2013. január 28., hétfő

Berg Judit szinte mindent bal kézzel csinál

Mai születésnapos hírességünk író, aki első meséit első gyermekének készítette. Berg Judit ma már négygyermekes anyuka és számtalan meséje jelent meg. Honlapján személyéről és munkásságáról is képet kaphatnak, itt kézhasználatával és írásával kapcsolatos gondolatait adjuk közre.
Berg Judit bal kézzel ír,
a tollat marokra fogva
„Én nagyon dominánsan balkezes vagyok, mindent kizárólag bal kézzel csinálok. Egyedül az egeret használom jobb kézzel, mert a számítógépen osztozik az egész család, és rajtam kívül mindenki más jobbkezes. Sőt, annyira a bal oldalam uralja az életem, hogy bal lábas is vagyok (szeretek focizni), és időről-időre úgy érzem, hogy bal füllel hallok, és bal szemmel látok jobban. (Ez valószínűleg nem igaz, mert a bal szemem például gyengébb, mint a jobb, mégis az az érzésem, hogy sokkal erősebben használom.)
Talán az is a balkezességemből adódik, hogy folyékonyan, gyorsan és könnyedén tudok tükörírással írni.

Átszoktatni szerencsére nem próbáltak sosem, bár a ceruzafogásomat igyekeztek – sikertelenül – korrigálni. Nagyon szabálytalanul és görcsösen tartom a tollat, ceruzát, nagyjából úgy néz ki, mintha marokra fognám az íróeszközt. Ettől aztán hamar tényleg görcsbe is áll a kezem. Volt már olyan dedikálásom, ahol az iskolás gyerekek döbbenten nézték, hogy írom alá a könyveiket. A tanító nénijük pedig ezt mondta: «Gyerekek, szabad úgy írni, mint az író néni, de úgy fogni a tollat nem.»
Egy francia kalligráfus pedig egyszer majdnem elsírta magát, amikor másfél órás beszélgetés után megmutattam neki, hogyan írok. Ő akkor azt javasolta (mivel dedikálásnál gyakran elmaszatolom, amit írtam, illetve még görcsösebben fogom a tollat, hogy ne maszatoljak), hogy tanuljak meg jobbról balra, fejjel lefelé írni – úgy elkerülhetem a maszatolást és a végeredmény tökéletesen olvasható lesz.
Nagyon vicces élmény volt kipróbálni, de azt hiszem, nem fogom ezzel sokkolni a gyerekeket!
A gyerekeim nem örökölték a balkezességet (bár szerettem volna, hogy legalább egyikük balkezes legyen), és eddig még nem jutott eszembe, hogy bármelyik mesehősöm balkezes legyen.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése