2013. szeptember 1., vasárnap

Barry Gibb is balkezes

Barry Gibb
bal kézzel ír alá
A Gibb-családban az apa dobolt, a mama énekelt. Már volt egy lányuk, amikor megszületett az első fiú. Barry Alan Crompton Gibb a Man-szigeten brit állampolgárként látta meg a napvilágot 1946. szeptember 1-jén. Aztán gyarapodott a család, megszülettek az ikrek 1949-ben: Robin és Maurice. 1958-ban még egy öccsük született, Andy. Abban az évben felkerekedett a család, és éppen Barry 12. születésnapján érkeztek meg Ausztráliába, s ott letelepedtek. Nem sokkal később ott indult a három nagyobbacska fiú karrierje. Barry már ekkor jeleskedett a zeneszerzésben. A trió igazán sikeres azután lett, miután visszatértek Angliába. A Bee Gees több mint négy évtized alatt élvonalbeli popzenekar volt. A diszkóláz lecsengését követően, Barry szólóban is sikeres lett. A Bee Gees történetének végét 2003-ban Maurice halála jelentette. Robint tavaly temették. A ma 67 éves Barry a Bee Gees egyetlen élő tagja. (A legfiatalabb fivérüket Andy-t, aki nem volt a Bee Gees tagja, veszítették el elsőként.)
Barry Gibb az első házasságát húszévesen kötötte s mindössze négy évig tartott. 1970-ben éppen a 24. születésnapján nősült másodszor. Lindával négy fiúk és egy lányuk született. S ma már többszörös nagyszülők is.
Barry Gibb balkezes, de ha gitáron játszik, ez nem tűnik fel. Ám ha ír, a tollat a bal kezébe veszi.

2013. augusztus 26., hétfő

Női vonalak, balkezesekkel

Lisa Kudrow
és Diane Keaton
egy bemutatón
és a filmben
A 2000-ben bemutatott mozifilm eredeti címe Hanging Up. A történet középpontjában egy apa és három lánya áll. A középső testvér, aki valóban törődik is a papával, Eve. A legidősebb lány egy női magazin szerkesztője, Georgia, őt Diane Keaton formálta meg. A legfiatalabb Mozell-lányt, Maddyt Lisa Kudrow játszotta. Jogosan hiányoljuk az anyát a történetből, s bizony ő hiányzik is a családból. Egy jelenet erejéig láthatjuk, a különélő anyát, akit Cloris Leachman alakít. Ugyan ebben a filmben csak a két lányt játszó színésznőt látjuk bal kézzel kavarni, de mindhárom említett színésznőről tudjuk, hogy balkezes. (Sőt mindhárman vegetáriánusok is!)
Mivel Diane Keaton a film rendezője, így az alkotók között is van balkezes. És nemcsak ő! Az egyik forgatókönyv író, aki az eredeti könyve szerzője, Delia Ephron szintén balkezes.

2013. augusztus 20., kedd

Robert Plant jobb kézzel ír

Robert Plant
jobb kézzel ír
65 évvel ezelőtt Robert Anthony Plant néven született az angol énekes, aki a Led Zeppelin frontembereként lett ismert, bár szövegíróként is jelentős szerepet vállalt a zenekarban. Jellegzetes hangja és stílusa alapján több szakmai lista szerint övé a legjobb hang a rock történetében. Robert Plant neve gyakran olvasható a balkezesek listáin is. S ennek jogossága bizonyos gesztusai alapján nem zárható ki, ám ami itt számít: jobb kézzel ír.
Robertnek szülei polgári életet szántak, de ő hamar a zenélés felé fordult. 1968-ban lett a Led Zeppelin tagja, ez évben nősült és megszületett első gyermeke is. Úgy látszik a magánéleti és szakmai fordulatok összekapcsolódnak életében. A Led Zeppelin gyakorlatilag dobosuk 1980-as halálával megszűnt. Plant 1982-ben mutatta be első szólólemezét, mely a listák élére került. A következő évben elvált. Sorra jöttek az újabb albumai változó sikerrel, de mindig figyelemre méltó zenei törekvésekkel. Plant még aktívan zenél, továbbra is szeretne részese lenni különböző izgalmas zenei projekteknek. Első ízben 1993-ban hallhatták őt rajongói hazánkban, azóta is fellépett nálunk.
Családi élete érdekes. Fiatalon nősült, s a gyerek is hamar jött. Egyetlen lánya, aki örökölte a szöszi fürtöket is tőle, Carmen. Apja egyik turnézenészéhez ment feleségül, hastáncol és tanítja is. Elsőszülött fia gyerekkorában meghalt. A házasságából ezután született még egy fia 1979-ben. Logan Plant modellkedett, majd ő is énekes lett. 1983-ban Plant és felesége elváltak. Nyolc évvel később ismét fia született, akinek anyukája a volt feleségének a húga, azaz Plant ex-sógornője. Már a legkisebb fia is felnőtt.

2013. augusztus 15., csütörtök

Jennifer Lawrence bal kézzel ír

A fiatal amerikai színésznőnek ma van a születésnapja. 1990. augusztus 15-én született Kentucky államban. Két bátyja van, ő a legfiatalabb a családban. 14 évesen fedezték fel, s ekkor már úgy döntött: színész akar lenni. Szüleit meggyőzte, engedjék New Yorkba tanulni. S előre hozta érettségijét is, hogy csak a színészetre koncentrálhasson. 2006-tól már kisebb televíziós munkái voltak. 2010-ben kapta első jelentős szerepét A hallgatás törvénye c. filmben. S máris a jelöléssel a legjobb színésznők között, esélyes volt az Oscar-díjra. Az X-men: Az elsők című filmből ismerős lehet, az igazi hírnevet az Éhezők viadala hozta meg számára. Aztán 2013-ban újra ott volt a neve a legjobb női alakítás kategóriában az öt jelölt között. S ezúttal Jennifer Lawrence a Napos oldalban nyújtott alakításáért megkapta az aranyszobrot. (Fiatalon, bár a legfiatalabb valaki más e téren az Oscar történetében, viszont Jen elmondhatja magáról, hogy már két ízben is volt jelöltje a rangos díjnak.)
A díjátadón már csak barátok voltak partnerével, akivel egy forgatáson 2010-ben kezdődött és ez elején ért véget többéves párkapcsolata. Jen most Kaliforniában él. Tud gitározni, szeret festeni és szörfölni is. Már most küzd a sztárlét árnyoldalaival, de mosolyogva ad autogramot, mégpedig bal kézzel és
az ún. tolótartással.

2013. augusztus 9., péntek

Rod Laver a balkezes teniszező 75 éves lett

Rod Laver
bal kézzel ír
Rodney George Laver 1938. augusztus 9-én született Ausztrália keleti részén. Eleinte senki sem gondolta volna a vézna, vöröshajú és balkezes fiúcskáról, hogy a tenisztörténelem egyik legnagyobb alakja lesz. Első külföldi szereplésén 17 évesen junior kupát nyert, és négy évvel később már készen állt arra, hogy a világ legjobbjai közé kerüljön, amikor is egyéniben a legjobb lett hazájában. Kiváló támadójátékos volt, aki az alapvonaltól a hálóig uralta térfelét. Szerva-röpte játékáról lett híres. Laver a hatvanas évek legmeghatározóbb játékosa volt. Kevesen mondhatják el magukról, hogy egy adott évben mind a négy nagy nyílt tenisztorna bajnoka címét elnyerték. Nos, ő kétszer is elérte ezt: 1962-ben és 1969-ben. Ebből másodízben már profi mezőnyben. 38 évesen fejezte be aktív játékos pályafutását 1976-ban.
Hatvanéves korában agyvérzést kapott, de sikerült felépülnie és a barátaival még ma is teniszezik vagy golfozik. Kaliforniában él, de Ausztráliában is felbukkan a bajnokságokon. Illik is jelen lennie, hiszen az Australian Open centerpályáját 2000-ben Rod Laver Arénának nevezték el. A későbbi korok játékosai igazi legendaként tekintenek rá, például Federer könnyekig meghatódott, hogy találkozhatott vele.
Rod Laver nemcsak a teniszütőt fogta a bal kezébe, a tollat is.

2013. augusztus 4., vasárnap

Lisa Kudrow aláírásáról

Liza Kudrow legismertebb szerepe a Jóbarátok Phoebe-je. S ha valaki sokáig játszik egy szerepet bizony előfordul, hogy azt hiszik: ő maga is olyan. Az is megesik, hogy valakit megtalál egy szerep, azaz tényleg az ő egyéniségére szabják.
Az bizonyos, hogy Phoebe is vegetáriánus. És éppúgy balkezes, mint Lisa, akit nemcsak a sorozatban láthattunk bal kézzel írni, a való életben is így tesz.
Vajon, mint mond róla az aláírása?

 
Ebben az aláírásában mintha egészen jelen sem lenne, ki sem írja teljesen a nevét. Ha el akarnánk olvasni, az csak „Li Kud” lenne. Mintha azt mondaná: „csak félig mutatom meg magam”. Az írás azonban oldott, könnyed és gyors, ettől lesz olyan, mintha elfonalasodna. A kezdőbetűi egyáltalán nem kiemelkedőek.
Ez az aláírása arról tanúskodik, hogy ő Phoebe-nél finomabb jelenség. Bár ő is alapvetően érzelmi beállítottságú ember, de sokkal intelligensebb és alkalmazkodóbb, ugyanakkor kiegyensúlyozottabb egyéniség, mint az, akit játszik. Phoebe életszemlélete is sajátságos, s abban hasonlít rá megformálója, hogy ő is saját értékrendszere szerint él.
Phoebe kicsit a föld felett jár, s máshogy szemléli a világot, mint az átlagemberek. Intuitív alkat és hisz az ezoterikus dolgokban. Sokak szerint kicsit „flúgos”.

2013. július 30., kedd

Lisa Kudrow ötvenéves lett

Lisa Kudrow
bal kézzel ír
Az amerikai színésznő 1963. július 30-án született Kaliforniában Lisa Marie Diane Kudrow néven. Háromgyermekes családban nőtt fel. A beceneve Smart, s ez eszes, ügyes jelentéssel is bír. S bizony Lisa, aki ugyan gyerekkorában tanult gitározni és kiválóan teniszezett, biológiából szerzett diplomát 1985-ben. Úgy tervezte kutató orvos lesz, és mire betölti a harmincat lesz három gyermeke.
Az egyetem után fejfájáskutató apja mellett kezdett dolgozni, ám egy ismerőse biztatta, hogy komika legyen. Hallgatott rá! Az első színjátszás tanára a magyar származású Cynthia Szigeti volt. Kisebb szerepek után egy televíziós sorozatban, 1992-ben megkapta Ursula Buffay szerepét. S az 1994-ben induló – és számára ismertséget hozó – Jóbarátokban tulajdonképpen a korábbi karaktert játszotta tovább, Phoebe Buffay a fellegekben járó lány szerepében. A sorozat egy évtizedig futott, de közben Lisa magánélete is szépen haladt. 1995 kötött házasságot egy francia reklámszakemberrel. (Maga is kiválóan beszél franciául.)
A Jóbarátok szereplői közül őt jelölték először Emmy-díjra, melyet 98-ban kapott meg. Ugyanebben az évben született meg a fia. Amikor a való életben Lisa terhes lett, a sorozatban Phoebe a bátyja gyermekeivel volt várandós. S talán arra is emlékeznek, hogy amikor gitározott, a gitárt a jobbkezes többséghez hasonlóan tartotta kezében. Pedig Lisa Kudrow balkezes, és még vegetáriánus is. Nagy rajongója Diane Keatonnak, akivel a Női vonalak című filmben játszhattak együtt. Még jónéhány mozifilmben játszott és komédiasorozatokban is. Ő írta és a főszerepet is játszotta a több évadot megélt Web Therapy sorozatban. 2010-ben egy hírességek családi gyökereit kutató sorozat egyik epizódjában Lisa Kudrow Fehéroroszországban és Lengyelországban is járt.

2013. július 27., szombat

Natalia Partyka csak balkezes lehet

Natalia Partyka
autogramot ad
A mai születésnapos 1989-ben született a lengyelországi Gdanskban. S már akkor bizonyossá vált: csak balkezes lehet, hiszen a jobb alkarja és keze hiányzott. Natalia a nővérét követve kezdett hétévesen asztaliteniszezni. Ő volt számára az első „ellenfél”, legalább olyan jó akart lenni, mint a négy évvel idősebb testvére. Amikor a 2000-es Sidney-i paralimpiai csapatba került, 11 évesen, mint a legfiatalabb paralimpiai versenyző lett érdekes. A 2004-es athéni paralimpián már egyéni aranyérmet és párosban ezüstöt nyert. 15 évesen ez igazi fordulópont volt az életében, s kezdett hinni abban, hogy az épek között is olimpikon lehet. Pekingben 2008-ban ismét győzött a paralimpián, és az akkor 19 éves sportoló az olimpián is részt vehetett. Elismerésül hazájában magas kitüntetést kapott. Tavaly Londonban ismét azon kevesek között említhették, akik az olimpián és a paralimpián is részt vehettek. Ismét övé lett a bajnoki cím a paralimpián, az épp versenyzők között pedig a harmadik fordulóig jutott. Célja a negyedik arannyal hazatérni a paralimpiáról, de Rióban már az olimpiai mezőnyben is szeretne érmes lenni. Natalia tanulmányai is a sporthoz kötődnek. És létrehozott egy ösztöndíj alapot olyan fiatal sportolóknak, akik hátrányokkal küzdenek, és a fejlődésüket támogatja.
Natalia Partyka kényszerbalkezesként a bal kezével ír.

2013. július 20., szombat

Omar Epps negyvenéves lett

Omar Epps
bal kézzel ír
New Yorkban született 1973. július 20-án az amerikai színész és zenész. Édesanyja egyedül nevelte fel őt és lánytestvérét. Omar Hashim Epps művészi hajlamai már tinédzserkorában megnyilvánultak: elkezdett írni, szeretett szerepelni, de leginkább zenész akart lenni. 1991-ben alakított egy rap-együttest. De egyre másra kapta a kisebb filmszerepeket is, és a neve 19 évesen a Juice c. filmben nyújtott alakításával került rá az "ők számítanak már Hollywoodban" képzeletbeli listára. A színészet így előtérbe került nála. Bár az írással sem hagyott fel. Úgy tartja az írás segíti színészi munkájában is, a karakterek mélyebb megértésében. Sorolhatnánk akár szerepeit, de az igazi ismertséget a Dr. House csapatában Dr. Eric Foreman megformálásával érte el. S persze szakmai elismeréseket is kapott ezért. Foreman doktor azért balkezes, mert az őt alakítő színész, Epps is balkezes.
Három gyerek szólíthatja őt apunak. Van egy lánya egy korábbi kapcsolatából. Feleségével közösen nevelik fiúkat és lányukat, Kaliforniában élnek.

2013. július 13., szombat

Rubik Ernő bal kézzel ír

Rubik Ernő
autogramot ad
Ma van a születésnapja a kockájáról híressé lett magyar építésznek, játéktervezőnek és feltalálónak. Rubik Ernő 1944-ben született. Apjától (id. Rubik Ernő) a műszaki érdeklődést, anyjától a művészet szeretetét örökölte. Már gyerekkorában nagyon sokat rajzolt, főleg mértani testeket. A balkezes kamasz kézírását egy grafológus megvizsgálva azt mondta: „Hatalmas pályát fog befutni a tehetsége révén”. Rubik Ernő harmincéves volt, amikor építész-tervezőként elkészítette, majd 1975 elején beadta térbeli logikai játéka szabadalmát. 1977 végén jelentek meg nálunk az első Bűvös kockák, amelyeket néhány év múlva már Rubik Cube néven ismert meg a világ. A legismertebb magyarok között említhetjük. Ő azonban kerüli a nyilvánosságot, inkább dolgozik. Kitalált más játékokat is, tanított, szerkesztett szakmai folyóiratot, tervezett számítógépes játékokat és bútorokat is. Feltalálókat támogató alapítványt hozott létre. A rá irányuló figyelmet és ünneplést azonban jövőre nem kerülheti el, hiszen ő maga hetvenéves lesz, a híres kockája pedig negyven.
Rubik Ernő bal kézzel ír, s vannak híres kockájának nagy kedvelői között más ismert balkezesek is, például Barack Obama és Justin Bieber. Utóbbit láthatjuk ezen a felvételen a Rubik-kockával.