2016. november 21., hétfő

100 éve született Csorba Győző

Csorba Győző
dedikálás közben
Csorba Győző költő, műfordító, szerkesztő és könyvtáros 1916. november 21-én született Pécsen. És e hely lett számára: „A VÁROS mindörökre”.
Születésekor eldőlt, hogy Csorba Győző balkezes lesz, pontosabban, hogy több tevékenységhez, így az íráshoz is a bal kezét lesz kénytelen használni. Ugyanis jobb keze hiányával kellett együtt élnie. Sokgyermekes családban nőtt fel, szülei egyszerű emberek voltak. Amikor egyetemre járt már eltartotta magát. Verseket ifjúkorától írt, 22 évesen maga jelentette meg első kötetét, még mielőtt doktorált volna. 1943-tól könyvtárosként dolgozott, bő fél évszázadon át.
Csorba Győző 1944 novemberében házasodott, és az ötvenes évek elején három lányával lett teljes a Csorba-család. Később az unokák is köré sereglettek. Éppúgy, ahogyan pályatársai is keresték társaságát. Irodalomszervezőként is ténykedett, pécsi folyóiratok szerkesztőségében munkálkodott. Verseskötetei mellett, műfordításai is gyarapodtak. De meséket, bábjátékokat is alkotott. És a hivatalos elismerések sem maradtak el. 1985-ben személyében az első vidéki költő kapott Kossuth-díjat.
Csorba Győző 78 éves korában 1995 őszén hunyt el szülővárosában. Pécs nemcsak utcát és könyvtárat nevezett el jeles szülöttjéről, idén még emlékévvel is tisztelgett előtte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése