2015. november 7., szombat

Hélène Grimaud bal kézzel ír


Napjaink legünnepeltebb női zongoristája Franciaország déli részén született 1969. november 7-én. A párizsi Conservatoire növendéke 13 évesen lett, három évvel később pedig rangos díjat kapott játékáért. 21 évesen indult szólókarrierje. Azóta a világ legnagyobb zenekaraival és sok híres karmesterrel lépett fel együtt. De kamarazenészként is kiváló. Virtuóz játékát a kritikusok is elismerik. Játékstílusát gyakran, az ugyancsak balkezes, Glenn Gouldéhoz hasonlítják. 
Hazánkban is többször hallhatták élőben játékát. Az elsők között koncertezett 2005-ben a Művészetek Palotájában. Ugyanitt jövő év januárjában a Bázeli Kamarazenekarral lép fel.
Hélène Grimaud, ha nem a világot járja, Svájcban él, fotóművész párjával, a luzerni tónál lévő otthonukban töltik napjaikat. A természethez ezen kívül is komoly kapocs köti. Ugyanis még huszonévesen a farkasok elkötelezett híve lett. Majd a farkasok védelmének érdekében 1999-ben létrejött amerikai non-profit szervezet (Wolf Conservation Center) alapító tagja és szószólója. A művésznő e ténykedése mellett emberbaráti szervezetekkel is együttműködik.
Hélène Grimaud különlegességei közé még odasorolhatjuk: bal kézzel ír.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése