2017. április 25., kedd

Osvárt Andrea bal kézzel ír

Osvárt Andrea
autogramot ad
A magyar színésznő és producer a fővárosban született 1979. április 25-én. Egy dunántúli városkában, Tamásiban nőtt fel. Pécsen érettségizett, majd budapesti egyetemen olasz szakon kapott diplomát 2003-ban. Ám akkor ő már évek óta modellkedett, sőt mint modell reklámfilmekben és játékfilmekben is kapott szerepeket. Előbb itthon, majd Olaszországban és New Yorkban tanult színjátszást. És egyre másra hallhattuk, hogy hol ebben, hol abban a filmben szerepel, az egyébként javarészt Olaszországban élő szépség. Andrea nemcsak Olaszországban, de Németországban ismertté lett. Néhány évvel ezelőtt hazaköltözött. Főszerepet kapott a Megdönteni Hajnal Tímeát c. magyar filmvígjátékban, amelyben modellt alakított. Mostanság egy görög filmet emlegetnek Andrea kapcsán, ahol szerepe szerint ugyancsak „megdöntik”. Ez a Határtalan szerelem, melyben ő egy svéd nőt alakít.
A színésznő angolul, németül és olaszul is beszél, és a filmkészítés világában szerzett tapasztalatait már elsősorban producerként kamatoztatja.
Osvárt Andrea bal kézzel ír. Maga mesélte valahol, hogy esetében az utánzás miatt alakult így. Ma már a Design világában tevékenykedő nővére néhány évvel idősebb nála, így előbb kezdte az iskolát. A kis Andrea pedig egyfolytában utánozta őt. Mivel az íróasztaluk egymással szemben volt, a jobb kézzel író Judit tükörképe a bal kézzel író Andrea lett. Bár egyéb mozdulatait elnézve is sokakban felmerülne, hogy Osvárt Andrea balkezes.

2017. április 19., szerda

Joe Hart is balkezes

Az angol kapus, Charles Joseph John Hart néven 1987. április 19-én született. Azaz ma éppen 30 éves. Többi adata: 196 cm magas és testsúlya megközelítőleg 90 kg.
Családi állapota: nős. Hiszen 2015 nyarán olaszországi ceremónián vette feleségül kozmetikus párját, akivel már hat éve együtt jártak. Sőt, a kisfiúk, Harlow már az előző év augusztusában megszületett.
A 17 éves Joe Hart már felnőtt csapatban játszhatott. 21 évesen pedig lehetőséget kapott, hogy az angol labdarúgó válogatott kapuját védje. 2012-es EB-n is ő védett, a tavalyin is, bár ott hamarabb búcsúztak el az angolok, és Hart elismerte, hogy ő is hibázott. Máskor meg egekbe magasztalták teljesítményéért. De a kapusélet már csak ilyen!
Ami a klubcsapatát illeti, Joe Hart a Manchester City játékosaként 2010 óta négy ízben nyerte el a Premier Liga Aranykesztyűjét teljesítményéért. Klubcsapata tavaly nyáron kölcsönadta őt a Torino FC-nek. Ebben a szezonban ott véd.
Joe Hart balkezes, íráskor is a bal kezét használja, és a tolótartást alkalmazza.

2017. április 14., péntek

100 éve született Marvin Miller

Marvin Miller
Marvin Julian Miller 1917. április 14-én született New Yorkban (Bronxban született, ám Brooklynban nőtt fel.) Apja ruházati eladó volt, anyja tanított.
Miller közgazdaságot tanult az egyetemen. 1950-ben már fő tanácsadója volt az Acélmunkások Egyesületének. Szakszervezeti előélettel került a hatvanas évek derekán a baseball világába.
1966-tavaszán Marvin Miller lett az MLBPA (Major League Baseball Players Association) ügyvezető igazgatója, és 65 éves koráig 1982-ig ténykedett e tisztséggel.
Miller kiváló innovatív gondolkodásának, tárgyalóképességének és elhivatottságának köszönhetően a sportolók érdekképviseletével, az üzleti struktúra és jogi szabályozás megreformálásával valóságos forradalmat indított el a profi baseballban. Sokak szerint Marvin Miller az amerikai sport történetének egyik legfontosabb alakjává lett.
Az idős Marvin Miller
Feleségével 1936-ban ismerkedett meg, majd a diplomája megszerzését követően összeházasodtak. Két gyermeket neveltek fel. És két hónap híján hetven éven át éltek házasságban, az asszony 2009-es haláláig. Miller három év múlva, 2012 novemberében, követte élete párját az öröklétbe.
Marvin Miller bal kézzel írt, írástechnikáját tekintve az ún. alultartással. Megközelítőleg 95 és fél éves élettartamával, nyugodtan felírhatjuk a szépkorú balkezesek sorába.

2017. április 8., szombat

Paul Gray is balkezes volt

Paul Dedrick Gray 1972. április 8-án született Los Angelesben. De családja nem sokkal később Iowa állam székhelyére, a Des Moines nevű városba költözött, ő ott nőtt fel fivérével együtt. Paul gitározni kezdett, majd áttért a basszusgitározásra, s helyi zenekarokban játszott. Az 1995 szeptemberében alakuló heavy metal banda, a Slipknot basszusgitárosa lett. Agresszív és energikus zenéjük hamar sikeressé tette őket (platinalemez, Grammy-díj stb.). Látványos koncertjeik mellett, különösségük, hogy a tagok maszkot hordanak, és mindegyiküknek száma van. Paul Gray #2 volt; eleinte malacmaszkot (The Pig volt az egyik beceneve), majd Hannibal Lecter jellegű maszkot viselt a fellépéseken. Gray 2003-ban droghatás alatt közúti balesetet okozott.
2008 elején megnősült, és felesége nevét is magára tetováltatta. 2009 karácsonyán nagyon boldog volt, kiderült: apa lesz. Kislányt vártak és az October nevet szánták neki. A kislány 2010 augusztusában világra is jött és szépen cseperedik. Ám apukája az év májusában tragikus körülmények között elhunyt. Paul Gray csak 38 évet élt.
Paul Gray balkezesként gitározott, és íráshoz is a bal kezét használta.

2017. április 1., szombat

90 éve született Puskás Ferenc

A legendás labdarúgó 1927. április elsején született Budapesten. A Purczeld fiú népes családjában szerény körülmények nőtt fel. A futballt édesapja szerette meg vele. S 16 évesen, már Puskás néven, kezd felnőttek között játszani (s ekkor kezdték társai Öcsinek szólítani). Még nem töltötte be a 18. évét, amikor 1945 márciusában a magyar válogatottban először pályára lépett, és gólt is szerzett. Puskás, aki az Aranycsapat kapitánya és olimpiai bajnok is lett, 1956 októberében játszott utoljára a válogatottban.
Harmincévesen, feleségével és lányával külföldön találtak új otthonra. Hamarosan a spanyolok kedvence lett. A Real Madrid többszörös gólkirálya volt és Pancho néven becézték. 1961-ben megkapta a spanyol állampolgárságot is. 
Labdarúgó pályafutását követően edzőként ténykedett. Ezen időszakból a görög Panathinaikósznál töltött éveit emelik ki, de számos országban megfordult szerte a földtekén. 1991-ben feleségével hazaköltözött Magyarországra, s itt rövid időre bekapcsolódott a futball-életbe.
Számos elismerést kapott mind a nemzetközi és a hazai szervezetektől is. 75 születésnapja óta nevét viseli a népstadion, majd a Nemzet Sportolói közé választották a világhírű labdarúgót. Amikor 2006 őszen elhunyt nemzeti halottként tisztelegtek előtte, és azóta is becsben tartják személyét és pályafutását.
Puskás Ferenc átadásai, helyezkedése és mozgékonysága mellett ballábas lövései révén is hírnevet szerzett magának. Neve gyakran bukkan fel a híres balkezesek sorában, de Puskás Ferenc íráshoz a jobb kezébe vette a tollat.