Kijevben született
1975. december 17-én az amerikai színésznő. Gyerekként költözött családjával
előbb Londonba majd az USÁ-ba. Szülei nem sokkal ezután elváltak és az anyja
színészkedésből próbálta eltartani. Milla 9 évesen már modellkedett és
karrierje 11 éves korában beindult. Ekkor már a színészkedés is érdekelte és a
színiiskolában nagyon jól teljesített.Néhány filmben is játszott, aztán a zenében próbált szerencsét, még
ekkor sem volt húsz éves. Modellként is sikeres volt, ráadásul már egy rövid
házasságot is maga mögött tudott. Egyik zenész barátjával egy ideig Európában
élt. Az ötödik elem forgatásán pedig a filmrendezővel jött össze, ám házasságuk
csak néhány évig tartott. Ekkor még csak 24 éves, sikeres modellként is. Bár a címlapokon pózolást lassan a saját
ruhakollekció tervezése váltja fel nála. A filmjei listája is egyre hosszabbodik.
Említsük azért meg a Kaptár-filmeket, már csak azért is, mert jelenlegi férje
ezek rendezője, akivel hosszú jegyességet követően s már egy közös kislány
anyukájaként 2009-ben kötött házasságot. Kislánya már 7éves, s Milla nem akar
belőle gyereksztárt faragni. A több nyelvet beszélő balkezes híresség szeret gitározni (azt úgy teszi, mint a jobbkezesek)
verseket és dalokat ír, szívesen foglalkozik babaházak alakítgatásával és régóta naplót
vezet. Ezt bizonyára bal éppúgy bal kézzel írja, ahogyan autogramjait is. Milla Jovovich-nak, a
róla készült fotók tanúsága szerint, az ún. tolótartás jött be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése