2016. december 11., vasárnap

Christina Onassis bal kézzel írt

Arisztotelész Onasszisz (1906–1975), a görög hajómágnás negyvenévesen házasodásra adta fejét, és első házasságából két gyermek született. Mindketten New Yorkban. Az elsőszülött, a fiú után érkezett Christina Onassis 1950. december 11-én. Édesanyja Athina Livanos (1929–1974) volt.
Dúsgazdag apja kislányáról nevezte el híres luxusjachtját, a Christinát. Bár szülei elváltak, apjának később nem születtek utódai.
Christina 21 évesen ment először férjhez egy nála negyedszázaddal idősebb gazdag amerikaihoz. Második férje görög volt, ugyancsak vagyonos ember. A frigy egy bő évig tartott, és amikor elvált, Christina már pereskedett Jackie Kennedy Onassis-szal a vagyonért. Hiszen nagyjából két év leforgása alatt bátyját (1973 január), anyját (1974 október), majd apját (1975 március) is temeti.
Christina harmadik házassága 1978-ban egy szovjet állampolgárral köttetett Párizsban, 1980-ban ennek is vége lett.
A negyedik és egyben utolsó férje francia bonviván lett. A kapcsolat egy szempontból sikeres: Christina 1985 januárjában életet ad lányának, Athinának. Néhány hónap múlva a férjének másik nőtől is születik gyermeke, így útjaik hamarosan szétválnak.
Christina utolsó éveiben Buenos Airesben él, ott ahol apja mesés vagyongyarapításának története elkezdődött. A hajómágnás lányát azonban 1988. november 19-én holtan találják, halálának körülményei tisztázatlanok.
Christina Onassis is a balkezesek közé tartozott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése