Balkezes költő: Kántor Péter

Kántor Péter
bal kézzel ír

1949. november 5-én született Budapesten. Előbb angol-orosz, majd magyar nyelv és irodalom szakon diplomázott. Tanított, volt lektor, szerkesztő, foglalkozik műfordítással, de mindezek csak kísérő tevékenységei költői pályájának. A versírásról egyik nagy interjújában ezt mondta: „…valahányszor íráshoz fogtam, mindig vers jött ki belőle”.
Első verseskötete 1976-ban, Kavics címmel jelent meg. 1990-ben írott Megtanulni élni c. versét költészete kulcsának tartja egyik kritikusa. 2009-ben az akkor hatvanéves alkotó válogatáskötete is ezt a címet kapta. Tavaly megjelent könyvének borítóján kézírással áll a cím: Köztünk maradjon. De nem a balkezes költő saját kézírásával. Kár! – jegyzem meg, grafológusként, hiszen írása egyedi és jól olvasható.
Kántor Péter költővé válásában egy interjújában szerepet juttat balkezességének is. „Öt vagy hat éves koromban egyszer csak elkezdtem nagyon félni, hogy mi lesz velem az iskolában. Hiszen én balkezes vagyok. De a nagymamám megnyugtatott: Petőfi is balkezes volt. Így aztán Petőfi után, a nagymama közvetítésével, költő lettem. Nem volt más választásom.” – írja magáról. S mindehhez még annyit tesz hozzá: „Az általános iskola első osztályában megpróbáltak ugyan átszoktatni a jobbkezességre, de sikertelenül. Az átszoktatásra való próbálkozás nem volt túl durva, de még ha sokkal keményebben próbálkoztak volna is, sikerre akkor se számíthattak volna, hiszen a nagymama meg én már korábban eldöntöttük ezt a dolgot.”