linus Pauling életének első felében egyáltalán nem politizált, de a második háború után valóságos békeharcos lett. Tagja lett annak az Einstein és Szilárd Leó vezette csoportnak, amely céljául és feladatául tűzte ki a nyilvánosság felvilágosítását az atomfegyverek veszélyeiről. Ez pedig nem tetszett az USA vezetésének. Pauling 1962-es Nobel béke-díját éppen ezért a tevékenységéért kapta. Tudományos munkája mellett a hatvanas években a C-vitamin fogyasztás apostolává lett. A modern szerkezeti kémia és a molekuláris biológia egyik megalapozója 1994 nyarán 93 évesen távozott közülünk.

Neve gyakran szerepel a híres balkezesek listáin, s nem is vonjuk kétségbe, hogy valóban az volt. Ám az íráselemzésnél az számít, hogy Linus Pauling jobb kézzel írt. Aki szeretnél látni kéziratos jegyzeteit, az kedvére böngészhet itt.

2013. február 22., péntek

A cserkészet alapítója, Robert Baden-Powell bal kézzel írt

Robert Baden-Powell
tollal a bal kezében
A cserkészet világnapját azért tartják február 22-én, mert a mozgalom alapítója Robert Baden-Powell ezen a napon született. Az 1857-es évben, Londonban született fiú a zenét, a színjátszást és a természetjárást is kedvelte. Amikor felnőtt, a brit hadsereg tisztjeként 1876-ban Indiában kezdte szolgálatát, majd Afrikába vezényelték. Már ekkor írt könyveket a felderítésről, és a katonai kiképzés gyakorlatát felhasználva kidolgozott egy programot a fiatalok nevelésére. 1907-1908-as években kísérleti táborok és a Cserkészet fiúknak című munkája révén nagy népszerűségre tett szert a mozgalom. Baden-Powell altábornagy, akit monogramja után BP (Bi-Pi)-nek neveztek a király javaslatára nyugdíjba vonult. 1910-től idejét a világméretűvé növő mozgalomra fordíthatta. A cserkészet alapítója néhány évvel később már 55 évesen megnősült. Ifjú felesége is aktívan részt vett a cserkészmozgalom szervezésében, s majdnem három évtizedig élhettek együtt. A főcserkész utolsó éveit Kenyában töltötte, 1941 elején életének 84. évében ott hunyt el.
Robert Baden-Powell festett portréin, könyvborítókon is, úgy tűnik, bal kézzel ír. Festés és írás közben róla készült fotó is megerősíti ezt. Egyes források ambidexterként, kétkezesként említik
.

2013. február 19., kedd

Seal betöltötte az ötvenet

Seal bal kézzel ír
1963. február 19-én Londonban született Seal Henry Olusegun Olumide Adeola Samuel névvel, nigériai és brazil ősökkel. Építészetet tanult, majd klubokban és pubokban énekelt. Ezután jó néhány évet töltött Ázsiában, majd 1990-ben hazatért Londonba. Ekkor robbant be a zenei köztudatba a Killer c. dallal. Akkor még raszta frizurával. A 192 magas Sealt ma már tar fejéről éppúgy megismerik, mint fátyolosan bársonyos hangjáról és zenéjének stílusáról. No meg az arcán lévő hegek is hozzátartoznak, melyek az alattomos lupus nevezetű betegség következményei.
1991-ben adta ki első lemezét, s máris sláger lett a Crazy. Az elmúlt évtizedekben nagy slágerek és szakmai díjak jelzik sikereit. Hazánkban már több ízben koncertezett. Seal a gitárt is fordítva tartja, és ha autogramot ad a tollat bal kezében veszi.
Jó ideig Seal fényét emelte topmodell felesége, Heidi Klum is. 2005 tavaszán házasodtak össze, Seal örökbe fogadta Heidi szőke kislányát és még három közös gyermekük született. A pár állítólag minden évben megújította házassági fogadalmát, ám a hetedik évben, 2012-ben elváltak.

2013. február 13., szerda

A balkezes Kim Novak 80 éves

Kim Novak a Vertigo-ban
Az ötvenes-hatvanas évek egyik legragyogóbb amerikai filmcsillaga cseh bevándorlók gyermekeként Chicagóban született 1933. február 13-án Marilyn Pauline Novak néven. 21 évesen szerződtette a Columbia Pictures. Barna haját szőkére festették és keresztneveit is megváltoztatták, ám családi nevéhez ragaszkodott. A szőke, barna kettősség legismertebb alakításában is visszaköszön, az 1958-as Hitchcock-film a Vertigo (Szédülés) c. thrillerjének kettős szerepében. (Képünkön Judy-ként.) Annak ellenére, hogy Amerikában évtizedeken keresztül minden filmje biztos kasszasiker volt, szakmai elismerést nem kapott. Kezdett elege lett a „szöszi” szerep skatulyájából, visszautasított szerepek után, a hetvenes évek közepén hátat fordított a filmezésnek is. Bár a Csak egy dzsigoló (1978), A kristálytükör meghasadt (1980), a Szerelmi álom (1991) című filmekben még láthattuk egyszer-egyszer.
Fénykorában magánéleti eseményeivel gyakran szolgáltatott témát a sajtónak. A hatvanas évek közepén egy évig volt feleség. Második házassága 1976-ban kezdődött. Állatorvos férjével Oregon államban élnek, farmjukon lovakat és lámákat tenyésztenek. Festészettel tölti ideje egy részét. Néhány éve megküzdött a rákkal, és elismerte, hogy bipoláris zavarral él.

Ezen az 1956-os felvételen láthatjuk az ifjú filmcsillagot, amint bal kézzel írja fel nevét a táblára
.


2013. február 9., szombat

A horgas kéztartás

A balkezesek egyik jellegzetes eszköztartását horgas tartásnak, horgas kéztartásnak vagy kanalazó technikának is nevezik. A horgas kéztartás előnye, hogy alkalmazója rálát arra, amit éppen ír. Más előnye nem nagyon van, mert nem igazán kényelmes technika. Ilyenkor az íróeszközt tartó kéz a sor felett halad, a csukló – mint egy horog – teljesen be van hajlítva. Legtöbben a csuklójukat is megemelik írás közben.
A horgas tartást alkalmazó balkezes valójában felülről ír, szinte „belógatva” vezeti az íróeszközt, húzza (és nem tolja) azt. Ennél a kéztartásnál az írás fő mozdulatiránya a fel-le lesz.
Néhány balkezes híresség, aki ezzel a technikával ír: Barack Obama, Vilmos herceg, Sebastian Loeb, Keanu Reeves.

2013. február 4., hétfő

40 éves a balkezes Oscar de la Hoya

Oscar de la Hoya
bal kézzel ír
1973. február 4-én Los Angelesben született. Nagyapja és apja is bokszoló volt, s bár neki kisfiúként egyáltalán nem tetszett ez a sport, de egyre sikeresebb lett ebben. Amatőr-versenyzőként is kiemelkedett társai közül, és 1992-ben olimpiai bajnok és ünnepelt sztár lett. A balhorga miatt már „Hooker” néven is emlegették, ám aranyérmes ifjúként a „Golden Boy” nevet illesztették hozzá. Még az olimpia évében profi lett, s pályafutása során hat súlycsoportban is világbajnoki címet és nem kevés pénzt szerzett. Igen népszerű sportoló volt, a nők körében is.
Oscar de la Hoya természetes balkezes, bár bokszolóként az alapállását gyakran váltogatta. Hírlik még róla, hogy amikor a ringben a bemutatáskor felfelé nézett, édesanyjához imádkozott, aki még azelőtt elhunyt, hogy fia olimpiai bajnok lett. A sportág történetének legszínesebb egyénisége 2009-ben fejezte be profi karrierjét, de a szorító világának közelében maradt üzletemberként.
Az énekléssel is megpróbálkozott, nem is sikertelenül. Ráadásul ennek kapcsán ismerte meg feleségét a Puerto Ricó-i énekesnőt. 2001-ben titokban házasodtak össze, 2005-ben decemberében egy fiúk, majd napra pontosan két évvel később lányuk született. (Oscarnak van még egy lánya, aki 1999-ben született egy korábbi kapcsolatából.)
Néhány éve életének árnyoldalairól is vallott: mélypontjairól, függőségeivel való küzdelmeiről, no meg arról, hogy férjnek sem volt példamutató. De a felesége a kitart mellette.