2014. június 30., hétfő

Tükörikrek és a balkezesség


Tükörikrek festés közben
Az ikrek külső hasonlósága nem lep meg senkit. Ám az egypetéjű ikerpárok (akiket természetes klónoknak is tekinthetünk) majdnem negyede ún. tüköriker. Különös szimmetrikus hasonlóságuknak, azaz, hogy ők tulajdonképpen egymás tükörképei, megvan a biológiai magyarázata. Olyan apró jellegzetességekben is megfigyelhető ez, hogy ugyanott van anyajegyük csak egyiküknek a jobb, másiknak a bal oldalán. A hajukban a forgó egyiküknél jobbra, a másiknál balra halad. Még az is megesik, hogy a páratlan belső szervek (szív és máj) egyiküknél a test másik félén található.  A tükörikrek egyik jellemzője lehet az is, hogy egyikük jobbkezes a másik pedig balkezes. Ezért is lehet, hogy az ikrek között jóval több a balkezes, mint a teljes népesség körében általában.
Ilyen tükörikrek a Carver fivérek. Közülük Max a balkezes. Ő és a „bátyja” Charlie, a Született feleségek ötödik évadától alakították a Scavo ikreket.
Ugyancsak egymás tükörképei a tenisz páros csillagai e blogon nemrégen bemutatott Bryan fivérek, közülük Bob a balkezes.
S azért említsünk meg egy lány ikerpárt is. Az Olsen lányok nagyon hasonlítanak egymásra, ám állítólag ők nem egypetéjűek. De az tény, hogy míg Mary-Kate balkezes, Ashley jobbkezes.
Az utóbbi két ikerpár aláírásairól, no meg az ikerségről is érdekes cikk olvasható a Grafológia folyóirat napokban megjelent számában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése