2013. január 24., csütörtök

Tükörírás és a balkezesség

Tükörírásnak a rendessel ellentétes irányban haladó és tükörképszerű írást nevezik. Persze vannak olyan helyek a világban, pl. az arab országokban, ahol a nekünk „rendes” (balról jobbra haladó) írásiránynak éppen a fordítottja megszokott. De nemcsak a haladási irány változik a tükörírás esetén, hanem minden egyes betű megfordul. Tükörírásról akkor beszélünk, amikor valaki jobbról bal oldal felé, megfordított betűket ír, s az írás egy tükör segítségével olvasható.
Leonardo tükörírásos
 jegyzetei a furulyáról
(alul a tükörképe)
A kutatások szerint ez a képesség öröklött, és körülbelül 6500 emberből egynél adott. Azonban a balkezeseknél gyakoribb az előfordulása. A balkezesek között azok mutatnak rá nagyobb hajlamot, akiket átszoktattak vagy megpróbáltak átszoktatni a jobb kézzel való írásra. Ugyanis az írástanulás során a bal kéz „titkon” együtt tanul a jobbal, ez is lehet az oka a tükörírás képességének. Mivel természetes késztetésünk, hogy a testtől távolodva írjunk, bal kézzel íróknak úgy a kényelmesebb, ha kifelé tolják a tollat, azaz jobbról balra haladva írnak.
A leghíresebb tüköríró Leonardo da Vinci volt, aki tudott szabályosan, tehát balról jobbra is írni. Átlagos emberek is tudnak tükörírást produkálni némi gyakorlással. De közel sem lesz számukra ez olyan természetes, mint azoknak, akiknek erre megvan a képességük. Érdemes kipróbálni úgy is, hogy egyszerre végzi a jobb kézzel az írást és a bal kézzel a tükörírást. Hátha jobban megy!
Sajátos tudatállapotokban is előfordul a tükörírás. És vannak, akiknél a megszokott kézírásukban megjelennek ún. tükörírásos elemek, egyes „problémás” betűket „fordítva” írnak le.

7 megjegyzés:

  1. Én tudok így írni ! Egyszerre két kézzel de külön is tudok ball kézzel jobbról balra. Nem értettem soha hogy honnan jön ez mivel soha nem gyakoroltam csak úgy jön. Gyerekkoromban akkor figyelt fel anyukám amikor rajzoltam azt két kézzel csináltam és szimmetrikus volt a rajz. Minden esetre furcsa😀

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is szájjal is lábbal is.könyékbe téve is.2kézzel is

      Törlés
  2. Én ballal könnyedén tudok tükörben írni,jobbal már nehezebben,gondolkodva.Egyébként jobb kézzel szoktam írni,de ha elfáradok,suliban volt rá sok példa,átvettem a balba,igaz ez jelentősen a külalak rovására ment.A való életben mindkét kézzel egyformán tudok érvényesülni,csak egy példa:sepregetés,ásózás,lapátolás,teniszezés,mindkét kézzel közel egyformán megy,ha elfáradok nagyon könnyen váltok a másikra.Mondták,hogy kétkezes vagyok,de nincsenek koordinációs,beszéd,tanulási problémáim,igaz,nyelveket nehezen tanulok.A legszembetűnőbb akkor volt,amikor küzdősportra jártam:kétoldalas voltam,nem volt szokványos alapállásom.Katonaként is előnyét élvezhettem,mert a fegyvert egyformán tartottam mindkét kezemben,mindkét oldalt.Ja,és mélységi felderítő voltam,aki mélységeiben tanulta a tereptant és kartográfiát,említem mindezt azért,mert a kétkezeseket azzal vádolják,miszerint rosszak a tájékozódási képességeik...

    VálaszTörlés
  3. segítséget kérek. Első osztályos gyerekem siket és balkezes. Rettenetesen nehezen megy az írás. Balkezese és most vettük észre hogy tükörírással ír. De mindent. Számokat is, szavakat is.Sőt jelnyelven fordítva mutatja a szavakat is. Az utolsó betüt mutatja az elsőnek. Mit lehet tenni?

    VálaszTörlés
  4. Ha mindkét kézzel tudok akár egyszerre is írni az is szokatlan dolog, nem tükörírással? Nekem természetes. Az írásom amúgy teljesen más jobbal és ballal de tökéletesen írok mindkettővel.

    VálaszTörlés
  5. Az én lányom egyszerre tud írni mindkét kezével belülről kifele, kívülről befele és tükörírással is.

    VálaszTörlés