Hölgyek korát nem illik firtatni, de ha valaki 90 éves lett, azért azt már nehéz titkolni. Eva Marie Saint azon sztárok sorába tartozik, akik méltósággal öregednek. Hazája jeles ünnepén, július 4-én született, 1924-ben. Ismert színésznő akkor lett, amikor A rakparton című Kazan-film számos Oscar-díja közül egyet, mellékszereplőként ő kapott. Az Oscar-díj átvételét (1955) követő napokban adott életet első gyermekének, egy fiúnak. Majd 1958-ban született meg a lánya. Férjével, aki rendező és producer 1951 óta él házasságban. Már három unokájuk van és Kaliforniában laknak. A rakparton színésznőjére Hitchcock is felfigyelt s az Észak-Északnyugat (1959) egyik főszerepét bízta rá. A film hatalmas siker lett és Eva Marie Saint a sztárság közelébe került. De ő nem kért ebből, inkább a családjának szentelte figyelmét és idejét. Ám nem intett búcsút egészen a filmezésnek. Láthattuk az idén bemutatott Téli mese c. romantikus filmben is. A balkezes színésznő bal kézzel ír.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése