2015. augusztus 9., vasárnap

Anna Kendrick bal kézzel ír

Az amerikai színésznő az első telepesek keleti parti nagyvárosában született. Angol, ír és skót vér csörgedezik ereiben. A bátyja is színész lett. Úgy látszik a könyvelőként és tanárként dolgozó szüleik jól tették, hogy a színjátszás felé terelték őket. A portlandi Anna Kendrick tizenévesen már emlékezetes szerepeket kapott egy Brodway-musicalban. Néhány évvel ezelőtt a Tökéletes hang c. zenés film révén a nagyvilág is meggyőződhetett arról, hogy az alacsony termetű színésznő énekelni is tud, az emlékezetes poharas számán túl is. Nemrégen elkészült a folytatása, no meg énekel Hamupipőkeként a Vadregény c. filmben is.
De Anna többször látható az Alkonyat filmekben is, mint a főhős régi barátnője. A Fifti-fiftiben pszichológust alakított. És meg kell említeni még az Egek ura c. filmet, hiszen ebben női mellékszereplőként már Oscar-jelölést kapott.
Anna óvja magánéletét, de tudni, hogy több évig élt kapcsolatban egy filmrendezővel, most egy operatőr a párja. Anna Kendrick balkezes, íráskor bal kezébe veszi a tollat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése