2014. január 30., csütörtök

Mesterházy Attila igazán balos

„Balkezes vagyok, ballábas vagyok – mindenem balos”, mondta magáról a magyar politikus, aki ma éppen 40 éves lett.
Mesterházy Attila 2010 óta Magyar Szocialista Párt elnöke, a közelgő parlamenti választáson a baloldali pártok listavezetője lesz.
Pécsett született, iskoláit Veszprémben végezte. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen kapott közgazdász diplomát, majd doktori címet szerzett 1999-ben. Ugyanebben az évben megházasodott. Felesége már a ballagási fotóján is ott állt mellette. Egy fiúk és egy lányuk született.
Mesterházy a külpolitikában is jártasságot szerzett, angol és spanyol nyelven is kommunikál. Elkötelezettje a sportügyeknek is, szabadidejében szeret motorozni.
Bal kézzel kanalaz és bal kézzel ír. Íráshoz az ún. tolótartást választotta és az írófelület kissé elfordítja. Mindezt érdemes figyelembe venni, ha valaki írását vagy aláírását szemrevételezi és például annak a jobbra dőlését vizsgálná.

2014. január 24., péntek

Tippi Hedren kézírásáról

Tippi Hedren dedikációja
Igazán jellegzetes Tippi Hedren kézírása, melynek láttán bárkiben felmerülhet, hogy „valami nem stimmel”. Netán az írója balkezes lehet?
Főleg az aláírásában lévő elhajló alsó szárak jelezhetik, hogy nem áll neki kézre, azaz nem kényelmes számára a választott írásmód. (Pedig írás közben még az írófelületet is általában megdönti!) Tippi Hedren aláírásának érdekessége még, hogy a két névelemet miként teszi egységgé T-betűjének elhúzott „kalapjával”.
Itt bemutatott dedikációjában egyszerű rajzokat is felfedezhetünk a betűk mellett. Például szívecskéket a szövegben (harmadik sor közepén és az ötödik sor végén); no és az aláírásában is ott vannak a tőle megszokott jelzésszerű madarak: egy a név fölött, másik kettő pedig az alsó részén röpköd.
Tetszetősségre törekvő, de jól olvasható írása inkább kötetlen. Nemcsak hosszú végvonalakat láthatunk benne, hanem szépen megtelt hurkokat is. Ez a szárhangsúlyos írás ösztönösséget sugall, és azt is, hogy hatással szeretne lenni másokra. S ez igazán nem meglepő, ha valaki színész!

2014. január 19., vasárnap

Tippi Hedren színésznő is balkezes

Tippi Hedren
bal kézzel ír
A Minnesota államban 1930-ban született Nathalie Kay Hedren születésnapja éppen ma van. A skandináv felmenőkkel rendelkező amerikai színésznő, modellként kezdte pályáját. Már sikeres volt e területen, amikor Hitchcock felfedezte magának. A neves rendező minden téren Grace Kelly utánzatot igyekezett belőle kreálni. Ő szabta meg azt is, hogy családi becenevét használja művésznévként, így lett Tippi Hedren. Első és legismertebb közös munkájuk, a Madarak (1963), mely egy Golden Globe-díjat is hozott neki. Idővel – nem minden ok nélkül – már nem akart Hitchcockkal dolgozni, s bár később több filmben is játszott, mégsem lett igazi nagy sztár. Egyetlen lánya, aki az első házasságából született, Melanie Griffith, szintén híres színésznő lett. S az ő révén három unokája van, közülük Dakota Johnson tehetséges ifjú színésznő.
Tippi Hedren már a negyedik férjével él, aki állatorvos. A szép színésznő nemcsak vegetáriánus, de elkötelezett állatvédő is. A gazdáik által elhagyott nagymacskák gondozására hozott létre egy alapítvány 1983-ban, hogy azok vadrezervátumban élhessenek. S több mint egy évtizede már az ő csillaga is ott van a hollywoodi Hírességek Sétányán.
A bal kézzel író Tippi Hedren az alultartást és a tolótartást vegyíti kéztartásánál.

2014. január 12., vasárnap

Balkezesek az X-Men: Az elsők című filmben

Jennifer Lawrence
és January Jones
Az idei év egyik legjobban várt filmje az X-Men újabb sztorija. De most vegyük sorra a legutóbbiban látható balkezes színészeket. Az előző bejegyzésben említettük már January Jones kapcsán, hogy ő alakítja a mutáns Emma Frostot. De nem ő az egyetlen balkezes színész ebben a filmben. Az azóta már Oscar-díjas, de már akkor is figyelemreméltó ifjú színésznő, Jennifer Lawrence bújt az alakváltó Mystique bőrébe ebben a részben S egy rövid időre felbukkan – a szintén balkezes – Rebecca Romijn is, aki már több ízben is játszotta ugyanezt a szerepet az X-Men más részeiben. Ismerős lehet az egyik bárban ülő szivarozó alak is, ő Logan vagy Wolverine, akit Hugh Jackman szokott játszani, ahogyan itt is. Ebben a részben egy amerikai tábornokot alakít James Remar. S bár Stan Lee ezúttal még a szokásos, villanásnyi cameo-jára sem jelenik meg a filmben, az alkotók között mégis illik megemlíteni őt.

2014. január 5., vasárnap

January Jones bal kézzel ír

Ki más kaphatná ez első januári bejegyzést, mint az, aki nemcsak januárban született, de még a keresztneve is ezt a hónapot idézi?! Az amerikai színésznő Dél-Dakota állam legnagyobb városában January Kristen Jones néven 1978. január 5-én született. A lánytestvéreit Jinának és Jaceynek hívják. (Úgy tűnik, a JJ monogram fontos a családjának.) January a középiskola befejezése után New Yorkba ment és modell lett. S bár csak 168 centi magas, mégis felfigyeltek a rá. Hamarosan a filmezéssel is megpróbálkozott, s idővel pályája kezdett felfelé ívelni. Kisebb szerepek után komolyabbak következtek, így pl. a X-Men: Az elsők c. filmben, melyben a mutáns Emma Frost megformálója lett. A szőkeség igazi ismertségét egy tv-sorozatnak köszönheti, a Reklámörültekben Bettyt alakítja, aki valaha modell volt, majd takaros feleség és többgyerekes anya lett.
January Jones a való életben gyermekét egyedül nevelő anyuka, kisfia 2011 szeptemberében született, de gyermekének apja a nagyvilág előtt ismeretlen.

2013. december 31., kedd

James Remar 60 éves

William James Remar 1953 utolsó napján született Bostonban. Hétéves lehetett, amikor látta a Spartacus c. filmet, s annak hatására úgy döntött színész lesz. Ismertséghez egy 1979-es ma már kultikus filmmel (The Warriors) jutott hazájában. Azóta több filmben is felbukkant. Láthattuk korábban például a Reneszánsz emberben. A tavaly bemutatott, Django elszabadul c. filmben két szerep megformálását is rábízta Tarantino. De neve kapcsán említhetünk tv-sorozatokat is, például a Dextert, ahol a főhős nevelőapját alakította. A Szex és New Yorkban Samantha szállodatulajdonos pasiját játszotta el.
Remar gyakran játszik rosszfiúkat, de elég jól csinálja. Pályája során jellegzetes, kicsit „reszelős” hangját is kamatoztatni tudta. A ma hatvanéves színésznek két gyermeke van. Szabadidejében szívesen fotózik és többféle sportot is gyakorol.
A balkezes színész az ún. tolótartással ír, ahogyan ezen a felvételen is látszik.


2013. december 26., csütörtök

Adrian Newey bal kézzel ír

Adrian Newey:
szobor és eredeti
55 évvel ezelőtt, 1958. dec. 26-án született Shakespeare városában. Már érettségije után kezdett a motorsporttal foglalkozni. A Southamptoni Egyetem Légügyi és Űrhajózási szakán kapott diplomát.
A 80-as éveket tervezőként előbb az F2-ben, majd az IndyCar berkeiben töltötte. A 90-es években a Williams-szel több éven át megnyerte F1 konstruktőri világbajnokságát, a majd a McLarenhez igazolt. 2010-től a Red Bullnál folytatódik a sikersorozat.
Adrian Newey eddig kilencszer nyerte el a konstruktőri világbajnoki címet. Igazi legenda a F1 világában. Jelenleg a Red Bull technikai vezetője, bár rebesgetik, hogy visszavonul. Nemcsak tervez, olykor maga is szívesen versenyez. Az idei brit nagydíj kapcsán maga avathatta fel életnagyságú bronzszobrát, melyen jellegzetes pózban, irataival a karján látható. A brit sztártervezőnek, ahogyan az életben, itt a szobron és a bal kezében van a tolla.

Az alábbi felvételen az is megfigyelhető, hogy a balkezes írástechnikák közül az ún. tolótartást alkalmazza.

2013. december 18., szerda

Brad Pitt ötvenéves lett

Brad Pitt jobb kézzel ír
A világ legvonzóbb férfijai között számon tartott amerikai színész 1963. december 18-án született William Bradley Pitt néven. Születése után a család Springfieldbe költözött, ott nőtt fel két testvérével együtt. Diákként szerette a sportot, és musicalekben is szerepelt. Újságírást tanult ám  még mielőtt diplomát kapott volna abból, inkább a színészetre váltott. A 91-es Thelma és Louise című filmmel lett igazán ismert. S bárki tucatnyi filmet sorolhat fel, amelyekből emlékezhet rá.
Három ízben jelölték az Oscar-díjra, 1995-ös alakításáért a 12 majomban, 2008-as pedig a Benjamin Button különös élete című és a 2011-es a Pénzcsinálók filmszerepeiért.

Viszont van Oscar-díj a családban, hiszen párjának, Angelina Jolie-nak van aranyszobrocskája. Az ő szerelmük is egy filmhez köthető a Mr. és Mrs. forgatásán habarodtak egymásba, így Pitt elvált feleségétől. Mondhatnánk: JA-t lecserélte AJ-re. De úgy tűnik megtalálta, amire vágyott, hiszen már nyolc éve együtt vannak, és szépen gyarapodik a családjuk. Néhány éve hazánkban forgattak zombis filmjükhöz, s akkor a hazai autogramvadászok is meggyőződhettek arról, hogy Brad Pitt, bár gyakran feltűnik a híres balkezesek listáin, valójában jobb kézzel ír. Angelia Jolie viszont tényleg bal kézzel ír. Forgatott már hazánkban korábban is, 2000-ben a szintén balkezesnek tartott Robert Redforddal. A színészet mellett egyre többször tűnik fel neve producerként is. Brad Pitt szereti a kutyákat, hobbija az építészet, a természetjárás és a fotózás.

2013. december 13., péntek

Sok a balkezes színész

Túl a kétszázadik bejegyzésen, ez alkalommal arra keressük a választ: miért sok a színészek között a balkezes. Már most 70 fölött van azon bejegyzések száma, melynek egyik kulcsszava a színész lett. S ez azt jelzi, hogy nagyjából minden harmadik esetben érintett valamelyik színész. Nos, azt el kell ismerni, hogy a színészek tevékenységük révén jobban szem előtt vannak, mint mondjuk a tudósok, az építészek vagy akár a képzőművészek, akiket ritkán láthatunk munka közben. Ám lehet e mögött még más ok is!
Ed Wright írja Balkezesek a világtörténelemben című könyvének 193. oldalán: „Úgy tűnik a sikeres színészek között aránytalanul sokan balkezesek. Ennek egyik magyarázata az lehet, hogy a balkezesekben a jobbkezes világhoz fűződő viszonyuk alapvető mozzanataként eleve megvan az alkalmazkodás és az én átalakításának képessége. Egyes esetekben jót tesz a testtudatosságnak, amely az utánzás szükséges feltétele.”

2013. december 8., vasárnap

Gregg Allman bal kézzel ír

Gregg Allman
alultartással ír
66 évvel ezelőtt született Nashville-ben. Még kisgyerek volt, amikor az apját megölték. Majd anyjával és bátyjával Floridába költöztek. A srácok tizenévesen látták B.B. Kinget játszani és ez nagy inspiráció volt számukra. Gregg tanult előbb gitározni és tanította meg bátyját is, aki azonban igazán nagyszerű gitáros lett. Így idővel Gregg a billentyűsökre és az énekre váltott. Amikor elvégezte a középiskolát, úgy vélte néhány évig klubokban zenél, aztán megy az orvosira. Másképp alakult. Egy évvel idősebb bátyjával a The Allman Brothers Band (ABB) alapítói és névadói lettek 1969-ben. Ám testvérbátyja, a banda szintén balkezesként ismert kiváló gitárosa, Duane Allman 1971-ben egy motorbalesetben elhunyt. Gregg első szólóalbuma 1973-ban jelent meg és a kritika jól fogadta. A dalokat is író kiváló zenészt erőteljes és különleges színezetű hangjával a legjobb rock- és blues énekesek között tartják számon. My Cross to Bear (Viselem a keresztem) címmel tavaly megjelent önéletrajzi könyvében tragikus veszteségei mellett nemcsak a zenéről, hanem drogproblémáiról is mesél. Nem mondhatni rá, hogy nem nősülős fajta, hiszen hat alkalommal is megházasodott és öt gyermeke van. Gregg Allmann az elmúlt években – személyes érintettsége révén, ahogyan egy másik ismert balkezes híresség, Natalie Cole is – nevét és saját történetét adta a hepatitis C felismerését és elfogadását célzó kampányhoz. Betegségét 2007-ben diagnosztizálták és feltehetően a tetoválásai révén fertőződött meg, 2010-ben májátültetése volt. Felgyógyulása után visszatért a zenéléshez. A muzsikus idén jegyezte el ifjú barátnőjét. A balkezes Gregg Allman alultartással ír, és elfordítja az írófelületet.