Szűcs Édua bal kézzel rajzol és bal kézzel ír

Ma születésnapos Szűcs Édua. 1959-ben született Szegeden, de már közel három évtizede a fővárosban él. Az ismert rajzoló, illusztrátor és karikaturista is balkezes. Készséggel osztja meg ezzel kapcsolatos emlékeit és tapasztalatait.

Gyermekkoromban két dolog miatt éreztem magam másnak, mint a többiek. A nevem, és a balkezességem miatt. Szüleim festőművészek voltak, szabadabb szellemben neveltek, mint kortársaim többségét, így hagyták, hogy a bal kezem legyen a jobb. Ráadásul édesanyám – mint rajztanár – a hosszú évek alatt azt figyelte meg, hogy a balkezesek között – számarányukhoz képest – több a kreatív gyerek, mint a jobbkezesek közt.
Engem az óvodában az óvónők hagytak bal kézzel rajzolni, azonban az étkezéseknél megkövetelték, hogy az illem szerint használjam az evőeszközöket, így ma is jobb kézzel fogom a kanalat, és a kést. Már óvodásként nagyon érdekeltek a számok és a betűk, ám azokat rendszerint tükörírással „rajzoltam” le.
Az általános iskolában a tanítónő ragaszkodott ahhoz, hogy jobb kézzel tanuljak meg írni. Ez nem volt könnyű időszak az életemben, mert nekem a bal kezem használata volt természetes. Akkor, amikor a tanítónő mellettem állt, a jobbal rajzoltam a köröket az újságpapírra, de amikor elfordult, gyorsan átvettem a ceruzát a balba. Ez olyan stresszt okozott, hogy elkezdtem dadogni, így végül – pszichológus szakvéleménye alapján – „visszakaptam” a kezemet. Ezután egy kikötése volt csak a tanítónőmnek, nem maszatolhatom el az írásomat a kézfejemmel. Így tanultam meg alulról írni.
A balkezességgel gyakran együtt járó enyhe dyslexiát magam is megtapasztaltam, a „kis d” és „kis b” problémát úgy oldottam meg, hogy minden alkalommal, amikor valamelyik betű a kettő közül a szövegben feltűnt, a „dob” szót képzeltem magam elé, és egy századmásodperc alatt behelyettesítettem a megfelelő betűt, hangos olvasásnál a hangzót. Ma már csak ritkán használt szavaknál akad ilyen problémám.
A dysgraphia azonban örökre velem marad. Nekem egy dedikálás maga a horror. A gyakori neveket – erős koncentrációval – általában probléma nélkül le tudom írni, a különleges nevek viszont kifognak rajtam.
A rajzolásnál egyetlen dolgot figyeltem meg, amit a balkezességemre vezetek vissza. Többször előfordul, ha nem koncentrálok, hogy a rajzokon a történetet jobbról balra mesélem, pedig az íratlan szabály szerint a nézők balról jobbra „olvassák” a képet. Az alábbi rajzomnak – kitalálásakor – a munkacíme Mi és ők volt, és csak az elkészült rajzon vettem észre, hogy megint figyelmetlen voltam. Végül a Szurkolói szemmel címet kapta.

Szűcs Édua bal kézzel rajzol és bal kézzel ír, mégpedig, ahogyan említi is, az ún. alultartással. És köreiben is több a balkezes, erről így mesél: 

Vonzom a balkezeseket, munkában, magánéletben egyaránt. Gimnáziumi barátnőm – akivel egy év szünet után is ott folytatjuk, ahol abbahagytuk – átszoktatott balkezes. Nem mellesleg a férjem is „balog”, ő Föld S. Péter újságíró. A házasságkötésünkkor mindketten bal kézzel írtuk alá a nagykönyvet, majd utánunk az első tanú is így tett. Ekkor barátaink fogadásokat kötöttek a háttérben, de vesztettek. A másik tanú jobbkezes volt.
A párom egyetemi zenekara, a Neoprimitív együttes hat tagból állt, ebből hárman balkezesek. Egyszer az egyetemen hivatalos papírokat töltöttek ki, és az egyetemista társak nem akarták elhinni, hogy nem hülyéskednek, és tényleg mindhárman az író kezüket használják.
Mivel nagyapám, férjem, apósom és sógornőm is balkezes, nem lepődtünk meg, amikor elsőszülött fiunk a bal kezét kezdte használni. Lányunk és kisebbik fiunk rejtett balkezes, ők jobb kézzel írnak.