2014. október 5., vasárnap

Bernie Mac, a balkezes nevettető

Még csak 57 éves lenne ma, de utoljára az 50. születésnapját ünnepelhette meg. Eredeti neve Bernard Jeffrey McCullough. Amerika egyik legnépesebb városában, Chicagóban született 1957. október 5-én.
A komédiázást 19 évesen kezdte komolyan venni, stand-up komikusként. S ebben az időben talált rá élete asszonyára is. Fiatalon házasodott, de mégis bő három évtizedig voltak együtt. Egy lányuk született, akit Je'Niece-nek hívnak, és még életében megörvendeztette apját egy lányunokával.
Bernie Mac
bal kézzel írt

Bernie Mac 1992-ben kapott egy kisebb filmszerepet, majd jött sorra a többi. Főleg vígjátékokban láthattuk, mint pl. a Tapló Télapó vagy a Csajom apja ideges c. filmekben. Ez utóbbiban ő játszotta az apukát, lányát pedig a szintén balkezes Zoe Saldana. De még az Óceán-filmeket is említhetnénk. Itt játszott együtt George Clooney-val, aki azt mondta kollégája elhunytakor: „A világ mától kevésbé vicces”. A kiváló komikust még három filmben láthattuk ezt követően. Ezek közül a Soul Men című zenés vígjátékban az az Isaac Hayes is játszik, aki másnap követte Mac-et odaátra.
A balkezes nevettető szarkoidózis nevű betegségét 26 éves korában ismerték fel. E betegséggel foglalkozó alapítvány viseli BernieMac nevét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése