2017. március 27., hétfő

Sophie Nelisse is balkezes

Sophie Nelisse
bal kézzel ír
A tinédzserkorú színésznő 2000 március 27-én született Kanada legdélibb városában. Édesapja hangmérnök, anyukája pedagógus volt egészen addig, amíg tehetséges lányai menedzsere nem lett. Sophienak van egy bátyja és 2003 végén született egy húga is. Ezt követően költözött a család Montrealba. Marie-Sophie Nelisse akkoriban négyéves volt. Tornásznak készült, nagyon komolyan, feltett szándéka volt, hogy 16 évesen már az olimpián vesz részt. Ezt azonban felülírta színészi pályája. Még tízéves sem volt, amikor már reklámokban szerepelt. Aztán kiválasztották egy játékfilm gyermekszereplőjének. Ez volt a 2011-es, hazánkban is bemutatott, Lazhar tanár úr c. kanadai filmb. Már ekkor is figyelemre méltatta játékát a filmes szakma. Majd jött a Könyvtolvaj c. amerikai-német film címszerepe 2013-ban, mellyel újabb díjakat és nemzetközi ismertséget szerzett.
Sophie újabb és újabb filmszerepeket kap. Kishúga, Isabell is több filmben játszott már.
Sophie angolul és franciául is jól beszél, így amikor tavaly nyáron Cannes-ban járt, nyelvi nehézségei sem lehettek.
Sophie Nelisse a filmekben nemcsak eljátssza, hogy balkezes, a való életben is bal kézzel ír.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése